A múlt és a kortárs dizájn találkozása
Március 20. és április 20. között ismét megrendezik a Transylvanian Design Weeket Csíkszeredában, ezúttal az Új középkor tematikával. A központi kiállítás a Csíki Székely Múzeumban kap helyet, ahol a kortárs dizájn alkotásai múzeumi tárgyakkal lépnek „párbeszédbe”. Az eseménysorozatot szakmai programok, dizájnvásár és filmvetítések is gazdagítják. A szervezők célja, hogy az erdélyi tervezők számára inspirációt és találkozási lehetőséget teremtsenek.
A Csíki Székely Múzeum és a csíkszeredai városháza közös, főként az erdélyi dizájnereket megszólító rendezvényéről kedd délelőtti sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Mint elhangzott, a Transylvanian Design Week március 20-án megnyíló központi kiállításán az Új középkor témához kapcsolódó múzeumi tárgyakat is bemutatnak.
– Új kontextusból láthatjuk majd a múzeumi tárgyakat, hiszen ez egy olyan szokatlan kiállítási mód, amely egyben segíti a múzeumi tárgyaknak az új koncepcióban való megismerését, bemutatását, láttatását. Egyben párbeszéd a jelen és a múlt művészete, tárgyi emlékei, örökségei között. Ezt is láthatják majd az idei Transylvanian Design Week Új középkor című kiállításán – mondta Karda-Markaly Aranka, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.
Az Új középkor téma ötletgazdája Oláh Gyárfás divattervező és szobrászművész, a kiállítás kurátora volt.
– Főként az aktuális politikai helyzet, a világban zajló események határozták meg a témaválasztás kapcsán hozott döntésemet. Az volt a cél, hogy a kiállítás reflektáljon a témára – ismertette Oláh.
A Transylvanian Design Week központi kiállításának megnyitója március 20-án 17 órakor lesz.
Erre elsősorban a kiállító tervezőket és meghívottjaikat várják, de az érdeklődők számára is nyitott az esemény. Mivel a helyek száma korlátozott, így a belépés regisztrációhoz kötött. Az előjegyzéshez szükséges űrlap már elérhető a transylvaniandesignweek.ro weboldalon.
– Március 21-ére szakmai programnapot szerveztünk, amely központi eleme a programsorozatunknak. Ezáltal is szeretnénk azt a célkitűzésünket teljesíteni, hogy lehetőséget biztosítunk az erdélyi tervezőknek a találkozásra, amely a további egy közös gondolkodást vagy együttműködést szolgálhatja. Három témában lesznek szakmai beszélgetések. Az első az innovatív technológiák és a kézművestechnikák tudatos használata a dizájnban. A második a grafikai tervezés. A harmadik pedig a kreatív ipari vállalkozások fejlesztése, illetve az, hogy miként segítheti a mesterséges intelligencia a kreatív ipari kisvállalkozásokat. Elismert meghívottak lesznek jelen, utána pedig a hallgatóság bekapcsolódhat az előadásokba is – hangsúlyozta Mihályfalvi Boróka, a TDW projektmenedzsere. Hozzátette:
március 22-én a Csíki Székely Múzeumban dizájnvásárra, április elsején a Csíki Moziban az erdélyi brandek, márkák reklámfilmjeinek és az erdélyi stúdiók animációs filmjeinek vetítésére várják a látogatókat.
A Transylvanian Design Week részletes programja a transylvaniandesignweek.ro oldalon olvasható.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere rámutatott, a két évvel ezelőtt első alkalommal megszervezett TDW idénre a kiállítási téren túl olyan eseménysorozattal gazdagodott, amelynek – reményei szerint – ereje lesz majd a következő biennálék sorozatában is.