Hirdetés

A jótékonyság jegyében szervezik meg a Csíkszéki Gazdanapokat

Kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a szervezők a Csíkszéki Gazdanapok rendezvényre szeptember 24-én, vasárnap. Számos programmal készülnek erre a napra, és az eseményen nagy figyelmet fordítanak a jótékonyságra is, egész héten gyűjtik az adományokat az alcsíki önkormányzatoknál.

Cilip-Szilágyi Dalma-Orsolya
Becsült olvasási idő: 3 perc
A jótékonyság jegyében szervezik meg a Csíkszéki Gazdanapokat
Fotó: Csíkszéki Gazdanapok

Csíkszentsimon, a Szent László Gyermekvédelmi Központ udvara ad ismét otthont a Csíkszéki Gazdanapoknak vasárnap. Az adakozás is nagy szerepet kap idén, hisz a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programon belül ezen a héten az alcsíki polgármesteri hivatalok gyűjtőponttá alakulnak át, és fogadják a gazdák adományait, melyeket vasárnap adnak át. 

– Ez az esemény mára már hagyománnyá nőtte ki magát, amelyet a környékbeli gazdák mindig nagy lelkesedéssel várnak.

Igyekszünk, hogy minden évben gazdag eseményt kínálhassunk a gazdáknak, családjuknak, ahol szakmailag is fejlődhetnek, kipihenhetik fáradalmaikat, és természetesen a jótékonyságot sem tesszük félre, hisz idén ráerősítettünk a gyűjtésre – mondta el Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke.

Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója kiemelte, hogy ők ezen az eseményen belül is fontosnak tartják a lovasprogramok és tevékenységek, valamint a Székely termék védjegycsalád népszerűsítését, így a lovasversenyszámok mellett helyi termelők portékáit is megtalálják majd az érdeklődők ezen a napon. 

A hagyományokhoz híven délelőtt 11 órától kezdődik a traktoros felvonulás, 12 órától pedig a helyszínen köszönti és fogadja a traktorosokat a Csíkszentsimoni Ifjúsági Koncert Fúvószenekar. Ezt követi a hálaadó szentmise, melyet Böjte Csaba atya tart meg, a szentmise után pedig a szervezők átadják a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programban összegyűlt adományokat a Szent László Gyermekvédelmi Központ részére.

14 órától lesz lovasbemutató, ezt követi a szekeres ügyességi verseny, a Kankalin és Kükürcsin Néptánccsoport, majd Vaszi Levente előadása. A nap főszereplőjeként fellépnek a Székely Góbék is, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. 

– Idén már nyolcadik alkalommal szervezzük meg a Csíkszéki Gazdanapokat, amely még a pandémia idején sem maradt el. Mindamellett, hogy az esemény lehetőséget teremt a gazdáknak a kapcsolatépítésre, a jótékonyságra is nagy hangsúlyt helyezünk, és igyekszünk segíteni a Szent László Gyermekvédelmi Központ működését. A kulturális és lovasprogramok mellett kiemelném a színes gyermekprogramokat is, melyekre várjuk a család kisebb tagjait is. Idén is keressük Csíkszék legnagyobb pityókáját, és természetesen a tombola sem marad el, melynek fődíja egy borjú lesz – tette hozzá Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere.

Egész napos programok is lesznek: őshonos állatok udvara, helyi termékek vására, gyerekudvar, fotósarok, szakmai sátor, mezőgazdasági kiállítás, és nem marad el a verseny sem, ahol Csíkszék legnagyobb pityókáját választják ki.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!