– Csíkszentkirályról indult, kezdetben fotózással foglalkozott, szép eredményekkel. Minek köszönhető a váltás?

– A középiskolában számítástechnikát tanultam, mindig is érdekelt a programozás, az elektronika és a különféle eszközök. Emellett nagyon szeretem a fotózást, csaknem tíz évig dolgoztam ezen a területen. Munkáimmal nemzetközi fotókiállításokon vettem részt New Yorkban, Miamiban és a párizsi Louvre-ban, ám hiába a sikerek, a kreativitás ugyanis drága hobbi, és idővel az alkotói válság is beállt. Azt a fajta kreatív munkát, amit szerettem, nehéz anyagiakra fordítani, pedig szerettem volna. Később Csíkszeredában alakítottunk egy VR- (virtuális valóság) céget, amit utólag inkább jó tanulópénznek tekintek. Elérkezettnek láttam az időt, hogy valami olyannal foglalkozzak, amiből meg lehet élni, jó célt szolgál és közel áll a szívemhez. 

– Mi a Fabton története?

– A Fabton 2018-ban, start-up pályázattal indult. Sokat gondolkodtam azon, hogy mihez is kezdhetnék, a 3D design is felmerült lehetőségként, ahol a művészet és a technika egyszerre jelenik meg. Budapesten képzéseket végeztem, ahol a tanultak mellett megtetszett az oktatási forma is; megfordult a fejemben, hogy taníthatnék gyerekeket vagy felnőtteket is. Rövid keresgélést követően rátaláltam a programozható legókra – ebben a műfajban a kreativitás és a technológia kéz a kézben járnak. A képzések 2019-ben indultak, gyakorlatilag egyből belecsöppentem a mély vízbe, rengeteget kellett fejlődnöm, tanulnom. Bővítettem a csapatot, és hamarosan felfigyeltem a versenylehetőségekre is. Mivel a versenyzés tetszett, a folytatás nem is volt kérdés, ráadásul a megmérettetések évről évre újabb kihívások elé állítottak mindannyiunkat, az ott szerzett tapasztalatokat mindig felhasználhatjuk az újabb versenyeken. 

– Hogyan bírja ezt a pörgést? Hol áll most a cég?

– Egyszerre több dolog érdekel, próbálok mindben helytállni. Az utóbbi időben igyekeztem a feladatok egy részét átadni a kollégáimnak, főleg az oktatás terén. Bővült a csapatunk is, mostanra már négy kollégával dolgozom együtt: Benedek Áronnal, András Alpárral, Dánél Krisztinával és Vásári Rolanddal, akik főként a gyerekekkel foglalkoznak, a céggel járó egyéb feladatokat pedig javarészt én végzem. Szerencsére nagyszerű csapatom van, amely mindenben mellettem áll, és amiben tud, segít.

– Beszélne a versenyzésről és a csapatot alkotó fiatalokról? 

– Vannak bizonyos feltételei annak, hogy a gyerekek versenyekre járhassanak, alaptechnikai és programozói tudásra van szükség, amit nálunk, a képzés alatt elsajátíthatnak. A versenyzőink a kezdetektől a csapat tagjai, akik nagyon sok tudást és tapasztalatot gyűjtöttek az évek során. Időnként cserélődnek a tagok, de ez minden közösségben előfordul és természetes. Ám mindig jó visszagondolni a régi tagokra, és mindig szívesen látjuk őket, hiszen rengeteget dolgoztak az eddigi eredményekért.  

– Van valamilyen kritérium, amely szerint jelentkezhetnek a képzésekre, vagy bárki számára elérhetők? Hogyan zajlanak az órák?

– A képzésekre bárki jelentkezhet. Az újonnan jelentkező gyermekek esetében, ha szükséges, elvégzünk egy rövid szintfelmérést, de aki szeret legózni vagy programozni, annál nem szokott problémát jelenteni a háttértudás hiánya. A képzés tanév idején zajlik. Előfordul, hogy év közben újabb érdeklődők jönnek, olyankor a jelentkezők függvényében indítunk egy rövidebb, második képzést is. Ezek Csíkszeredában, a Müller László 33. szám alatt folynak, és elsősorban a gyakorlatra épülnek. A gyermekek különböző projektekben vesznek részt, építenek, programoznak, tesztelnek és javítanak. Néha olyan órák is vannak, amikor csak programoznak, de előfordul, hogy drónt és hasonló érdekességeket kell programozniuk, ilyenkor az építés kissé háttérbe szorul. A legóról kijelenthető, hogy rengeteg kompetenciát fejleszt (például a problémamegoldó képességet), a gyerekek megtanulják, hogy egy összetett problémát kisebb alfeladatokra bontva könnyebben megoldhatnak. Segíti a kreatív gondolkodást, segít a mérnöki alapismeretek elsajátításában, fejleszti a finommotorikát és még sorolhatnánk. A résztvevők a kísérletezési lehetőségek alatt megtanulják, hogy hibázhatnak, és ettől még nem dől össze a világ – ezek mind fontos dolgok az élet egyéb területein is. A legóra a gyerekek mégiscsak játékként tekintenek, így könnyebben átlendülnek a felmerülő nehézségeken. 

– Mik a jövőbeni tervek? Mi motiválja leginkább a folytatásra? 

– Az a célunk, hogy minél több gyermeket motiváljunk, és felkínáljuk nekik a lehetőséget arra, hogy kipróbálják magukat. A jövőben helyi versenyeket is szerveznénk, ahol a helyi közösség is betekintést nyerhet majd, hogy mivel is foglalkozunk. Szeretnénk bővíteni a foglalkozási körünket és a versenyző csapataink számát is. Személyes motivációm, hogy a gyerekeknek megadjuk a lehetőséget a tanulásra és a fejlődésre. Mivel nekem iskoláskoromban nem volt lehetőségem ilyen jellegű foglalkozásokon részt venni, szeretném, hogy azoknak a gyerekeknek, akik érdeklődnek a technológia, a legó, a programozás vagy a DIY iránt, legyen lehetőségük kiteljesedni benne. A tanulás által tudunk többek lenni, és minden lehetőséget szeretnék megragadni, hogy ezt biztosítani tudjuk a jövő generációnak.