Jelentős pozitív hatásuk volt a belföldi turizmusra a vakációs utalványoknak idén is

A vakációs utalványoknak idén is jelentős pozitív hatásuk volt a belföldi turizmusra, különösen a főszezonon kívüli időszakokban, amikor az üdülőhelyek kevésbé látogatottak; a felhasználók mintegy 30 százaléka ebben az évben rövid hétvégi üdüléseket választott könnyen elérhető régiókban – mutat rá a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége (ANAT) csütörtöki közleményében.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Jelentős pozitív hatásuk volt a belföldi turizmusra a vakációs utalványoknak idén is
Képünk illusztráció Fotó: Hodgyai István

Az ANAT szerint a romániai alkalmazottak mintegy 70 százaléka kap valamilyen béren felüli juttatást, és ezek között gyakran szerepel a vakációs voucher. A kedvezményezetteken kívül azonban a belföldi turizmusnak is hasznára válnak az utalványok.

Adrian Voican, az ANAT alelnöke emlékeztetett, hogy a kedvezményezettek teljes turisztikai csomagot vásárolhatnak az utalványokkal, amely a szálláson és az étkezésen kívül tartalmazza a szállítás vagy a különböző fakultatív szabadidős tevékenységek és kirándulások díját is.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Idén a felhasználók mintegy 30 százaléka rövid hétvégi üdülést fizetett az utalvánnyal, könnyen elérhető turisztikai régiókban.

Voican felhívta a figyelmet arra, hogy idén megduplázódott az utalványok után fizetett adó, a 8000 lejes havi nettó jövedelemnél többet kereső közalkalmazottak pedig nem kaptak vouchert. Ez Voican szerint oda vezetett, hogy csökkent a belföldi foglalások száma, mivel ezek az emberek inkább külföldre mentek elkölteni a pénzüket. Figyelembe véve, hogy ezek az utalványok segítenek „itthon tartani” a pénzt, az ANAT támogatja, hogy a juttatást kedvező feltételekkel terjesszék ki a magánszektorban dolgozókra is.

A közalkalmazottak esetében 2024-ben 1600 lej, a magánszektorban dolgozók esetében hat bruttó minimálbérrel egyenlő összeg a vakációs utalvány értéke.

Az ANAT emlékeztet, hogy Romániában a törvények tiltják a vakációs utalványok eladását, elidegenítését vagy megvásárlását, és az ilyen kihágások akár 51 800 lejig terjedő bírsággal sújthatók.

A szövetség hangsúlyozza ugyanakkor: a szállodák és turisztikai ügynökségek is a minősítési bizonyítványuk és az idegenforgalmi engedélyük visszavonását, illetve 51 800 lejig terjedő bírságot kockáztatnak, ha nem tartják be az üdülési utalványokért nyújtható szolgáltatáscsomagokra vonatkozó törvényt, amely szerint a csomagnak legalább egy éjszakára szóló szállást is tartalmaznia kell – tájékoztat az Agerpres hírügynökség.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!