A skandináv kortárs irodalom nagyszerűségét nyitottan olvasó embernek nem igazán kell bizonygatni. Az utóbbi években, remek fordításban, egyre-másra jelenik meg sok gyöngyszem a krimitől az autofikcióig, a humoros történeteken át a mély, lélekboncolgató alkotásokig. A norvég Linn Strømsborg egy fiatal, izgalmas hang ebből a sokszínű „kórusból”, s bár hazájában már több kötete is megjelent, sőt rangos irodalmi díjakat is kiérdemelt, magyarul – egyelőre – csak két könyve olvasható.
A Soha, soha, soha címűt még nem olvastam (de nem fogom kihagyni!), a kissé fura, egyeseknek talán megbotránkoztató című Baszki, baszki, baszki pedig teljesen magához bilincselt, a sodró lendületű kötetet nagyon könnyű olvasni, magam sem bírtam letenni.
A könyv majdnem teljes egészében egy nőről szól. Egy átlagos norvég nőről. Akinek átlagos traumák szövik át az életét: szülei megromló házassága, édesanyja hirtelen kilépése az életéből még kiskamasz korában, kevés barát, sok egyedüllét, majd átlagos munka, viszonylag későn érkező párkapcsolat és egyetlen gyermek, apja halála, férjtől megörökölt barátok. És végig vele van a lappangó kérdés: vajon kinek az életét éli? Mert valahogy úgy alakult, hogy Britt élete maga a megfelelés, a szabálykövetés, a felelősségteljes viselkedés a végezzük a dolgunk elv mentén, miközben néha a háttérben ott duruzsol a hang: mire vágysz, mit szeretnél, nem lehetne másképp?

Aztán egy nap elszakad a cérna. A negyven pluszos Britt kiengedi a szellemet, az évek óta felhalmozódott dühöt a palackból, és kitálal szűk környezetének. Pont a mindenévi nyaraláson, ami ugyanott, ugyanazokkal az emberekkel történik, akikhez valójában nem sok köze van, leszámítva talán a lányát. 
Innentől elindul egy belső monológ, dühvel, frusztrációval átitatott erős, nyers érzések és mondatok hömpölyögnek egymás után: például a női létről, arról, hogy valahogy a nőknek jóval több megfelelésadag jut, és az életük a gyakran egymásnak markánsan ellentmondó elvárások között sodorja őket. Akkora monológszerű rész van a könyv elején arról, hogy mit jelent lánynak, majd nőnek lenni, a vége felé pedig arról, hogy miért dühös a főszereplő, hogy csak e két kiemelt rész önmagában is felhívó jelleggel bír. Miért van szégyen bennünk, nőkben, ha merünk valamit másképp, magunkért tenni, és kieresztjük a hangunkat? Ettől a ponttól kezdve emlékeken, felvillantott eseményeken át „dolgozza meg” magát Britt, közben röpke pillanatokra belelátunk a férj gondolataiba, érzéseibe, a kiborulás tanúinak, a barátoknak a viszonyulásába, ahogy telnek az órák. Mert Britt elrohant, és másnapig nem is tér vissza a nyaralóba.
A nemzetközi kritikák a dac, a frusztráltság és az újrakezdés regényének nevezik a Baszki, baszki, baszki-t. Vagy a düh könyvének. A dühé, amely lehet megtisztító is, és elindíthat valami mást. Beolvasni a környezetnek felszabadító is lehet. Nem old meg mindent, Britt esetében sem ez történik, de mégis elindít egy változást, kinyit egy utat a saját élete megtalálásához. A könyv annak a története is, hogy mi minden történhet akkor, ha merünk a szívünkre hallgatni.