– Hogyan jött létre a Mesehetes zenekar, és miért épp rajzfilmslágereket dolgoz fel az együttes?

– Én ovis koromtól énekes szerettem volna lenni, már akkor arról álmodtam, hogy egyszer ezeket a dalokat fogom énekelni. Aztán felnőttem és elengedtem a témát, de az éneklést természetesen nem. 2009-ben Daradics Karinával és férjével, Robival elindítottuk a Jazzfesztivált, és Karina javasolta, hogy június elsejére, gyermeknapra szervezzünk valamit náluk, mivel sok zenész ismerősöm van. Az én fejemben még mindig motoszkált az ötlet, hogy magyar rajzfilmek főcímdalaival kellene kezdeni valamit, aztán az ő indíttatására ehhez kerestem zenésztársakat. Zsiga barátnőmnek (Zsigmond Éva-Beáta – szerk. megj.) is nagyon tetszett az ötlet, így ő egyből benne volt a zenekarban, akárcsak Boldizsár Szabolcs fuvolista, Bene Zoli zongorista és Szakál Attila basszusgitáros, akik akkor éppen a színházban zenéltek egy előadásban. Felkértem őket, hogy csatlakozzanak. Ők akkor már a Tündérgroundban és az Inocsénykában zenéltek, és tudtam, nyitottak lennének arra, hogy ne csak feldolgozzuk a dalokat, hanem zeneileg valami izgalmasabbat, magasabb színvonalút hozzunk létre. Ők hívták meg a csapatba Krizbai Imrét és György Csongort – Imi gitározik, Csongi dobol. Komoly csapat állt így össze, hárman – Szabi, Zoli és Imi – zenetanárok a művészetiben, ráadásul mindenki más-más műfajban játszott. György Csongi a Fading Circles metalzenekar dobosa volt, a többiek pedig a Tündérgroundban és az Inocsénykában játszottak, jómagam pedig a sepsiszentgyörgyi Session Jazz Band tagja voltam már pár éve.

– Így, hogy más-más műfajokból jöttek a zenészek, hogyan fogtak neki a rajzfilmdalok feldolgozásának?

– A zenésztársaim mind igényes és nagy tudású zenészek, de számukra is kihívást jelentett a dalok zenei kidolgozása, mert sok rajzfilm zenéit igazi big bandek játsszák (a big band egyfajta dzsessz-zenekar, amelyben általában 12–25 zenész játszik. szaxofonosok, trombitások, harsonások, énekesek és egy ritmusszekció – szerk. megj.). Például az Aladdinban a Jóbarát című dalt egy big band játssza, a Mézga család főcímdalát (amelyet a Hot Jazz Band is feldolgozott) és a Süsü, a sárkány főcímdalát a Bergendy-együttes játszotta. A fiúk öten nyilván nem tudták mindazt eljátszani, amit egy big band, de nagyon jó megoldásokat találtak a dalok áthangszerelésére. Én azt szoktam mondani, hogy nincsenek véletlenek, csak csodák, mert azt érzem, hogy itt is épp azokra a személyekre találtam rá, akikre szükségem volt.

– Miért ötvözik az ismert dallamokat dzsesszel, funkkal, rockkal és metallal?

– A dalokat általában úgy szerkesztjük meg, hogy az elején a közönség ismerje fel a dalla­mokat, de átdolgozzuk őket, improvizálunk benne, így jönnek létre a saját alkotásaink. Nem tribute band vagyunk, amelyek feldolgoznak ismert slágereket, hanem saját formánkra alakítjuk a számokat. Sokat improvizálunk, és úgy zenélünk, hogy mi is szeressük, és a gyermekek meg a szülők is. A koncertjeinken a gyerekek a színpad előtt ugrálnak, buliznak, csápolnak, a szülők pedig mögöttük – a kicsikhez képest sokkal visszafogottabban – táncolnak és éneklik a dalokat. Sok zenei stílussal sok korosztályt meg tudunk szólítani, összehozzuk az embereket ezzel a zenekarral.

– Az ismert dalokon, jó zenén és jókedven kívül mi kell még ahhoz, hogy bulizzanak a gyermekek? Mitől lesz interaktív, játékos egy koncert?

