31 ezer lej gyűlt a Katalin-bálon
A Csíkszeredai Vállalkozók Egyesülete kezdeményezéséből az elmúlt szombaton ötödik alkalommal szerveztek jótékonysági Katalin-bált. A közel száz résztvevőnek köszönhetően idén 31 ezer lejt sikerült gyűjteni.
[caption id="attachment_80548" align="aligncenter" width="1000"] Bővült a 27 ezer lej. Az aukció során még több felajánlás érkezett Fotó: CSVE[/caption]
Ha november vége, akkor Katalin-bál. Ez idén sem volt másként Csíkszeredában, ahol már ötödik alkalommal hívták jótékonysági bálba az adakozni készeket november 24-re, a Hargita Vendégváróba. A Csíki Vállalkozók Egyesülete és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának köszönhetően idén is három szervezetet támogathattak a bálozók.
A bálozók adományai mellett két aukció is hozzájárult a végösszeghez: a festményárverés során ugyanis 6870 lej gyűlt össze, míg a boraukció 4220 lejt hozott.
Mint megtudtuk: a Csíki Játékszín technológiai felszereltségének korszerűsítésére 12 ezer lejt adományoztak, ez a végösszeg 40 százalékát teszi ki. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó szemészeti és bőrgyógyászati osztály eszközeinek korszerűsítésére, valamint az ideggyógyászati osztályon sorra kerülő első Hargita megyei életmentő trombolízis elvégzésére 15 ezer lejt, a teljes összeg 47 százalékát ajánlották fel a résztvevők. A Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért karácsonyi rendezvényén adományozásra váró csomagok felét sikerül fedezni az erre a célra gyűjtött 4000 lejből – ez az összeg 13 százalékot tesz ki – számolt be Bakcsy Tünde, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezetője.
Az esemény fővédnöke Tóth László, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának misszióvezetője volt.
Keresztes Bea