Szeretem közmondásainkat, szólásainkat. Annak ellenére, hogy már-már nemcsak közmondások, hanem közhelyek is, irányt mutatnak a nagybetűshöz. Többnyire csak a jó irányt jelzik.
Legutóbb az „Adnak tanácsot, de nem adnak kalácsot” mondás jutott eszembe. Hamar megértjük az értelmét, ha építkezésre, személygépkocsi-vásárlásra, gyermekvállalásra és -nevelésre, illetve munkahely- vagy éppen életmódváltásra adjuk a fejünket. Gyorsan jönnek a tippek, az ötletek, de legfőképpen az okoskodások. Például az ilyenek és ehhez hasonlók: két négyzetméterrel nagyobb teraszt építenék, egy árnyalattal sötétebbre festeném a házat, nem varrógépmotort kérnék az új autóba, a gyermeket szatyorban hordanám ki és a pincében szülném, hogy a fény ne sértse a szemét, az új munkahelyen a főnököt már az első nap dióra térdeltetném, az új életmódom szerint hat liter vizet innék, s csak két szelet kenyeret ennék. 
Bizonyára a legtöbb esetben mindig jól jön egy külső és objektív szemszög, főleg akkor, amikor kérjük, de számomra örök rejtély, hogy jön ahhoz bárki is, hogy pofátlanul beleszóljon a más életébe. Különösen azért is bosszantó, mert kívülállóként könnyű okoskodni és mondani a tutit, de benne lenni egy helyzetben nem is olyan egyszerű. A két négyzetméterrel nagyobb terasz építése többletterhet jelenthet egy család kasszájára, az árnyalattal sötétebb szín lehet, hogy valami rosszra emlékezteti a kedves feleséget, az új autóban a varrógépmotor ugyancsak gazdaságos lehet az amúgy is városi használatra vásárolt személygépkocsiban. Az otthon szülő nőnek, lehet, már voltak rossz tapasztalatai a kórházban, az új munkahelyen lehet, hogy nem is terrorista a főnök, és az is lehet, hogy Gizike nem is éppen azért akar új életmódot kialakítani, mert Juliska szerint túlsúlyos, Jancsika szerint pedig olyan, mint egy rossz rádió, amin nincs mit fogni.
A legtöbb ilyen és ehhez hasonló esetben van mit fogni, azaz befogni a pofánkat, s nem beleszólni mások dolgába. Gyakran előfordul, hogy valaki a kellemetlen okoskodásra szarkazmussal, cinikusan válaszol, oszt még az okoskodó sértődik meg. Húzzuk meg határainkat, magunknak is, és másoknak is! Az az olvasó, aki már eddig el bírta olvasni a szék lábáról szóló írást, az joggal teheti fel a kérdést, hogy miért ez a cím, hol ebben a szék és annak lába. A válasz egyszerű, eddig sehol! 
Nagy mesterem úgy tanította, akinek szintén úgy tanították, ha a szék lábáról kell írnod, nem azt kérdezed, hogy mit, hanem mennyit. Töredelmesen bevallom, a fenti sorok írása előtt nem volt ötletem, hogy miről is szóljak, aztán arra gondoltam, írok a szék lábáról, azaz a csemeteültetésről, erdeinkről, a famegmunkálásról és az asztalosmesterségről, de úgy jártam, mint az a székely bácsi, aki a hatalmas farönkből mestergerendát akart készíteni, de fogpiszkáló lett belőle. S így a végére jöjjön még egy (bibliai) mondás: „Miért látod meg a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben meg nem veszed észre a gerendát sem?” S még a szék lábáról nem is szóltam. Arról majd egy másik alkalommal. Vajon okoskodtam?