Mikor van vége a munkaidőnek? És mikor kezdődik a szabadidő? El lehet választani egyiket a másiktól? Egyiknek a megléte a másik hiányát jelenti? És egyáltalán, mi számít munkának, mi szabadidőnek? Munka az, ha a vasárnapi, kora délelőtti reggeli közben a menedzser egy munkával kapcsolatos e-mailt küld? Szabadidő, ha hétköznap, napközben, „munkaidőben” a könyvelő az ajánlottnál hosszabb beszélgetésbe merül egy rég nem látott cimborával? Hol húzzák meg a határt, meg tudják-e, és van-e erre szükség? Mi történik az emberrel, ha hosszú hónapokon, éveken át a kettő összevegyül, ha a nap huszonnégy órája a munka és szabadidő állandó, folyamatos egyvelege lesz? Szabadabb az, akinek rugalmas a munkaideje, ennélfogva akkor is dolgozhat – vagy dolgoznia kell –, amikor épp a gyermekei nyaggatják, hogy játsszon velük? Vagy szabadabb az, akinek délután négy óra után másnap reggel nyolcig már nem is kellene gondolnia a munkájára?

Sokan úgy zsonglőrködnek a szabadon eltöltött idővel és a kötelező teendőkkel, mint egy cirkuszi mutatványos, és nem könnyű megtalálni az egyensúlyt. Amióta szinte bárkit bármikor el lehet érni, és az információk bárhol utolérik az embert, illetve amióta sokan ülve, képernyőt bámulva, billentyűket pötyögtetve dolgoznak, azóta, azt hiszem, egyre nehezebb ezekre a kérdésekre válaszolni. Dolgozhatnak a munkahelytől távol, autóban vagy akár fotelben ülve, mert a felhőtárhelyben minden szükséges fájlt megtalálnak, bárhova magukkal tudják vinni a feladatokat, csak térerő legyen, és eszköz, amit használhatnak. 
Tény, hogy szükség van szabadon eltöltött időre, legyen az aktív vagy passzív pihenés. Az aktív pihenést nevezem annak, amit meg kell szervezni, ki kell gondolni, kellékeket kell beszerezni, családdal vagy barátokkal szokás tölteni az időt, ennélfogva anyagi és emberi erőforrás igényeltetik, a passzív pihenés pedig az, amikor nyugodtan lehet tespedni a tévé előtt. Sőt, még tévé sem kell hozzá, elég a gondtalan tespedés. A közösség szerint az utóbbi formája a pihenésnek nem néz ki olyan jól, mint az előbbi, ezt a közösségi médián megosztott tartalmak is igazolják. Punnyadó, bamba tekintetű személyről készült fotókat nem igazán látni ott, de tengerparton nyaraló családot, síparadicsomban síző barátokat annál inkább. Ám míg a nyugodtan pihenő személy valóban kipiheni magát, addig az aktívan pihenők arról számolnak be, hogy vakációjuk végén még fáradtabbak voltak, mint előtte. Mert meg kell tervezni az utazást, szállást kell foglalni, gondoskodni az étkezésről, felpakolni minden szükséges ruhát, eszközt, kelléket, és az sem mindegy, hogy a fürdőruha vagy túrabakancs, amit az évben egyszer-kétszer használnak, milyen márkájú. Mindez pénzbe kerül, ami azt jelenti, hogy ahhoz, hogy igazán aktívan pihenjen valaki egy-két hétig, még többet kell dolgoznia az év többi részében.
Nehéz megtalálni az egyensúlyt, nemcsak a munka és a szabadidő között, hanem a pihenésben is, mert úgy tűnik, hogy manapság pihenni még fárasztóbb lehet, mint dolgozni.