Az ősz beköszöntével elkezdődik a bekuckózós időszak, a hosszú, esős, sötét estéken bizony falni lehet a jobbnál jobb regényeket. Nekem is ez a tervem, ám ehhez meg kell találni a megfelelő témájú könyveket. 
Nemrégiben egy baráti társaságban került szóba Tamási Áron és az ő leghíresebb műve, az Ábel-trilógia, s bizony ezt még addig nem olvastam. Nosza, rajta, pótoltam gyorsan a hiányosságot és nekikezdtem. A három kötetet befejezve az az ötletem támadt, hogy az ősz folyamán magyarirodalom-olvasási kihívást tartok, és csak magyar szerzők ismert és kevésbé ismert köteteit veszem kézbe. Eddig csak néhány regényen vagyok túl, többek között olyan is akadt, amelyet olvastam már általános vagy középiskolában, ám akkor nem tetszett. Most azonban igen, de az is világossá vált, hogy gyermekként azért nem tetszett, mert nem értettem meg rendesen, mert például sok volt benne a történelmi adat, az idegen kifejezés, és egyszerűen nem keltette fel az érdeklődésemet – mostani meglátásom szerint nem véletlenül. Nem minden esetben gyermeknek valók azok a könyvek, amelyek a kötelező olvasmányok között szerepelnek.

Pár hónapja került nyilvánosságra egy statisztika, mely szerint a romániaiak olvasnak a legkevesebbet az Európai Unióban. Ha megvizsgáljuk, hogyan neveljük olvasásra a gyermekeket, talán nem is meglepő. Akár a magyar, akár a román irodalom műveit vesszük alapul, azok a könyvek, amelyek képességvizsga- és érettségi tételek, az esetek nagy részében nem ennek a korosztálynak íródtak. Félreértés ne essék, egy percig sem akarom megkérdőjelezni ezeknek az írásoknak az értékét! Ezek mind-mind alapművek, amelyeket érdemes elolvasni mindenkinek, de egyáltalán nem biztos, hogy iskoláskorban. Főleg nem egy olyan gyermeknek, aki nem olvas mást, nem olvas önszorgalomból, csak a kötelezőket veszi kézbe. Egy olyan diáknak, aki soha nem vett kézbe gyermek-, ifjúsági vagy szórakoztató irodalmat, valószínűleg unalmasnak és érthetetlennek fog tűnni Az arany ember, a Sárarany, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok, nem is beszélve Az ember tragédiájáról. A tanügyi rendszert, a kötelező olvasmányok listáját nem tudjuk egyénileg megváltoztatni, és egyelőre reformokra sincs kilátás, de talán szülőként, pedagógusként segíthetünk a gyermekeken úgy, hogy a Bánk bán előtt a kezébe adunk neki való, neki szóló, fiatalokról és fiataloknak írt műveket, amelyekben – nem mellesleg – bővelkedünk is. Ha ezeken túl van, akkor jöhetnek a kötelezők, és nagyobb valószínűséggel fogja élvezni.

Mindazoknak pedig, akik hozzám hasonlóan nem rajongtak a háziolvasmányokért, ajánlom, olvassanak újra egy-egy „kötelezőt”, s meglátják, felnőtt fejjel máris érthetőbb lesz Bornemissza Gergely, Timár Mihály, Szakállas Ábel vagy Turi Dani története. Jó olvasást mindenkinek, és ne feledjük: az olvasás egyéniségfejlődést okozhat, és súlyosan megnövelheti a fantáziálás kockázatát!