– Hogyan lettél onkológiai modell?

– Idén augusztusban, amikor a nem is tudom, hányadik CT-re készültem, és vártam, hogy bejussak az onkológusomhoz, egy szórólapot vettem el a kisasztalról. Mikor behívott az orvos, és közölte, hogy minden rendben van, rákérdezett, hogy én is modell leszek? Még nem voltam biztos a válaszban, ám az öröm, amit minden jól sikerült CT után érzek, mindig egy sokáig tartó, nagyon boldog, reményteli állapot, és akkor írtam a szórólapon lévő címre egy levelet.

– Miről szól ez a projekt, és mi az üzenete?

– Az Asociația Oameni Buni egyesület onkológiai betegeknek nyújt segítséget. Van egy On Cool Art nevű projektjük, amelyben onkológiai betegeknek készítenek testfestést, legfőképp az érintett, műtött területen. A cél megmutatni, hogy diagnózis után is van élet. Amikor 2020-ban elkezdtem az onkológiai kezelést, a klinika falai – ahová a mai napig háromhetente járok kezelésre – tele voltak és vannak onkológiai modellek fotóival, mellettük mindenkinek ott van a története is. Már akkor elolvastam az összest, lefotóztam és csodáltam őket. Csodáltam, mert akkor nem tudtam elképzelni, hogy abból a szörnyű állapotból valaha én is fel tudok emelkedni. Minden tablón volt egy pozitív üzenet, amit a beteg fogalmazott meg. Nekem hatalmas motiváció volt látni, hogy a rákba nem „kell” belehalni.
 

– Mit szimbolizál a rád festett minta?

– A fotózás napja az egyik legvidámabb nap az életemből. A festést megelőzte a festő hölggyel való egyeztetés arról, hogy mik a szimbólumok az én életemben, milyen értékrendet képviselek. Ő elkészített egy tervet, és azt festette rám. Mint sokan tudják, az én életemben a betegség kezdetével meghatározóvá váltak a méhek, mert tudom, hogy nagy százalékban köszönhetem nekik a gyógyulásomat (amíg Bogit Kolozsváron műtötték, a férje megépített egy apiterápiás házat – szerk. megj.). Továbbá a család fontossága, hiszen nélkülük nem sikerült volna. Épp ezért a hatalmas méhecske a férjem, akinek mindig oltalmazó szárnyai nyugalmat és biztonságot adnak. A kis pillangók a kislányaimat szimbolizálják, egyikük már nincs velünk... A virágok pedig az én újjászületésemet és virágzásomat a mindennapokban.

– Te a bajban sem zárultál be, nyíltsággal, természetesen tudtál beszélni ismerősökkel a veled történtekről, most pedig széles nyilvánosság előtt is felvállaltad. Miért?

– Bő két éve diagnosztizáltak nálam negyedik stádiumú rákot három daganattal, és nagyon nehéz másfél év következett számunkra. Az, hogy elmeséltem a nagyvilágnak a betegségem történetét, egyetlenegy céllal történt: hogy segítsek azoknak, akik úgy érzik, hogy reménytelen a betegségből való felállás. Azt szeretném üzenni, hogy onkológiai diagnózis után is van élet. Nem olyan, mint előtte, hanem sokkal szebb és jobb. Mert átértékeljük az életünkben fontosnak hitt dolgokat. Nagyon sok nehéz időszak van, de mindig kell látni a reményt és hinni a jó Istenben.
 

– Mit hozott az életedbe a betegség, mit változtatott meg benned, körülötted?
 
– A betegség megtanított türelmesnek lenni, hiszen a kemoterápia alatt más lehetőségem nem volt, mint hogy türelemmel kivárni azt a pár napot, amíg elkezdek a sok méreg után jobban lenni. Mindig is tudtam, hogy sokan szeretnek, de az a mérhetetlen törődés és gondoskodás, amit kaptam, minden nap egy csoda. Megbizonyosodtam, hogy az élet nem a nagy dolgokról szól, hanem a sok kicsiről, és így lesz igazán kerek minden. Lett időm magammal foglalkozni, és rájöttem, hogy eddig erre nem volt időm. Mindig is nagyon aktív voltam, legtöbbször magamat tettem a sor végére. Most ezt tanulom, hogy tudjak nemet is mondani, és jobban szeressem magam. Mert ha én jól vagyok, akkor a családban mindenki jól van.

– Mi ad erőt, miből merítkezel, hogy mindig mosolyogva látni téged?

– Valószínű, hogy én ilyen természettel születtem. Mindennek tudok örülni az életben, és mindig a megoldást keresem. És őszintén mondom azt, hogy én sokkal többet kaptam ettől a betegségtől, mint amennyit elvett tőlem. Az élni akarásom legfőbb motivációja a kislányom – amikor azt éreztem, hogy nincs tovább, akkor azt mondtam, egy dolgot nem akarok: hogy a kislányomnak ne legyen anyukája. Tehát élni akarok! És én hiszek a kimondott szó erejében. Azzal, hogy kimondunk valamit, sokszor életre keltünk valamit, talán saját magunkat.