Először is szülőként azt kell elfogadnunk, hogy ez egy állapot, amivel meg lehet tanulni együtt élni, akár, mondjuk, a gluténérzékenységgel. Tény, hogy mindkét élethelyzet adott esetben egyfajta átszervezést jelenthet a családoknak, de összességében semmi olyat nem kell tenni, ami bármelyik részt vevő félnek is kárára lenne.
Az első és talán legfontosabb dolog a gyermek és a helyzet elfogadása (gyakran ez is a legnehezebb). Interneten sok hasznos cikket, videót lehet találni az ADHD-ról, gyakran tartanak magyarországi szakemberek online kurzusokat szülőknek, itthon is lehet találni már szülői csoportokat, ahová érdemes bekapcsolódni, mert információkra, támaszra találhatunk. Szerencsések vagyunk akkor, ha a gyermekünk iskolájában van fejlesztőpedagógus, iskolapszichológus, vegyük fel velük a kapcsolatot, kérjünk támogatást a gyermekünk számára. Fontos jó viszonyt kialakítani a pedagógusokkal is, mert a gyermek érdekében az az ideális, ha a körülötte lévő felnőttek képesek együttműködni.

A jól szervezett, kiszámítható, nagyjából állandó környezet csodákra képes: ez tud valamelyest biztonságot, kereteket nyújtani a túlpörgéssel, szétszórtsággal szemben. Amennyire lehetséges, alakítsunk ki jól strukturált napirendet, ha pedig valami borul, például elutazik az egyik szülő, vagy elmarad az edzés, készítsük fel őt idejében. Legyen néhány alapszabály (ötnél több semmiképp), amit otthon elvárunk tőle, mert a korlátok és határok fontosak, de ezek legyenek érthetők, világosak (erről mindig győződjünk is meg!), mindenképp függesszük ki rajzos vagy írásos formában is jól látható helyre (például a gyermek íróasztalára, a szobaajtóra). Segítsünk a gyermek időbeosztásának kialakításában, készítsünk közösen színes, vidám, de átlátható otthoni órarendet, ami segít neki eligazodni a teendők között. 
Ha lehet, a szabályokat úgy közöljük, hogy az ne büntetésként hasson, de nem kell túlmagyarázni, nem érdemes vitába bocsátkozni, mert az csak tovább zilálja a gyermek figyelmét. Legyünk határozottak és következetesek. Van egy nagyon fontos dolog: főleg a kisebbeknél nagyon figyeljünk arra, hogy tartsuk a szemkontaktust a gyermekkel. Ha kiborul, túlpörög, karját megfogva (nem durván!) megpróbálhatjuk leállítani, kivonni a helyzetből, és inkább csendes, indulatmentes jelenlétünkkel várjuk ki, amíg megnyugszik. Az érzelmek szabályozásában a saját nyugalmunkkal, elérhető jelenlétünkkel sokat segíthetünk, a prédikációnak, sirámoknak, vég nélküli kérdezősködésnek viszont semmi értelmük, a hatékonyság gyakorlatilag a nullával egyenlő.

Vigyázzunk arra, hogy ne alakuljon ki körülötte káosz, például, ha kisebb lakásban élünk, ne szervezzünk otthonra nagyszámú vendéggel szülinapi partit, keressünk valami alternatív megoldást.
Elvárásainkat mindig a lehető legkonkrétabban és egyértelműen fogalmazzuk meg. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy már elég nagy vagy ahhoz, hogy a szobádat rendbe tedd, mondhatjuk azt, hogy a te feladatod megvetni az ágyadat, a szennyeskosárba dobni a levetett ruhát, megöntözni a virágot és port törölni. Segítsünk a rutinok kialakulásában. Ugyanez érvényes a pozitív visszajelzésekre is, amelyeknél nem kell félni a túladagolástól, megtartó, önbizalom- és énerősítő hatásukra igencsak jól lehet támaszkodni. Ám ezek is az általános „ügyes vagy”, „jó voltál” helyett vonatkozzanak a konkrét viselkedésre, tettre, és az sem árt, ha néha hozzátesszük, hogy örvendünk, büszkék vagyunk rá.
Az elfogadás és a jól szervezett környezet, illetve napirend mellett a motiválásra is érdemes nagyobb hangsúlyt helyezni. Főleg a kisebbeknél lehet jó hatása a pontozásos rendszernek. Fontos rögzíteni rajzban, írásban, hogy mire lehet pontot szerezni, mivel lehet veszíteni, milyen időközönként értékeljük a pontozást, és mi a jutalom. Természetesen csak olyat ígérjünk, amit be is tudunk tartani. 

Érdemes időről időre rákérdezni a gyermekre: mi segítene neki, hogy jobban tudjon tanulni, hogy könnyebben működjön a mindennapokban. Ha nyitottan hallgatjuk, akár hasznos, kipróbálni való tippeket is kaphatunk tőlük, ráadásul azt élheti meg, hogy fontos a véleménye, és bízunk benne.