Többnyire a Csíki-me­dencében és Erdélyben fellelhető állatokat, nö­vényeket, ásványokat, kő­ze­­teket őrzi meg az utókor számára a Csíki Székely Mú­zeum természettudományi gyűj­­teménye, de távolabbi vi­dékekre jellemző ritkaságok is fellelhetők benne, mond­ja Kelemen Imola archae­o­zo­o­lógus. A legősibb koroktól – miocén, pliocén – kezdve szinte a jelenkorig vannak benne tárgyak.

Sokoldalú gyűjtemény

A múzeum falai között meg­­­annyi kitömött állat, szá­rított és préselt növény, ásvány és kőzet, illetve meg­kövesedett fosszília, állat- és növénylenyomat található, illet­ve egy archaeozoológiai össze­hasonlító gyűjtemény is. Mindezt dr. Kelemen Imola archaeozoológus, gyűj­te­­mény­kezelő, a múze­um mun­katá­rsa kezeli. A ter­mé­szettudományi gyűjte­ményt öt alkategóriára lehet fel­osz­tani: ásványvíz, botanika, zoológia, ásványok és kőzetek, valamint az archaeozoológiai összehason­lító gyűjtemény. Az ásványvíz kategóriába tar­toznak a régi ásványvíz-palackozó üzemek reklám­címkéi, reklámtáblák, üve­gek, korsók, üvegmosó be­ren­dezések. A botanika al­kate­góriába famaradványok, de leginkább különböző her­báriumok, szárított és pré­selt növények kerültek, a zoológiához pedig preparált, kitömött állatok, emlősök, ma­da­rak tartoznak. Az ásványok és kőzetek közé sorolták a paleontológiai tárgyakat is, hiszen sok esetben azok szintén megkövesedett kagylók, csi­gák, fosszíliák vagy állat- és növénylenyomatok. A legújabb alkategória az archaeozoológiai összehasonlító gyűjtemény, amelyet Kelemen Imola a mun­kája megkönnyítésére hoz­­ott létre, mert a régészeti állat­csontanyag fajok szerinti azonosítása ennek segítségével a legkönnyebb.

– A régészeti ásatásokról a legritkább esetben kerülnek elő ép, egész állatcsontok, leginkább töredékekből kell a szakembernek azo­no­sí­tania, hogy azok milyen faj­ból származnak, milyen nemű, korú állatból. Ehhez van segítségünkre az össze­hasonlító gyűjtemény, amely­ben egy adott csont­típusból igyekszünk minél többféle fajhoz tartozó darabot be­gyűjteni és egymás mellett tárolni, hogy amikor egy töre­dékkel a kezünkben keressük a választ a kérdésre, hogy vajon az milyen állatból szár­mazik, az ép darabokkal össze­hasonlítva jó eséllyel meg is kapjuk – részletezi Kelemen Imola.

A gyűjtemény egyes tárgyait olykor a nagyközönség is láthatja: sokszor más te­ma­tikájú kiállítások részét képezik, illetve néhány tárgy látható az Útkereszteződésben című várostörténeti kiállítás első termében is. Néha előkerül egy-egy tárgy a múzeum A hó­nap tárgya sorozatában is, tavaly májusban például egy méretes kitömött barna medve volt kiállítva, amely 1972-ben került a múzeumba több más preparált állattal együtt.

Különlegességek tárolása

Szinte minden alcsoportból ki lehetne emelni néhány kü­lönlegességet. Izgalmas az ősmaradványok látványa: egy mamut állkapcsa vagy láb­szárcsontja, a fű­részcápa orr­csontja. Az ás­ványok és kőzetek közül a szakember a Kelemen-havasokból származó, vulkáni eredetű, sárgásbarna színű, nagy méretű kéndarabot emel­te ki, amelyet a gyergyói geo­lógustól, dr. Jakab Gyulától vásárolt a múzeum 1977 őszén. Szintén különleges az a grafitdarab, amely 1988-ban került a múzeumba, és a Páring-hegységből származik.

A természettudományi gyűj­temény a múzeumon belül há­rom nagy helyiséget foglal el: két emeleti termen kívül az ásványokat és kőzeteket –súlyuk miatt – a Mikó-vár egyik pincéjében őrzik. A pincében internetre kapcsolódó mérő ellenőrzi a páratartalmat és hőmérsékletet, háromper­cen­ként rögzíti az értékeket, ami applikációval követhető. Ez azért fontos, mert az ásványok, kövek tárolásához az ideális páratartalom 45–55 százalék, a hőmérséklet 15–25 Celsius-fok közötti.

Lassan, de gyarapodik

Kelemen Imola szerint vi­szonylag kalandos múltú gyűjteményről van szó, hiszen nem volt min­dig stabil kezelője. Bár a Csíki Székely Múzeumnak a Mikó-vár előtti székhelyén – a Zakariás-házban, már 1959-től – volt természetrajzi kiállítása, a tárgyak nagy többsége 1971–88 között került be a mú­zeumba, ekkor történtek a nagyobb gyűjtések, vásárlások, leltározások. Ebben az idő­szakban tevékenykedett itt Miklóssy-Vári Vilmos ter­mé­szetrajztanárból lett muzeo­lógus, neki köszönhető a gyűjtemény rendszerezése. 1988 után egy ideig gazdátlan ma­radt a természettudományi gyűjtemény, majd 1996–2005 között Kelemen Sándor geológus vette gondozásába, ő leginkább az ásványok és kőzetek szakértője volt. Ké­sőbb sokáig épp csak fennmaradt a gyűjtemény, nem történt gyarapodás. Jelen­leg lassú tempóban ugyan, de gyarapodik, főleg a már említett összehasonlító archaeozoológiai gyűjtemény része, amelybe Kelemen Imola igyekszik mindenféle úton-módon újabb darabokat gyűjteni, akár régészeti ása­tásokból, akár megrendelt pre­parálás útján.

A gyűjtemény kezelőjének is sokoldalúnak kell lennie, jegyzi meg, hiszen nem elég tudnia, hogyan kell bánni a műtárgyakkal, hanem érte­nie kell a természet­tudo­mányokhoz, biológiához, geo­lógiához, szinte mindenhez egy kicsit. Kelemen Imola ré­gész szakot végzett, majd archaeozoológiára szako­so­dott, amely a régészet és a zoológia közös, multi­diszciplináris tudo­mánya.

– Hamar kiderült, hogy a régészek eléggé megerőltető fizikai munkája mindenféle idő­járási viszontagságok kö­ze­pette nem nekem való, úgyhogy a doktori fokozat meg­szerzésével gyakorlatilag sokkal inkább éreztem magam zoológusnak, mint régésznek – teszi hozzá.
Részben ennek köszönhető, hogy ő lett a gyűjtemény ke­zelője, illetve annak is, hogy szembesült a gyűjtemény há­nyattatott sorsával, és úgy érezte, szívesen lenne a meg­mentője. Ezt mosolyogva te­szi hozzá, és úgy érzi, nagy fába vágta a fejszéjét, de mint mondta, haladnak a teendőkkel.

Munkájának része az ál­lag­­­megőrzés, a gyűjtemény gya­­rapítása, leltározása, fel­ér­­tékelése. Adott esetben ki­­­szolgálja a kutatókat, rak­­­­­­­tár­­­látogatókat, de úgy gon­­­­­dol­­ja, a munka izgalmas és ki­­hívásokkal teli része az, ha a nagyközönségnek kell be­mutatni a gyűjteményt.