Csütörtök délután megtelt élettel a csíkszeredai Mikó-vár emeleti bástyaterme, ugyanis itt mutatták be a Nagy István festőművész születésének százötvenedik évfordulója alkalmából rendezett kiállítás katalógusát. A Nagy István 150 című kiadványt a kiállítás két kurátora, Túros Eszter, a Csíki Székely Múzeum művészettörténész-muzeológusa és Székely Sebestyén György művészettörténész, a kolozsvári Quadro Galéria igazgatója mutatta be, akiket Zsizsmann Erika, a Transtelex újságírója kérdezett.

Az eseményen elhangzott: a Csíki Székely Múzeum kiadványával szeretnék a kiállítás látogatóinak élményét fokozni, illetve akik esetleg nem látták a tárlatot, a kötet közvetítésével gazdagíthatják tudásukat Nagy István életművéről.

A beszélgetésen Zsizsmann Erika arról kérdezte a kurátorokat, hogy a korábbi Nagy István munkásságáról készült monográfiákhoz és katalógusokhoz képest miben más a Csíki Székely Múzeum kiadványa.

Székely Sebestyén György szerint ez talán a legteljesebb Nagy István-kiállítás, amelyet megrendeztek az utóbbi évtizedekben, emiatt a katalógus is nagyon gazdag, részletes és igényes lett. A kiállítás fő kurátori szempontja a kronologikus bemutatás volt, Túros Eszter kiemelte: a kiállítást Nagy István édesanyjának alakja és Csíkmindszent látványszerűen megragadott panoramikus képe nyitja, majd a festő kisfiának arcképe és egy egészen megváltozott csíki tájkép zárja.

Arra is kitértek, hogy a kiállításon szereplő képek túlnyomó része szénrajz vagy pasztell, ehhez Túros Eszter hozzáfűzte: Nagy István temperamentumához, lelki alkatához sokkal inkább talál a pasztell vagy szén használata, mert azzal gyorsabban tudott dolgozni. Mint részletezte, ezek az eljárások sokkal intenzívebb és hevesebb alkotói folyamatot tesznek lehetővé, míg az olajjal való alkotás egy időigényesebb, nehézkesebb, több türelmet igénylő technika.

Székely Sebestyén György Nagy István tájképfestészetével kapcsolatban kiemelte: a művésznek nincsenek elbeszélő jellegű faluképei, ennek ellenére sok festményén megjelennek emberek a tájban, de inkább olyanformán, mintha a táj részei lennének. A művészetkritikusok nagyon korán, az 1920-as években megfogalmazták, hogy az, hogy ilyen szerves kapcsolat jelenjen meg a táj és az ember között, mint Nagy István művészetében, rendkívül ritka a képzőművészetben. A kolozsvári galéria vezetője szerint ez valahogyan visszautal a népművészetre és egy olyan gondolkodásra, ami a földközeliségből adódik.

A Nagy István 150 katalógus bemutatóján sok egyéb mellett a könyv borítóján, illetve első és utolsó lapján látható négy festményről, a művész színes képeiről és a fekete árnyalatainak használatáról is szó esett. Túros Eszter megjegyezte: rendkívüli módon megragadt benne a művésznek az a gondolata, hogy a túl sok szín olyan, mint a bőbeszédűség, ez mutatja, hogyan viszonyult Nagy István a színekhez.

A Csíki Székely Múzeumban látható Nagy István 150 című tárlat augusztus 31-ig megtekinthető, a kiállítás katalógusa pedig megvásárolható a múzeum boltjában.