A napokban valósággal rám talált egy kijelentés: vita közben hasznos lehet, ha eszedbe jut egy pingvin. Először csak néztem egy nagyot, hogy vajon mire gondolt a költő, majd komolyan elgondolkoztam rajta. Rengeteg különböző módon gondolkodunk arról, hogy milyen egy pingvin. Van, aki szerint hangos, van, aki úgy véli, néma. Van, aki úgy gondolja, hogy közelebb áll egy strucchoz, mint egy delfinhez. Egyesek szerint pufók, mások szerint kecses. Van, aki úgy véli, hogy nagy, nehéz és száraz, megint mások szerint kicsi, könnyű és csúszós. De ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma pingvin sem, és hát legyünk őszinték, nem is várhatjuk el ezt tőlük.
Persze az sem mindegy, hogy melyik fajról beszélünk, ugyanis lehet, kedves Olvasó, hogy te sem tudtad eddig, de én biztosan nem (de most jól utánanéztem), hogy a pingvinfélék a madarak osztályának a pingvinalakúak rendjébe tartozó egyetlen családja, melyhez tizenhét faj tartozik. Persze a császár-, király- meg pápaszemes pingvint nyilván mindenki ismeri, na de mi van az összes többivel? Ugyanis van itt még, a teljesség igénye nélkül, szamárpingvin, kék pingvin, aranytollú pingvin, koronás pingvin, royal pingvin és az új kedvencem: a bóbitás pingvin. Az már csak hab a tortán, hogy a kedvencem másik neve a makaróni pingvin.
Na de pingvinológia ide vagy oda, az eredeti kijelentés lényege nem az, hogy a pingvinek testének milyenségén és létezésüknek hogyanján gondolkozzunk. Sokkal inkább arra utal, hogy – gondoljunk csak bele – ha egy ilyen egyszerű, szinte hétköznapi dologról, mint egy pingvin, egy állat, amelynek életmódját, paramétereit, szokásait, csoporton belüli hierarchiáját tudósok ezrei tanulmányozták és tanulmányozzák ma is, hány és hányféleképpen gondolkodunk, akkor mi lehet a filozófiai magasságú témákkal. Mi van, ha azt mondom, igazság, lélek, tény, isten, politika, tisztaság vagy az atombomba: megcsalás. Ezek mind olyan komplex fogalmak, melyek értelmezése nem egyszerű, jelentése mindenki számára más és más lehet.
Természetes, ha sokszor azt érezzük, hogy társalgópartnerünkkel elbeszélünk egymás mellett, és sehogy nem tudunk konszenzusra jutni, mert mindenki mindent másképpen értelmez. Ugyanis abban, hogy hogyan, milyennek látunk valamit, hogyan értelmezzük a dolgokat, benne vannak az egyén tapasztalatai, érzései, tudása, háttere, a kultúra, amiben felnőtt, a képzettsége, rengeteg egyéni összetevő, melyet sokszor nem vagyunk képesek elengedni – így lesz a vita. A vita, amivel egyébként gond sincs, mert maga a kifejezés is azt feltételezi, hogy hajlandók vagyunk nyitottan társalogni egyes témákról. A vita során nézeteket, értékeket ütköztetünk, akár megpróbálhatjuk meggyőzni saját igazunkról a másikat. (Esetemben ehhez sok sikert!)
Végül is a tanulság, melyet én a saját magam számára levontam az egész „pingvinesdiből”, az, hogy vita közben sokszor nem az a dolgunk, hogy meg­győzzük a másikat saját igazunkról. A kulcs az, hogy megértsük: mindenki másképp látja a világot. Ahogy, ugye, a pingvineket is.