enyhe havazás
borús égbolt
Benedek Helga: minden kattintással gazdagabb leszek
Benedek Helga fotóiról a természet ezernyi szépsége és a gyermeki arcok tisztasága köszön vissza. A gyergyószentmiklósi fotós jelszava az egyszerűség, amit leginkább analóg fotóinak hangulatvilága tükröz. Lelassulásról, a fotótémák változatosságáról, munka és hobbi összefonódásáról beszélgettünk munka közben, mégis szabadon.
– Melyik életszakaszodban és milyen indíttatásból vettél először fényképezőgépet a kezedbe?
– Friss egyetemista koromban került fényképezőgép a kezembe, egy kis kompakt gépet kaptam kölcsön a barátnőmtől. Az volt a célom, hogy Kolozsvár látnivalóit megörökítsem. Tisztán emlékszem, hogy fogtam a kezemben és elindultam egyedül a kis géppel a Házsongárdi temetőbe. Ez volt az első állomásom, és ott keresgéltem az angyalos szobrokat, mivel azokat akartam lefényképezni. Mai napig nagyon szeretem ezeket a szobrokat, valamiért kedvesek számomra. Utána a botanikus kertbe vezetett az utam, ott próbálkoztam. Ahogy elvégeztem az egyetemi tanulmányaimat, lett saját gépem, megajándékoztam magam egy kompakt Nikonnal, és az általában velem volt. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy eseményeket is szeretnék fotózni, csak hobbiszinten űztem. Fotózgattam, s amit szépnek láttam, mindig kinyomtattam és feltettem a falamra otthon.
– Láttam több természetfotódat, de azt is, hogy portrékat is készítesz. Mi a kedvenc témád?
– Kedvenc témám konkrétan nincsen. Sokat kirándulok, és mindig igyekszem megörökíteni a táj szépségét, szeretem a hegyeket, a fákat. Tájképben is az őszi az, ami közel áll hozzám, a csodálatos színeivel együtt. Nagyon szeretek portrékat is fotózni, főleg gyermekportrékat, talán azért, mert annyira tiszták a gyermektekintetek.
Bár ezt a szakmát sok helyen tanítják, az ehhez való érzéket, látásmódot nehéz megtanulni, inkább belülről fakad. Kitől tanultad te a megtanulható részét?
– A szakmai részét Marosvásárhelyen, ahol több hónapos kurzuson vettem részt. Minden hétvégén bejártam, ami néha nagyon megterhelő volt, de teljes mértékben megérte. Az ottani tanáraimnak és a társaimnak egyaránt sokat köszönhetek. Tartjuk a kapcsolatot, és ha valaki segítségre szorul, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segíthessünk rajta. Egyébként folyamatos tanulásban vagyok most is, minden egyes fotózással úgy érzem, gazdagabb leszek.
– Szabadidős munka vagy hobbi most számodra a fotózás?
– Szabadidős munka, idézőjelben. Főállásban a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központnál dolgozom kulturális referensként, de mellékállásban eseményeket örökítek meg – keresztelőket, születésnapokat, kismamafotózást vállalok, és hobbiként is fényképezek, ahogyan az időm engedi, digitális és analóg géppel egyaránt.
– Mesélj az analóg fotózás mikéntjeiről, hiszen ma már szinte feledésbe merült ez a technika…
– A digitális világ eléggé megkönnyítette a dolgunkat, hiszen ha digitális géppel fotózunk, azonnal vissza tudjuk nézni. Ha elrontunk egy képet, újra tudjuk fényképezni, és az SD-kártyánkon akár több ezer képet is tárolhatunk. Az analóg fotózás más: lelassít, és sokkal tudatosabb fotózásra ösztönöz. A filmjeim nagy része 36 kockából áll, így sokkal jobban odafigyelek a részletekre, és nagyon meggondolom, hogy valójában mit is szeretnék megörökíteni. Van egy Yashica TL electro X gépem, amivel eddig a legtöbb fotót készítettem, 36 kockás filmeket szoktam belefűzni. Van, amikor színes filmre, máskor fekete-fehérre fotózom, ez a hangulatomtól is függ. Miután lefotóztam a kockákat, az analóg fotóklubban szoktunk előhívni, segítséggel.
A kép előhívását követően fixáljuk a filmet, szárítjuk, utána be szoktuk szkennelni, és van, hogy nagyítunk is, papírra. Engem a várakozás izgalma ragadott magával, de minden folyamatot szeretek, a film befűzésétől az előhívásig, nagyításig. Sosem az a fontos, hogy tökéletes legyen a fotóm, az egyszerűség és az egyediség sokkal fontosabb számomra.
Az analóg fotóklub körülbelül három éve működik, Jakab Lóránt gyergyói fotós hívott, hogy csatlakozzam hozzájuk, próbáljam ki az analóg fotózás rejtelmeit. Elsőre nagyon pozitív élményekben volt részem, nyitott, segítőkész emberekkel találkoztam itt. Nagyon sokat segítettek és segítenek a mai napig, sokat kirándulunk, fotózunk együtt.
– Melyik az a hangulat, amikor az analóg géphez nyúlsz inkább?
– Amikor azt szeretném, hogy kicsit művészibb hatása legyen a képnek, olyankor fotózok fekete-fehéret. Az elkészülte után sokkal másabb hatást gyakorol rám, mint egy digitális kép.
– Milyen fotós terveid vannak a jövőre nézve?
– Szeretném, hogyha lenne egy stúdióm, ahol más témákban is szívesen kipróbálnám magam. Szeretem az újdonságokat és a kihívásokat. Ez a hosszú távú célom, és bízom benne, hogy meg is valósul. Kedvenc idézetem Bartis Attilától, Az eltűnt idő nyoma című könyvéből: „Amikor a fénykép tulajdonságait vizsgálom, tulajdonképpen mindenekelőtt önmagamat kellene vizsgálnom.”