– Azt hiszem, mindannyian elég karizmatikusak vagyunk ahhoz, hogy egy órára elvarázsoljuk a gyermekeket. Én felhasználom azt, hogy óvó- és tanítóképzőt végeztem az egyetemen. Régebb tanítottam is, mindig jól bántam a gyerekekkel, és jól mozgatom a tömegeket is, ráadásul a fiúk is tanítanak, ők is tudják, hogyan kell megszólítani a gyerekeket. Sokat kérdezünk tőlük, ők meg lelkesen válaszolnak. Mindig mesélünk a rajzfilmekről, amelyek dalait játsszuk, ők pedig elmondják, hogy kik a szereplők, hogy olvasták már a könyvet, és sok saját történetet osztanak meg velünk. Néha annyira mesélős kedvükben vannak, hogy muszáj megkérnünk őket, hogy a koncert után folytassuk a beszélgetést. A koncert végén fel szoktuk hívni a gyerekeket a színpadra, és együtt énekeljük el a Vuk főcímdalát, ezt mindig nagyon élvezik. A legtöbben ekkor lépnek életükben először színpadra és énekelnek mikrofonba, nagy élmény ez a kicsiknek. Ennyien soha nem voltak a színpadon, mint a szülinapi koncertünkön. Alig fértünk el.

– Mely rajzfilmek zenéi csendülnek fel a koncerteken?

– A nagy ho-ho-horgász; a Kérem a következőt! Dr. Bubóval; a Mézga család; A dzsungel könyve; Tarzan; Aladdin; Macskarisztokraták; Jégvarázs; Süsü, a sárkány. A Süsü főcímdalát három stílusban is feldolgoztuk. Funkkal kezdjük, aztán áttérünk bossa novára, és reggae-ben fejezzük be. A gyerekeinket is megkérdeztük, hogy ők mit szeretnének hallani. Például az énekestársam lánya az Én kicsi pónimat választotta, az én fiam pedig a Madagaszkárból a Riszálom úgyis-úgyis című dalt javasolta, ami zeneileg teljesen kilóg a repertoárunkból, de közönségkedvenc lett. Szóval a sok igényes műfaj közé bekerült ez az elektro-tucc-tucc dal, de a nehezebb műfajok után mi is, és a közönség is így lazulunk el a koncert végére.

– A zenekar kezdetben héttagú volt, innen ered a Mesehetes név is. Volt változás a csapat összetételében?
– Akik most benne vannak a zenekarban, induláskor is benne voltak. Tizenegy évig változatlan volt a banda felépítése, de aztán Bene Zoltán és Zsiga kiváltak. Sokszor hívtunk vendégzenészeket is a fellépésekre, mert szükségünk volt beugrókra, és most, a szülinapi koncertre visszahívtuk a régi tagokat és a beugrókat. Egyébként ritka, hogy ilyen hosszú ideig, tizenöt évig ennyire jól tudjon működni egy zenekar.

– Minek köszönhető, hogy ilyen hosszú életű az együttes?

– A kitartásunknak és annak, hogy nagyon szeretjük. Nagyon sok energiát kapunk a gyerekektől és a felnőttektől is, és azt látjuk, hogy érdemes ezt csinálni.

– Hasonlított az első koncert a tizenöt éves, szülinapi fellépésre?

– Hasonlított, de már érettebb a hangzás. 2009-ben, a gyermeknapon tartottuk az első koncertünket. Daradicsék biztosították a helyszínt, volt nekik egy családias hangulatú kávézójuk „Kávéház a négy bölcs sintérhez” néven, amely az akkori kedvenc volt, és ott, az udvaron zenéltünk közönség előtt először. Nemrég néztük vissza az akkor készült fotókat, mert a tizenöt éves koncertünkre meg akartuk hívni azokat a gyerekeket, akik akkor ott buliztak velünk. Végül csak ketten tudtak eljönni, de sokan visszajeleztek a közösségi médiában, hogy nem tudnak itt lenni, mert egyetemen vannak. Érdekesség, hogy egyikünk lánya is ott volt azon a koncerten, aki most azért nem tudott itt lenni, mert Budapesten zeneszerzői szakon tanul, és épp egy olyan darab zenéjén dolgozik, amelyben másikunk lánya színészként játszik. Összeérnek a szálak.

– A tizenöt év alatt milyen helyszíneken lépett fel a zenekar, és milyen terveik vannak a jövőre?

– Erdély-szerte sok helyen felléptünk. Már az első években meghívtak Tusványosra, Sepsiszentgyörgyre, Szatmárnémetibe a Partiumi Magyar Napokra, és persze aztán voltunk Temesváron, Nagyváradon, Kézdivásárhelyen, s még sorolhatnám. Szerepeltünk a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című műsorában – Kurta Kingának köszönhetően az első meghívottak között voltunk –, és az Erdély Tévé is készített adást, így egyre többen megismertek minket. A közönség felfigyelt a zenei igényességünkre, dicsérték a zenekart, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. Jó lenne, ha külföldön is tudnánk egy turnét szervezni, a diaszpórában élő magyar közösségeknek. Tudom, hogy sok helyen örülnének egy ilyen koncertnek.