Van akit hívnak, van akit küldenek a gyalogos zarándoklatra, de az út során azoktól az idős emberektől gyűjtött imaszándékok, akik nem tudnak csatlakozni szép lassan háttérbe szorítják az egyén saját célját – vallja egy zarándok, aki negyven nap alatt Budapestről gyalog zarándokolt el a csíksomlyói búcsúba a Mária úton. Idén immár kilencedik alkalommal szervezte meg a negyvennapos csoportos pünkösdi zarándoklatát Budapestről Csíksomlyóra a Mária Út Egyesület. A zarándokok több útvonal közül választhattak, de végül péntek délutánra mindannyian Csíksomlyóra, a Jakab Antal tanulmányi ház udvarára érkeztek, ahol a hét órás szentmisét követő vacsorán átvehették a névre szóló tanúsítványokat, és beszámoltak az út során megélt lelki élményekről. Az útra mindenki másért indult, van, akit hívnak, van, akit küldenek – fogalmazott Viski György, aki immár hatodik alkalommal tette meg gyalog a Budapest–Csíksomlyó távot. Ta­pasztalatán túl ismertetőjele a széki kalap is, amelyet még 2011-ben vett öt társával együtt egy széki kalapos mestertől. Az a kalap ugyan már elhasználódott, de tavaly ősszel ismét felkereste a mesterembert, így idén is széki kalapban érkezett. A zarándoklást nem lehet megunni, nincs olyan reggel, amikor nem szeretne gyalogolni – vallja–, és az útjuk során nem voltak igazán nehéz pillanatok, a Szűzanya és a vendéglátóik, akik várták, a tenyerükön hordozták. Az út végén úgy tűnik, mintha a zarándoktársakkal már ötven éve ismernék egymást. „Mindenki másért indul – van, aki a családjáért, más a problémái megoldását reméli –, de amikor már jövünk, akkor ez megváltozik: az imafüzetünkben imaszándékot gyűjtünk azoktól az idős emberektől, akik nem tudnak jönni, és az általuk beírt kérések háttérbe szorítják a sajátunkat” – mondta Viski György. Tekintettel arra, hogy egy negyvennapos útról van szó, kérdésünkre hozzátette, ő könnyű helyzetben van, hiszen vállalkozóként, csak a családja kell rábólintson az indulásra, és az út alatt az otthoni kérdések háttérbe szorulnak, de a gyalogos zarándok többsége egyébként nyugdíjas. Szirmai Lászlóné Erzsébetnek nagy családja van, és azt szeretné, hogy ők boldogok legyenek, a Szűzanyához azért jött, hogy segítséget kérjen. Bár az út fizikailag megterhelő pillanatnyilag, másnapra már jó érzés, mert csodálatos dolgok történnek. A zarándok nehéz pillanatként azt említette, amikor a tervben 32 kilométer szerepelt, de időközben valaki megvette, és lezárta az erdőt, ezért 5 kilométeres kerülőre kényszerültek. Kifejtette, volt, hogy az erdőből kiérve tíz pásztorkutya vette őket körbe, és medvenyomot is láttak, amiért egyedül nem vállalkozna az út megtételére. Viszont a csodálatos levegőt, az erdőket és azoknak az embereknek a szeretetét, akik kimentek eléjük az erdőszélekre almával, süteménnyel, vízzel, jó lenne hazavinni – fogalmazott. Fehérné Füle Márta azután vállalkozott a zarándoklatra, hogy elolvasta Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet című művét, és annyira megérintette a család története, hogy az embereknek mennyit kellett szenvedni azért, mert magyarnak születtek. Másrészt felismerte, hogy csak gyalogosan tudja megtalálni azokat az ősi helyeket, templomokat, szakrális helyeket, ahol az ősei jártak, ezért indult el. Útközben mindennap felemelő volt, este nagyon fáradtak voltak, a lábuk elfáradt, de ez a fizikai szinten jelentkező fájdalom eltörpül a lelki felemelő érzések mellett, az hogy látták a hegyeket, a felhőket és a szakrális helyeket, az fantasztikus élmény volt. Az út során végig egy zászlót hozott, amely a szent koronát ábrázolta, ezt íratta alá kis falvakban elszigetelten élő idősekkel, és az ő imáikat szeretné meghallgattatni, ezért a búcsú előtti éjszakát virrasztással töltötte. Háromszéki Eszter