Korai még dunsztba tenni magunkat
Ősszel kevesebbet járunk ki a természetbe, de igyekszünk mégis minden pillanatot kihasználni, hogy a téli álomra készülődő természet még élettel dús pillanatait elcsípjük. Hideg a levegő, csípős, de nem kell tőle megijedni, csak az idősek mondásait követve – a láb melegen, a fej hidegen tartva működik a legjobban – fel kell venni a kesztyűt a változással. Egyéb útján a játéktár felfrissítésére is alkalmas az ősz. Bár kézenfekvő és könnyű megoldás elővenni a porosodó römit vagy az összegyűjtött társasjátékokat, mégis jobb megoldás a hosszú téli estékre hagyni azokat. Nem másért, csak az idő kihasználásának legjobb módja az alkalmazkodás, de azért ősszel ne kezdjünk egyből a télhez alkalmazkodni, maradjunk kicsit a meleg színek sejtelmes hullásának részesei.
Legjobb őszi élményeim közé tartozik a gesztenyegyűjtés és a termésekkel való játék, aminek csak az ember kreativitása szabhat határt. Gyermekként sokszor szatyorszám hordtam haza a gesztenyét, hogy fogpiszkálók és grillpálcikák segítségével különféle állatokat tudjak kreálni, de malmozáshoz és kicsi festéket használva üveggolyópótlónak is megállta a helyét. Egy szó, mint száz, nekem az ősz nem teljes, ha nincs egy kis makk- vagy gesztenyegyűjtés benne, és hiba lenne ezt a lehetőséget elmulasztani.
A digitális világ, bár izgalmasnak tűnik, merem állítani, hogy a fiatalok számára sokkal izgalmasabb is, mint a természet, ám most van lehetőség arra, hogy gyönyörködhessünk még idén az indián nyár adottságaiban. A lehetőségek adottak környékünkön. Habár sok mindenre panaszkodunk, azt nem tehetjük szóvá, hogy egy vegyipari kombinát vagy gyárak sokasága szennyezi a levegőt, hogy nincs egy talpalatnyi zöld hely, ahová letelepedhet a család, nem lehet a tűző napra vagy autók füstjére panaszkodni, mert bármerre induljon a városközpontokból az ember, közel a határ. Nem egyszerű leküzdeni a kényelmességet egy olyan világban, amilyenben élünk. Mert az autó mindenhová elvisz, a biciklit már nem kell annyira tekerni, a távkommunikáció is megkönnyíti a dolgunkat. Mert minek kimenni a nagyszülőkhöz vagy szülőkhöz falura, ha megkérdezhetem telefonon vagy az interneten keresztül, hogy vannak, milyen lett a termés, mikor jönnek hozzánk látogatóba. Nem? A nyugdíjasoknak több idejük van látogatóba menni, mint a dolgozó embereknek – írom ezt úgy, hogy még nem tudom, kiköpve vagy lenyelve hasznosabb ez az ironizálás. Csakhogy kimarad ebből a tapasztalás, ami a taktilis érzéseinket sújtja a legjobban. Hiszen lehet itthon is illata a faluról beküldött almának és jó íze a szilvás gombócnak, de ha nem csípi meg az embert a hideg, nem tapossa kicsit a deres füvet, recsegtet az ágak között, olyan marad, mint a nyári kökény.
Nem lehet elég kifogást találni arra, hogy játékosan kihasználjuk az őszt. Még lehet kacsázni a víztükrökön, szemlélni a halakat, felfigyelni arra, hogy hányszor tér a diófa és a fészke között a varjú valami lopott cuccal a csőrében. Hagyni kell a begubózást télire, állhatunk dunsztban eleget tavaszig. Ki kell menni, gesztenyét gyűjteni, belelökni a családot az összegereblyélt levélhalomba, és elmondani a gyerekeknek, hogyan ültet erdőket a szajkó. Erre még van idő.