Tegnap, április 26-án volt az évfordulója a csernobili atomkatasztrófának. A balesetet a majaki után a második legnagyobb atomerőmű-balesetnek tartják, következtében nagyon sok radioaktív anyag került a légtérbe. Hivatalos adatok szerint 56 közvetlen áldozata van a katasztrófának, a közvetett áldozatok számát azonban 3-4 ezerre becsülik. Hol lehet az igazság? A kérdésre dr. Incze Réka válaszol.

A háromszéki származású Incze Réka Kolozsváron diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem biológia karán, ökológia–környezetvédelem szakon, környezettudományi tanulmányokat folytatott Budapesten, majd kétévi stuttgarti kutatói ösztöndíj után Kolozsváron végezte doktori tanulmányait. Kutatási területe a radioaktivitás, környezet és egészség kölcsönhatása. Számos, a témában megjelent publikáció szerzője, társszerzője, szakmai rendezvények résztvevője, előadója, szervezője. Jelenleg Csíkcsomortánban lakik. Fotó: Mihály László

  – A Csernobil mellett 1986-ban történt atomerőmű-balesetet mint az atomenergia békés felhasználásának legnagyobb balesetét tartjuk számon. Ami az áldozatok számát illeti, megoszlanak a vélemények, de én úgy gondolom, hogy jóval magasabb ez a szám, mint a kérdésben említett számok. Ha csak arra gondolunk, hogy a balesetet követően több tízezer embert telepítettek ki a környékről – akiknek jelentős része soha nem tért vissza –, vagy arra, hogy számos olyan tanulmány készült, hogy bizonyos betegségeknek – például pajzsmirigyrák, születési rendellenesség – jelentősen megnövekedett a gyakorisága bizonyos térségekben a balesetet követően, akkor az áldozatok száma nagyságrendekkel magasabb, mint 3-4 ezer...   – Harminc év teltén vannak-e még nyomai az akkori katasztrófának? Van-e ma is mérhető hatása?   – A „csernobili felhő” április 29–30-án érte el Romániát, és több mint 20-féle radioaktív anyagot hozott. Akkor mint legjelentősebb szennyező anyagot, a jódot (I-131) tartották számon; mivel azonban a jód említett radioizotópjának a felezési ideje viszonylag rövid, azaz körülbelül 8 nap alatt egy-egy adott mennyiség felére bomlik, így megközelítőleg 3 hónap alatt „kiürült” a környezetből. Mivel a radioaktív felhő nagyrészt rövid felezési idejű atomokat hozott, így a szennyező anyagok jelentős része mára már elbomlott, de például a céziumnak (Cs–137) és a stronciumnak (Sr–90), amelyeknek a felezési ideje megközelítőleg 30 év, azoknak közel fele fellelhető még ma is a természetben.   – Említette, hogy saját mérésekkel is rendelkeznek. Előbb azonban vázolja, honnan az érdeklődése a téma iránt, mi késztette, hogy ezzel foglalkozzon?   – Amikor 8 évvel ezelőtt felvételiztem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Környezettudomány és Környezetmérnöki Karának doktori iskolájába, akkor a néhai Constantin Cosma professzor úr javasolta a radioaktivitás-környezet-egészség kutatási területet, részben azért, mert tudta, hogy háromszéki vagyok, s Kovászna és Hargita megyében gyakori a borvizek és mofetták előfordulása, amelyek igen érdekesek radioaktivitás szempontból is. A téma megtetszett nekem, így a PhD fokozat megszerzése után is szívesen folytatom a kutatását... A székelyföldi mofettás könyvünkben [Székelyföldi mofettás könyv. Gyógygázok az egészség szolgáltatásában címmel jelent meg Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Vármegye Kiadónál, társszerzői: Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán és Tatár Márta – szerk. megj.] például, egy külön fejezetet írtam a gázömléseink radioaktivitásáról, és amikor tartottuk a könyvbemutatókat – Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Marosvásarhelyen, Baróton, Kovásznán, Kolozsváron stb. –, rendszerint jelentős érdeklődést váltott ki a téma.   – Honnan vettek mintákat, s azok mit mutatnak?   – Míg a mofettákban előforduló radonméréseink a természetes radioaktivitás területéhez szolgáltatnak pluszadatokat, addig a fakéreg- és talajmintákból mért cézium a mesterséges radioaktivitás témakörhöz tartozik, s így a csernobili balesethez köthető. A céziummintákat (Cs–137) Bálványosfürdő térségéből vettük. Az eredmények azt mutatták, hogy a fakéregnél kintről befele, a talajnál a felszíntől lefele csökken a cézium radioizotópjának jelenléte, mennyisége. A lényeg az, hogy műszerek segítségével kimutatható ugyan az említett cézium izotóp, de ebben a mennyiségben nem jelent veszélyt az emberi egészségre. – Kell-e még ma is aggódnunk a harminc évvel ezelőtti történések miatt? Egyáltalán milyen hatással lehet a káros mennyiségű sugárzás az emberi szervezetre?   – Noha, ma már Csernobil nem jelent közvetlen veszélyt a székelyföldi emberek egészségére, mégis mindannyiunk számára emblematikus és tragikus témája marad az atomerőművek és radioaktív szennyezés témakörnek. A mostani hétköznapokban a radioaktivitás és egészség témakörnek a legfontosabb vetülete talán a radon az épületekben. Részben azért, mert a radon, ez a radioaktív nemesgáz felel a természetes sugárterhelésünk több mint feléért. Részben pedig, mert nagyon sok időt töltünk leszigetelt, termopán nyílászárókkal ellátott épületekben, és a belterekben feldúsuló radon veszélyes lehet az egészségünkre. Amint a RAD-ON című ismeretterjesztő videónkban dr. Csíki Csongor onkológus szakorvos is elmondja, a túl sok radon, illetve a belőle származó sugárterhelés rákkeltő; a nemdohányzók körében első, a dohányzóknál pedig második a tüdőrák okai között…   https://youtu.be/35i-IEI6l3E   – Mi a legfontosabb tanulsága a csernobili atombaleset óta eltel három évtizednek?   – Érdekes tükröt tartottak a csernobili baleset tanulságairól a gyerekek és fiatalok a Tájékoztatókaraván a radonról, a radioaktív lakótársunkról iskoláknak és gyerekotthonoknak projekt során az elmúlt hónapokban. A tájékoztatókaraván elsősorban Kovászna és Hargita megyei iskolákat és gyerekotthonokat érintett, de bekapcsolódtak a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem diákjai is. A projekt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával jött létre, és a radon az épületekben témára fókuszált ugyan, de sok esetben részét képezte egy-egy beszélgetés is radioaktivitás, környezet, egészség témáról. Először is kiderült az, hogy a fiatalok, a 14–22 éves korosztály tagjai között nagyon kevesen rendelkeznek pontos természettudományos alapokkal a radioaktivitás tekintetében. Ehhez valószínűleg hozzájárul az is, hogy érzékszerveink nem azonosítják a sugárzást: nem látjuk, nem halljuk, nincs szaga stb., azaz csak műszerek segítségével tudjuk kimutatni és számszerűsíteni ezt a jelenséget. Kiderült az is, hogy a radioaktivitást gyakran negatív kontextusban tüntetik fel, és kevesen tudják, hogy számos területen veszi hasznát az emberiség: orvostudomány, ipar, mezőgazdaság, régészet, balneoturizmus stb. Csernobil neve mindenkinek ismerős volt, sőt sokan lelkesen meséltek, kérdeztek az atomerőmű-balesetről, illetve annak körülményeiről, főként a tavalyi Chernobyl amerikai–brit minisorozat kapcsán…

Sarány István