Hirdetés

Visszatalálni önmagadhoz szülés után

Az Udvarhelyszéki Anyák Egyesülete szakemberek bevonásával folyamatosan szervez különböző önismereti, feldolgozócsoportokat a lelki egészség megőrzéséért és visszanyeréséért. Ezúttal a szülésélmények feldolgozására fókuszálnak. Hogy miért fontos beszélni a témáról, és mire számíthatnak a résztvevők, Bálint Beáta-Réka pszichológust, a szülésélmény-feldolgozó csoport vezetőjét kérdeztük.

Hadnagy Éva
Visszatalálni önmagadhoz szülés után
Fotó: pexelsz

A szülés természetes folyamat, amelyre sokan a testben lezajló változások egymásutánjaként gondolnak, aminek a végeredménye egy egészséges gyermek és egy egészséges anya. Nem mindig alakul azonban minden úgy, ahogyan azt előre elterveztük, amilyennek megálmodtuk, ahogyan azokra az érzésekre, élményekre készültünk, amelyek a gyermek világra jöttéhez kapcsolódnak. Éppen ezért sokszor bűntudattal, önvádaskodással, szorongással telve gondolnak vissza a nők ezekre az élményekre, történésekre. A szülés mint folyamat óriási intenzív élmény, függetlenül attól, hogy hasi vagy hüvelyi úton történik. 

– Minden szülésélmény más és más, nincs két egyforma, és nemcsak a negatív, hanem a pozitív élményeket is érdemes feldolgozni, kibeszélni

– vélekedett Bálint Beáta-Réka pszichológus, a szülésélmény-feldolgozó csoport vezetője.
Meglátása szerint az érzelmi feldolgozás a legfontosabb feladat, hiszen ilyenkor a leginkább kavargó gondolatok az anyákban, hogy mi történt volna, HA… ha bátrabb lett volna, ha nem engedte volna rábeszélni magát, ha jobban bírta volna a fájdalmat stb. A szülés folyamán a nő – úgymond – kiszolgáltatott állapotban van, a szakember tapasztalatai szerint nemcsak ez okozhat traumát, hanem sokat árthatnak a környezetéből származó kelletlen hozzászólások is. Az ilyen helyzetben levő nők legtöbb esetben nem tudják, kihez fordulhatnának segítségért, ezt az űrt hivatott betölteni a szülésélmény-feldolgozó csoport. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Valamilyen szinten már azzal is elkezdődik a feldolgozás, ha beszélünk róla, és jobban el tudjuk magunkat és a saját testünket fogadni olyannak, amilyen

– fogalmazott.
A csoportba tehát olyan édesanyákat várnak, akik szeretnék megosztani tapasztalataikat, támogatást nyújtani és támogatást kapni a szülés élményének feldolgozásában.

– Ez tulajdonképpen egy önsegítő csoport, ahol az anyák támogató közösségre lelnek, ahol mások megértik és elfogadják az átélt élményeiket, hiszen ők is hasonlókon mentek át, miközben támogatást nyújtanak egymásnak, ezzel pedig új megközelítési módokat és stratégiákat is megismerhetnek a feldolgozás és a gyógyulás útján

– ismertette a szakember.
Hangsúlyozta: nem az a cél, hogy semmissé tegyék az átélteket, hanem hogy testileg, lelkileg és mentálisan jobban legyenek, kérdéseikre választ kapjanak. Hasi, azaz császármetszéssel való szülésélmény-feldolgozó csoportok az elmúlt években is voltak, ám a mostani, októberben induló lesz az első, amelyre a hüvelyi úton szülő édesanyákat várják. A szülésélmény-feldolgozás mellett a foglalkozások során a résztvevőket visszavezetik a női léthez, a megváltozott test elfogadásához, emellett a csoport tagjai között szociális kapcsolatok is kialakulnak. A hatalkalmas találkozások egymásra épülnek, és a pszichológus mellett nőgyógyász, illetve gyógytornász is segítségükre lesz, hogy a résztvevők választ kaphassanak kérdéseikre.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!