Bár a karácsonyhoz köthető hagyományok egy része már csak az idősebb generáció emlékezetében él, érdemes megvizsgálnunk ezek eredetét és jelentését, hogy a napjainkra jellemző materialista hozzáállás helyett megértsük az ünnep valódi szerepét. Az őseink által tartott, valamint a napjainkban még fennmaradt ünnepi szokásokról Kisné Portik Irén néprajzkutatóval beszélgettünk.

– Ádám és Éva napján az első emberpárra emlékezünk, akik az eredendő bűn elkövetésével kárhozatot hoztak az emberiségre, ezért kellett ennek a napnak a vigíliáján – amikor a leghosszabb az éjjel, és legrövidebb a nappal – megszülessen a „Világ világossága”
– magyarázza ünnepeink szimbolikus jelentését a néprajzkutató.

Elmondta: a karácsonyi kántálások témája az örömünnep, Jézus születésének hírül adása, ezért hangzik el a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok örvendezve, a Pásztorok, keljünk fel, valamint a Máriát dicsőítő énekek. Ez a szokás fogyatkozóban van ugyan, de fennmaradt ezeken a tájakon, vele együtt az Istvánok, Jánosok megünneplésével és a karácsony negyednapján történő aprószentekeléssel.

Mágikus erővel bíró étkek

A hagyományok tárháza a karácsonyi asztalnál jelenik meg a leghangsúlyosabban, amely – bár a keresztény hagyomány része – tele van a Krisztus előtti hiedelmek tiszteletével.

– A böjt végén a közös lakomák ősidőktől fogva az ünnepek kiteljesítői voltak. Ez történik karácsony estéjén is. Ősi hitelem a karácsonyi asztal minden étkét és annak maradékát szentnek, pontosabban varázserejűnek tartani. Ezért a jövő év bőségkívánására utaló húsleves, töltött káposzta, disznóhúsból készült ételek, pálinka, bor mellett alma, méz, fokhagyma, dió, só, bors, tojás, mák, lencse és bab kerülnek az ünnepi asztalra. Ezeket mágikus erejűnek tartották – ad magyarázatot a karácsonykor fogyasztandó ételek hagyományáról a néprajzkutató.

Amint azt Kisné Portik Irén kiemelte, az alma a család egységét jelképezi: cikkekre vágták, és minden családtag elfogyasztott egyet, hogy ha az új évben eltévednek, az alma varázsereje visszahozza valamennyiüket. Az ünnepi asztalon a méz a torokfájás megelőzőjeként, a fokhagyma a gonosz elűzőjeként, a dió fogyasztása a bölcsesség eszközeként volt jelen. A só a mérges állatok lecsillapítására, a bors a hím állatok nemzőképességére volt hatással, a tojás az egészség és a születés, a mák a bőség jelképeként, a lencse, bab és paszuly pedig bőségvarázsló ételként jelent meg.
Habár napjainkban már nem tartják ezeket a hagyományokat, régen a karácsonyi asztal alá szalmát szórtak, hiszen Jézus is ebben született, s azt az ünnep után az állatok almába, fészkébe helyezték a bőség reményében. A karácsonyi asztal morzsáját egész évre beosztva megőrizték, vetőmagba keverték, újszülött állatok ételébe, veteményeskertek földjére szórták. A hófehér, piros csíkkal díszített karácsonyi abrosz felterítése szertartásos volt: ha idősebb asszony is együtt élt a családdal, az ő abrosza került fel előbb, erre terítették a fiatal gazdasszonyét. Az abrosz az egész ünnep ideje alatt az asztalon maradt.

– A tárgyak varázserejébe vetett hit pogány emlékeket őriz, amelyek átszűrődtek a keresztény szokásokon, saját népi vallásosság hitkörét kialakítva – mondta el Kisné Portik Irén a szokások kialakulásának eredetét vizsgálva.

A tudatosság fontossága

A népszokások, hiedelmek fennmaradását a 21. század megváltozott körülményei, életvitele nagyban befolyásolta.

– Gyűjtéseim során azt tapasztaltam, hogy a letűnt rendszer materialista eszmeisége, ami egyaránt volt egyház- és hiedelemellenes, igen eredményes munkát végzett. Elérte azt, hogy sokan mindkettőt maradinak, szégyellnivalónak tartják. És nem lehet elvárni az emberektől, hogy hitbeli meggyőződés nélkül tegyenek valamit, a szokás kedvéért, ezért talán újra kellene tanulnunk hinni is, hiszen megmaradásunk egyetlen lehetősége a hagyományok újratanulása és tudatos megőrzése – összegezte tapasztalatait a néprajzkutató.

