Szinte biztos, hogy úgy általában a háttérben élő nők közül többen is függő viszonyban vannak a párjukkal. Ezúttal nem az anyagi függőségről lesz szó, amikor egyszerűen a közös vagyon, élettér, a már jól kialakult életmód, a bizonytalanságtól való félelem köti a nőt a társához, hanem a társfüggőségről. És azért közelítünk a női oldalról, mert bizonyos kutatások szerint a nők veszélyeztetettebbek, amire minden bizonnyal ráerősít a múltban gyökerező társadalmi szerepük is.

Alárendeltség határok nélkül
A társfüggőség vagy kodependencia a másik embernek, a másik véleményének való kóros alárendeltség, mely lehetetlenné teszi az egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatok létesítését. Elég beütni az internetes keresőbe a szót, rögtön több találat is sorolja a jeleket, amikre érdemes felfigyelni. Ezek közös eredője, hogy a társ az, aki meghatározza a nő mindennapjait, kapcsolatait a barátaival, egyéb családtagokkal, a szabadidő eltöltési, a pénz elköltési módját, aki lassan – szinte maga számára is észrevétlenül – olyanná válik, amilyenné a párja akarja, miközben gyakran kételkedik magában. A társát rendszerint felmenti, bármit is tesz vele, megmagyarázza minden megnyilvánulását, és egyfolytában azon aggódik, hogy elég jó-e a másik számára. Ezen az úton kemény bántalmazó kapcsolatba, mérgező viszonyba is bele lehet futni, és felismerés nélkül tartósan benne is lehet ragadni.

Szülővé tett gyermekek
A társfüggőség mögött gyakran az egyedülléttől való félelem és az áll, hogy én mint egyén nem vagyok elég, nem vagyok szerethető. Tehát ha mégis van valakim, akkor mindent és még annál is többet kell megtennem, hogy ne taszítson el. Az okok mélyen a gyermekkorban, a nem megfelelően működő családi miliőben gyökereznek, és egyre több könyv, illetve tanulmány említi ezek között a parentifikáció jelenségét.
Azoknak a gyermekeknek, akik szülői szerepben kénytelenek működni, nem igazán tud kifejlődni a saját személyiségük, kevésbé tudják felismerni és kifejezni saját szükségleteiket, és később, felnőttként is folytatják a gondoskodó magatartást – leghamarabb egy társ mellett. Bibók Bea magyar­országi pszichológus-szexuálpszichológus, az Ellopott gyermekkor – a parentifikált gyermek című könyv szerzője a jelenséget úgy írja le, hogy a problémásan működő családi rendszerek gyakran „szülősítik” a gyermeket, vagy az egyiket közülük, ha többen vannak. Neki kell átvennie például egy alkoholista apa/anya mellett olyan feladatokat, felelősségeket, amelyek a szülőké lennének, mintegy kiegyensúlyozva a családi rendszert. Ez nem felel meg az életkoruknak, ezek a gyermekek valójában nem élhetik meg az önfeledt gyermekkort, és viszik tovább azt a viszonyulást, hogy ahhoz, hogy viszonylag „rendben menjenek a dolgok”, nekik kell érzékenyen figyelni mások szükségleteire, igényei­re. Ahogy Bibók írja, a parentifikált gyermek nagy valószínűséggel lesz önfeláldozó felnőttként a párkapcsolatában is.

A biztonságos kötődés hiánya
Az érzelmi, fizikai elhanyagolást is említik, mint a kodependencia mögött lévő okot – bár tulajdonképpen a parentifikáció is egyfajta elhanyagolás. Más esetben pedig bántalmazó szülőkig vagy rideg, túlféltő, szigorú, túl kontrolláló családi környezetig vezethető vissza a társfüggőség kialakulása (ilyen környezetben többnyire alacsony önértékelésű, önállóságra kevésbé képes gyermekek „nevelkednek”), és igen gyakori, hogy olyan családból érkezik a társfüggő, ahol az egyik vagy mindkét szülő valamilyen függőségben szenved. A felsoroltakban közös a biztonságos kötődés hiánya, és éppen ebből kiindulva a leválás, a szülőktől való szeparáció – amire az önálló, autonóm felnőtti működéshez szükség van – nehezítettsége. Amikor mégis kilép az illető a családból, gyakran olyan párt választ (például lelki betegséggel, függőséggel élő embert), aki mellett továbbra is azt érezheti, hogy nélkülözhetetlen, mert ez kell ahhoz, hogy fontosnak érezze magát…

A függőség bebetonoz
Míg a közbeszédben azokra az emberekre mondjuk általában, hogy társfüggő, akik rövid ideig sem tudnak meglenni párkapcsolat nélkül, jól láthatóan szeretetre vágynak, nagyon igyekeznek másoknak megfelelni, a kodependencia az addiktológiában sarkalatos fontosságú fogalom. Egy függő mellett többnyire olyan társ van, aki úgymond „fenntartja” a párja alkohol-, drog-, munka-, játék- stb. függőségét, azáltal, hogy tűri, kimenti, kiszolgálja, mintegy mártírként ott van mellette, netán próbálja „megmenteni”, és kitart mellette minden baj ellenére is. A kapcsolat egy rendszer, amelyben ott a függő és a társfüggő. Érdekes látni, hogy ha ki is lép egy társfüggő személy egy ilyen mérgező kapcsolatból, gyakran újra valamilyen függőséggel élő társ mellett köt ki. Plasztikusan fogalmaz Sárosi Péter emberi jogi aktivista és drogpolitikai szakértő: „Kultúránk megköveteli a nőktől a Teréz anyu szerepet. Azt, hogy ők legyenek a gondoskodók, az önfeláldozók és a megmentők. Hogy mások véleményétől, í­téletétől tegyék függővé az önbecsülésüket. Hogy háttérbe szorí­tsák a saját szükségleteiket, a saját érzéseiket és életüket. És amikor a másik bajba kerül, vagy bántja őket, azt is a saját hibájuknak tekintik.”

Ki lehet szállni?
A válasz határozott igen. Bár gyakran érzik úgy a társfüggő nők, hogy nekik nincs semmi bajuk, hanem például az alkoholbeteg társuknak van segítségre szüksége, azaz nem tudatos, hogy maguk is dependenciával élnek. Első lépés tehát a felismerés, ez egyedül nehéz, de az önreflexiós képesség, tudatosság növelésével, a határok meghúzásának megtanulásával el lehet indulni az úton. Lehet online önkitöltő teszteket találni, amelyek segítenek a probléma megfogalmazásában, és igen, érdemes segítséget is kérni.