Soha ne olvassunk kritikákat, mielőtt megnéznénk a filmet – tanácsolnám mindenkinek, hiszen saját magamon tapasztaltam, mennyire negatívan hatott ez a tényező a moziélményemre. A Most vagy soha című filmet már megjelenése előtt óriási érdeklődés övezte, amit egyrészt az 1848-as forradalom eseményeinek eddig nem látott bemutatása, másrészt a film nagy költségvetése indokolt. Mindezektől teljesen elvonatkoztatni lehetetlen volt, de az első képkockák már segítettek abban, hogy minden korábbi elvárást magam mögött hagyjak. 
A téma kapcsán az elvárásaink nagyok, hiszen a magyar történelem legjelentősebb eseményeit filmre vinni nem kis felelősség, még akkor sem, ha a rendező nem az események pontos reprodukálására törekedett. A film így kezdődik: az események, ahogy történtek vagy történhettek volna – teret adva az alkotói szabadságnak.

A több mint kétórás alkotás a forradalom előestéjétől március 15-e éjszakájáig, Táncsics Mihály kiszabadításáig eleveníti fel az eseményeket; a díszletek pillanatok alatt a korabeli Budapestre repítik a nézőt, a Pilvax kávéházban részesei lehetünk a forradalmi gondolatok születésének, a Dohány utcai albérletben láthatjuk szerelmes párként Petőfit és az ő Júliáját, a Landerer nyomdában kézzelfoghatóvá vált 12 pontot, a múzeumkertben éljenző tömeget, amely majd Budára vonul és szembeszáll a hatalommal. A forradalom első napjának eseményeit a márciusi ifjak szemével látjuk: az ő vívódásaik, bizonytalanságuk – lesznek-e elegen ahhoz, hogy követeléseiknek érvényt szerezzenek –, fiatalos lendületük közvetíti ugyan az életérzést, mégis a film közepe táján lesz egy olyan érzésünk, mintha akadozna a cselekmény, mintha a következő képkocka megalkotása nehézkes lett volna. Ennek ellenére az események nagyrészt követik a forradalom első huszonnégy órájának „menetrendjét”, elénk tárva a történelemkönyvek száraz ismeretanyagát. A film zenei betétekkel tarkított: alig van olyan jelenet, amelynek ne lenne alapeleme a zene hatásfokozó szerepe, ami gördülékennyé teszi a cselekménysort, keretet ad az eseményeknek.
A kalandfilm kategóriába sorolt alkotás valóban bővelkedik fordulatokban, Farkas titkos ügynök mindvégig merényleteket próbál elkövetni Petőfi és Júlia ellen, ami fenntartja ugyan a feszültséget, de némileg eltereli a figyelmet a valódi eseményekről. Az viszont, ahogyan a titkos ügynök bandája hazaárulóból névtelen hős lesz, a forradalom sodró lendületét adja vissza a képkockákon.
A film egy életérzést közvetít Lóth Balázs rendező, Szente Vajk, Rákay Philip és Kis-Szabó Márk forgatókönyvírók értelmezésében. Mit gondolhattak a márciusi ifjak azokban a pillanatokban, hogyan kommunikáltak az elnyomó hatalommal, megingott-e időközben az elszántságuk, s milyen volt számukra az a huszonnégy óra? A filmben megtalálhatjuk a válaszokat, de kizárólag csak akkor, ha megpróbáljuk kizárni az alkotásról kapott megannyi információt és átadjuk magunkat a szabadságharc lendületének. És elképzeljük, hogy akár így is történhetett volna…