‒ Mikor jött az indíttatás, hogy bábos-mesefoglalkozásokat tarts gyerekeknek?

‒ Nagyon rég kezdődött ez a kapcsolat, még sulis koromban óvónő akartam lenni, de utána elkezdett érdekelni a színház, majd a bábszínház. A szakmában pedig ugye sokat halljuk, hogy játssz úgy, mint egy gyermek, ne félj attól, hogy valamit elrontasz. A gyerekekkel pedig megerősíti a kapcsolatom, hogy magam is nagyon szeretek gyerek lenni, a szónak a tiszta értelmében. Mindenre szeretek rácsodálkozni, mindennek örülni, kíváncsi lenni, itt és most élni a jelenben. Nem úgy, hogy a múlt héten megbántott valaki, és azóta morcos vagyok, hanem itt vagyok, a jelenben vagyok. Így játszanak a gyerekek is: ha ebben a pillanatban ez egy elefánt, ami megeszik egy pálmafát, attól lehet a következőben egy varázspálca. Nem kell megbeszélni és átgondolni, hogy milyen konvenciók szerint az a tárgy az, ami, mert már megtörtént és történik folyamatosan.

‒ Bábszínész is voltál egy időben Sepsiszentgyörgyön, mikor szakítottál ezzel az iránnyal?

‒ Ez hét évet tartott, mint a legtöbb rendszer, ami hét év után megújul. Pont jókor jött a koronavírus 2020-ban, mert addigra érett meg teljesen bennem az, hogy szakítani akarok ezzel a rendszerrel, mivel nagyon megköt. Megbéklyóz a kőszínház, amelyben a bábszínház is próbál élni, életben maradni. Azt éreztem, hogy a magánéletemet háttérbe szorítja, megöli a kreativitásomat, megköti a kezemet. Ne essen félreértés, szeretem a bábszínházat, imádom a bábokat és a korábbi szerepeimet, de ez nem változtatott azon, hogy meg kell válnom ettől. Jött a Covid, kipróbáltam mindent, voltam szakács, pincér, menedzser, bébiszitter, kerestem, hogy miként tudom a gyerekekkel való foglalkozást munkává formálni. Végül kialakult ez a mesés-bábos vonal, amit esküvőkre és lagzikra vittem, így jött létre a Cinci Gyereksarka, aztán ahogy a 2022-es nyári szezon lejárt, télen angyalváró, karácsonyi és különféle mesés foglalkozásokat tartottam. Végre azt tudtam csinálni, amit szeretek.

‒ Hogyan látod, mennyire köti le egy ilyen mesés bábfoglalkozás a gyerekek figyelmét?

‒ A foglalkozás során leülünk a gyerekekkel a szőnyegre, megfogjuk a bábokat, megvizsgáljuk őket alaposan. Megfigyeljük, hogy néz ki, hogyan mozog, milyen hangjuk van egyes báboknak. Teret adok nekik, hogy felfedezhessék a bábokat a játék és a saját kíváncsiságuk által, ettől lesz őszinte és bizalmas a kapcsolat mind köztem és a gyerekek, mind a gyerekek és a bábok közt. A gyerekek játszanak egyből. Nem kérdezik meg, hogy hallod, ez mit kell csináljon, hallod, ennek itt mi a neve. A gyerek alapból bábszínész: megfogja a kezével, és a báb él. Mindig többféle bábot viszek, ujjbábot, kesztyűsbábot, sima babákat, pálcás bábot. Egyiket sem kell a gyerekeknek bemutatni, felfedezik. A legfontosabb szabály csak az, hogy tiszteletben kell tartani a bábot, és a jelenben kell lenni. Ezt a gyerekek a születésük óta tudják. Ha megadod nekik az alapszabályokat, hogy mi szerint és hogyan játszhatnak, szárnyalni tudnak. Persze vannak technikai tudnivalók, amiket ismertetni kell a gyerekekkel, de ezt mindig megelőzi a kíváncsiságból eredő tapasztalatszerzés. Ha kapnak egy kicsi teret és figyelmet, a személyiségük száz százaléka megmutatkozik, még azoknak is, akikről nem hinnénk.

‒ Ez a gyermeki kitárulkozás miket tud megmutatni egy foglalkozásvezetőnek? Mit olvasol ki a gyerekek attitűdjéből?

‒ A gyereken, ahogy viselkedik, látszik a szülői nevelés minősége, a szülő hozzáállása. A szülő nem kell ott legyen, nem is kell találkoznom vele ahhoz, hogy lássam, hogy tiszteletteljes nevelést kapott a gyerek, vagy nem. Szerencsére, akik a gyermekfoglalkozásokra jönnek, többnyire azt kapják otthon, hogy nekik szabad megnyilvánulni, hogy megadják azokat az eszközöket, amelyekkel ki tudják fejezni magukat. De a másik oldalról is kerülnek példák.

‒ Úgy tudom, hogy a meseszövés is része a foglalkozásnak. Mit figyeltél meg eddig a „meseszövő” gyerekeken?

‒ Az a dolog, hogy megtetszik egy mese, kiválasztom, és azt viszem, nem működik. Nem lesz a gyerekek számára érvényes, mert az nekem tetszik, és nem feltétlenül nekik. Ezért közösen alkotunk egy mesét, amire az egész foglalkozás épül. Aki nem tud a meséhez hozzátenni, semmi gond, amíg eszébe jut valami, továbbmegyünk, de ha jelentkezik, bármikor bemondhatja a következő kitalált részt. Ami miatt hihetetlenül csodálatosak a gyerekek, hogy a meséikben sosincs negatív vég, tragédia vagy olyan balszerencse, amit ne oldana fel a jóság és a szeretet. Még soha nem született A kis hableányhoz vagy A rendíthetetlen ólomkatonához hasonló mese. Például, ha a királylány kiesik a szekérből, és eltörik a lába, a következő gyerek rávágja, hogy jön egy varázsló a csodafőzettel, és rendbe hozza. A gyerekeknek óriási igazságérzetük van, ezért kétség sem fér hozzá, hogy olyan mesét alkotnak, amelyben a jó és a rossz erői egyensúlyban vannak.