Épül a közösség

Továbbra is működik a tavaly ősszel útnak indult Lábbusz-program Csíkszeredában. Bár a kisiskolás diákok érdeklődése egy ideje stagnál, a program koordinátora és szervezői mégis bíznak a csapat további bővülésében.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 5 perc
Épül a közösség
Fotó: Tamás Csilla

Tavaly novemberben Csíkszeredában is elindult a több székelyföldi városban igencsak népszerű Lábbusz-program. Tamás Csillával, a projekt koordinátorával az eddig elért eredményekről és a további terveikről beszélgettünk.
Mint a szervező elmondta, jelenleg nagyjából 20-25 állandó lábbuszozó kisiskolás gyermeket kísérnek reggelente az önkéntes buszsofőrök, tehát az érdeklődők száma egy ideje nem növekszik. Kísérőnek sikerült bevonniuk a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Harmopan pékség dolgozóit, illetve kiemelte, hogy a Crown Cool hűtéstechnológiával foglalkozó cég alkalmazottai önkéntesen jelentkeztek, amit ők nagy örömmel fogadtak. 
– Sajnos elég nehezen tudjuk megmozgatni az embereket, de optimizmussal tekintünk a jövőbe, hátha a tanév végére még jobban belendül a program, és majd érdemes lesz folytatnunk a nyári szünet után is – adott hangot bizakodásának Tamás Csilla, a Lábbusz-program koordinátora.
A koordinátor szerint a gyermekek nagyon lelkesek és kitartóak, a visszajelzések szerint nagy érték számukra, hogy a barátaik társaságában, jó hangulatban sétálhatnak reggelente az iskolájukig.

Tamás Csilla
Foglalkozásokkal tennék vonzóvá a lábbuszt


– Épül a közösség – emelte ki a programfelelős, ugyanis új barátságok alakulnak ki, akár a különböző iskolákba járó diákok között is, és a kísérőknek is jó csapatépítő program lehet, átminősíti a munkatársi viszonyt, érdekes tapasztalat, hogy ugyanúgy együtt dolgoznak, mint a hétköznapokban, csak más minőségben, más célért.
Annak érdekében, hogy minél több kisiskolás és önkéntes buszsofőr ismerje meg és csatlakozzon a Lábbusz-programhoz, a szervezők kampányokat és reklámanyagokat is készítenek, a szülők számára pedig prezentációkat tartanak majd az iskolákban, szülői értekezleten, hogy ne legyen idegen senki számára a kezdeményezés, csatlakozzanak bátran. A koordinátor kiemelte: a folyamatosság biztosítása érdekében mindig szükség van önkéntesekre, vagy szervezetekre, egyesületekre, cégekre. Jó példaként kiemelik a Harmopan pékséget, amely a cégek közül elsőként csatlakozott a programhoz, és két héten át nem csupán kísérte a gyermekeket, hanem friss péksüteményekkel is ellátta őket. A program szervezői abban bíznak, hogy lesznek követői a cégnek, ugyanakkor arra buzdítják a cégvezetőket, vállalkozókat, bátran vállaljanak egy-egy heti önkéntességet. A „buszsofőrködés” élmény a résztvevőknek, a gyermekek pedig rendkívül hálásak tudnak lenni, tehát több szempontból is hasznos lehet a részvétel. A társadalmi hasznosságon túl kétségtelenül jó reklám egy cégnek, ha a közösség látja, hogy ilyen téren is lehet rá számítani. Ebben a helyzetben mindenki nyer. A szervezők önkénteseket, a kíséretet vállalók társadalmi elismerést és publicitást, a gyermekek új és új érdekes élményeket, találkozásokat nyernek ezáltal.
– A kezdetektől részt veszünk a programban, rendkívül hasznosnak találjuk. A fiunk szívesen kel útra reggelente, még akkor is, ha ezért korábban kell felkelnie és délutánra bizony elfárad. Igazából már el sem tudjuk képzelni a reggeli autózást és nem is hiányzik – számolt be egy szülő, akinek gyermeke Lábbusszal jár iskolába.
Arra is rámutatott, hogy nyert egy plusz nyugodt fél órát a munkakezdés előtt, amit magára fordíthat, miközben tudja, hogy „jó kezekben van a gyermek”. Hozzátette: csak azt sajnálja, hogy még mindig kevesen élnek ezzel a lehetőséggel, és reméli, a jó idő majd meghozza a szülők, gyermekek kedvét a kezdeményezéshez való csatlakozáshoz.
Azok a gyermekek, akik rendszeresen Lábbusszal járnak iskolába, különböző iskolán kívüli közös programokon is részt vehetnek, mert a szervezők minél több érdekességet szeretnének csempészni a programba. Tamás Csilla úgy tájékoztatott, hogy a kisiskolásokat elvitték moziba, animációs kalandfilmre, és több kézműves foglalkozást szerveztek már számukra, ezzel is erősítve bennük a közösséghez való tartozás érzését és annak fontosságát. Tavaly decemberben, az ünnepek környékén, a gyermekek karácsonyi díszeket készítettek a Zengő Térben és Megoldom Pontban, illetve a Príma Pékség csapata mézeskalács-sütési lehetőséget is felajánlott a kitartó Lábbuszozóknak, amit a lányok és fiúk egyaránt nagyon élveztek.
A szervezők és az eddig részt vállaló önkéntesek továbbra is mindenkit arra biztatnak, hogy csatlakozzanak utasnak a gyerekek és „buszsofőrnek” a felnőttek, mert a Lábbusz-program egy szuper kezdeményezés. A program Facebook-oldalán található, rövid Google Form kérdőívek kitöltésével lehet utasnak és önkéntes kísérőnek is jelentkezni, illetve bárkinek bármilyen részletes információra van szüksége, hívhatja telefonon Tamás Csilla programkoordinátort a 0743–529510-es telefonszámon.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!