Megtanítani és megértetni 

Az idei ünnepre készülve színes programokkal várták a kicsiket és nagyokat megyeszerte: adventi kézműves-foglalkozások, karácsonyi énektanulás és az ünnepről való beszélgetések mind-mind az ünnepre való hangolódást szolgálták. Csíkszeredában főként a kisebbek számára szerveztek programokat, melyek által elsősorban az adventi időszak szerepére, a befelé fordulásra és az egymásra figyelés fontosságára tanítják a gyermekeket.
Ádám Katalin, a székely, a csángó és az egyetemes magyar népi kultúra magvainak átörökítője, kézművesség- és népigyermekjáték-oktató, valamint számos gyermekprogram kezdeményezője idén is színes foglalkozásokkal fogadta a kis érdeklődőket az Aprók Táncházában, a Gyermekek Háza kézműveskörén, a Serketáncban, valamint a Zengő Térben.
Mint azt az oktatótól megtudtuk, Katalin-nap környékén kisfarsangzáró táncházat szerveznek a tanítványok és családjaik számára, ezzel lezárulnak a zajosabb mulatságok. Az ezt követő adventi időszak már csendesebb, a befelé fordulás, az ünnepre hangolódás ideje. Elhalkul a Zengő Tér is, olyan programokat szerveznek, melyek nem mulatságra adnak teret. Az aprók táncházában ilyenkor főként a népi gyermekjátékok, mesemondás, éneklés kerül előtérbe, a téli népszokásokhoz kapcsolódó mondókákban az egészség- és bőségvarázsló gondolatok jelennek meg, ezt igyekszik átadni a legkisebbeknek is.
A kicsiknek még tart egy-egy körtáncot, de a nagyobb gyermekek számára nyugalmasabb tevékenységeket szervez, ahol jelen vannak a régi fonóbeli játékok, adventi koszorúkat, nemezelt és más természetes anyagokból készült karácsonyfadíszeket, csuhéangyalkákat és egyéb betlehemes kellékeket is készítenek. 

– Csendesebben telik a közös idő, mint az év többi részében, sokat beszélgetünk az ünnepről, és több énektanulást is beiktatunk, kifejezetten karácsonyra készülve. A játszóházban is, alkotás közben, karácsonyra hangolódva, a Szent Család, Jézus születésének története elevenedik meg ilyenkor – mondta.

A kicsik mindig lelkesek

Ádám Katalin több óvodában és iskolában tart gyermekfoglalkozásokat, a csoportokban rendszerint karácsonyi énektanulással kezdik az adventet. 

– Adventben, az ünnep előtt a gyermekek is mintha jobban odafigyelnének egymásra, mintha jobban igyekeznének még jobbá, szeretetteljesebbé válni, kinyitják lelküket – fűzte hozzá.

Mint mondta, régen nagy hagyománya volt a betlehemes játéknak, méltósággal és komolysággal adták elő. Ma már kevés helyen éltetik ezt a hagyományt, közülük kiemelten a Csobotfalvi Hagyományőrző Csoport jár betlehemezni a két ünnep között, Antal Imre vezetésével – ahogy régen mondták, a két karácsony közén –, vízkereszttel bezárólag. Katalin a kántálás és aprószentekelés gyermekkori, oroszhegyi élményeiről is örömmel mesélt. Egy gyimesi mondást idézett: „Kántáljál meg karácsonykor, s én es megharsogtatlak újévkor.”

Céljuk: a közös öröm és a lelki béke

Már sok éve, kántálásra készülve összegyűlnek a serketáncos gyermekek és szüleik, ami közel ötven családot jelent. Több éve ezt a nagy létszámú csoportot kérik fel énekelni a negyedik gyertyagyújtási ünnepségre, a csíkszeredai központi parkba. Előtte templomban kántálnak, ugyanezen a napon a város több pontján is énekelnek, népviseletbe öltözve, kisebb csoportokba verődve. Ezek között vannak székelyföldi és a moldvai csángóktól „visszatanult” énekek is, melyek gyűjtésében és betanításában lánya, Rebeka is sokat segít. Bátorítják a családokat, hogy itt nem a kristálytiszta, csengő hang a legfontosabb, hanem az együttlét, a közös éneklés öröme, az ünnepre hangolódás.
Ádám Katalin úgy véli, ebben az időszakban igyekeznek az emberek a nagytakarítással együtt magukban is takarítani, befelé fordulva kicsit változtatni, rendet tenni, olyan szokásokat kiiktatni, átalakítani vagy megpróbálni átalakítani, ami nem biztos, hogy előbbre visz. Mint mondta, az advent, a hosszú, sötét téli estékkel együtt, megpróbáltatásokkal teli időszak. Az elcsendesedés, befelé figyelés, megnyugvás és a hajnali misék, azaz aranymisék hozzásegítenek, hogy megszülessen szívünkben a Fény, az Üdvözítő.

Kovács Andrea