Ahol a klasszikus tehetség számít
Április 15-től közvetíti a Duna Televízió a Virtuózok Klasszikus Zenei Tehetségkutató műsor 2016-os kiadásának elődöntőit. A vetélkedő válogatásaira több mint 2000 gyermek és fiatal jelentkezett. A televíziós műsorban három korcsoportban összesen 81-en szerepelnek majd. Közülük 10 Hargita megyei versenyző.
Tavaly nyáron Molnár Levente gyergyóremetei születésű, Csíkban nevelkedett operaénekes kezdeményezésére a Virtuózok stábja székelyföldi koncertkörutat szervezett, és ezzel egy időben Erdély-szintű előválogatást tartott Csíkszeredában. Mindössze 33 jelentkező volt, ebből 31-en jelentek meg a castingon, közülük 17-en elődöntősök lettek és szerepelnek a televíziós műsorban.
– Ez rendkívüli arány, és azt hiszem, minden székely ember büszke kell legyen erre – újságolta a csíkszentléleki Molnár Csaba, Molnár Levente édesapja, a meghallgatás egyik szervezője. – Büszkék lehetnek a tanáraik, a támogatóik és mindazok, akik hittek bennük. Nagyon jó eredmény, hiszen a televíziós műsorban a 2200 jelentkezőből mindössze 81 kis zenész lesz látható, és közülük 17 erdélyi: 10 gyermek Hargita, 2 Kovászna és 3 Maros megyéből van, ezen kívül egy kolozsvári és Bihar megyei versenyző is lesz. Érdekesség, hogy nemcsak művészeti iskolás tanuló van a versenyzők között, hanem egy művészeti népiskolás is, sőt egy olyan borszéki gyermek is bekerült a legjobb 81-be, aki csak magánúton tanul zenét. Ez is azt mutatja, hogy sok tehetséges emberünk van, csak nem ugyanazok a feltételeik, mint egy budapesti zeneakadémiás hallgatónak…
A komolyzenei tehetségkutató versenyre 17–20. századi zeneszerzők műveiből 2–5 perces előadással lehetett nevezni. Idén már Magyarországon kívülről is fogadtak jelentkezőket, így a székely fiataloknak nemcsak felvidéki és kárpátaljai, hanem olaszországi és hollandiai versenyzőkkel is össze kell mérni a tudásukat. A vetélkedő három korcsoportban zajlik: a kicsik 6–12 évesek, a tinik 13–17 év közöttiek, a nagyok 18–23 évesek lehetnek az énekesek kivételével, esetükben ugyanis 28 év a felső korhatár. A televíziós felvételre, az öttagú zsűri elé korcsoportonként 25–28-an jutottak be, az erdélyiek közül hárman a kicsik, kilencen a tinik és öten a nagyok korcsoportjába. Ők tanáraik és szüleik kíséretében, az MTVA költségén utaztak a magyarországi televíziós felvételre március végén.
– Korábban az előválogatóra való kiutaztatást az RMDSZ finanszírozta – hangsúlyozta Molnár Csaba –, és az RMDSZ kulturális ügyekért felelős vezetője, Hegedűs Csilla révén jelentős anyagi és erkölcsi támogatást, biztatást kaptak a gyerekek.
Az erdélyi versenyzők közül négy hegedűs, öt zongorista, kettő fuvolás, négy énekes, egy-egy gitáros és trombitás. A verseny következő szakaszába korcsoportonként 9 gyermek jut tovább, majd közülük három-három a korcsoportos döntőbe. Ezek nyertesei végül élő adásban versenyeznek, és hármuk közül a nagydíjast a közönség választja ki.
A televíziós közvetítések április 15-én kezdődnek, minden pénteken este 21.30-tól helyi idő szerint, egészen június 3-ig, amikor a Virtuózok 2016-os kiadása az élő közvetítéssel zárul.
Molnár Csaba szerint, az a gyermek, aki a televíziós felvételig eljutott, már győztes, jelentős lépést tett meg a klasszikus zenei pályán, bekerül egy tehetség-nyilvántartásba, és esélye van, hogy meghívást kapjon különböző fellépésekre. Az igazi cél, amit Molnár Levente is vall, hogy meg kell fogni a tehetségek kezét, biztosítani kell nekik a lehetőséget.
Hogy a tehetségkutatón lesz-e székelyföldi továbbjutó, még nem lehet tudni, de az már biztos, hogy eredményektől függetlenül 2016 szeptemberében újabb székelyföldi koncertkörútra indul a Virtuózok csapata, és amellett, hogy azon már székelyföldi gyermekek is az előadók között lesznek, újabb meghallgatást is tartanak Csíkszeredában.
Daczó Katalin