– Honnan ered a zene iránti szenvedélyed?

– Mindössze hétéves voltam, amikor elkezdtem hegedűn játszani a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában. Nem én választottam a hangszert, inkább az választott engem. Teljesen sorsszerűen alakult, hogy épp hegedű szakos lettem. Veress Viktória volt a hegedűtanárom, egyben a mentorom, és neki köszönhetem, hogy ennyire megszerettem a hangszert. Ekkor kezdődött el igazán a zenével való kapcsolatom. Elsősorban klasszikus zenét tanultam, de az iskola mellett kezdtek érdekelni más zenei stílusok is. Jobban lekötött a könnyűzene, s játszani is nagyobb beleéléssel tudtam ezeket a stílusokat. Később autodidakta módon tanultam meg gitáron játszani. A klasszikus zenét mai napig szívesen hallgatom és játszom, de ami a legfontosabb, hogy tisztelem. A klasszikus zene mindennek az alapja – a hangszerkezelésnek és a zene értékelésének.

– Mi vett rá arra, hogy jelentkezz az Erdély dala versenyre?

– Tavaly elkezdtek érdekelni a népi dallamok. A pandémia alatt részt vettem egy online népzenei kurzuson, ami után erősen megmaradtak bennem a népzenei hatások. Rögtön jött az ihlet, és megfogalmazódott bennem egy olyan dallam, amely a népzene és a trap stílus ötvözetéből jött létre. Igazából akkor nem éreztem, hogy bármit kezdenem kellene a megszületett dallal, el is raktam a fiók aljába. Idén nyár elején megláttam az Erdély dala verseny kiírását, és tudtam, hogy abban a félretett dalban van potenciál. Úgy gondoltam, teljesen passzol a verseny követelményeihez. Persze rögtön kiderült, hogy egyszerű instrumentális dallal nem lehet jelentkezni, mert a szöveg fontos része a vetélkedőnek. Korábban sosem foglalkoztam dalszövegírással, de énekléssel sem. A versenyhez mindenképp szükségem volt egy jó szövegre – ezt a gondolatot ültettem el a fejemben. Meglepett, de van hajlamom az írásra, főleg úgy, hogy a teljes alkotói folyamat elengedhetetlen részeként tekintettem a dalszöveg létrehozására. Habár nem egyszerre született meg a szöveg, több napig vissza-visszatértem a megkezdett sorok befejezéséhez. Végül mégis kész lett, és szépen ráénekeltem a korábban szerzett dallamra. A szöveg által a dalnak felbukkant egy addig ismeretlen része, amely a mai erdélyi fiatalságot mutatja be. A szövegben benne van a székely fiatalok életérzése, a hétköznapi barangolása, az egyetemisták olcsó kajája, kávéja, valamint az otthonhoz fűződő viszonya. A Népi kavalkád című dal a hazát reprezentálja, főként a népies hangzású dallamok által. Számomra a népzene jelenti Erdélyt és az otthon érzését.

– A zeneszerzéssel hogyan kerültél közeli kapcsolatba?

– Még az iskolapadban töltött éveim alatt kezdett izgatni a zeneszerzés. Habár valójában az improvizáció által kerültem közeli kapcsolatba vele. Meglévő dalokra vagy dallamrészletekre játszottam rá különböző más, általam kitalált dallamíveket. Az első dalomat 2021 novemberében adtam ki, Time Of What címmel, ami számos népszerű online zenelejátszó oldalon megjelent. Ez egy instrumentális dal, amelyben kísérletezésképpen különböző stílusokat ötvöztem. Azóta folyamatosan új dalokon dolgozom. Szintén a pandémia ideje alatt készítettem a legjelentősebb feldolgozásokat. Ekkor vettem fel a Bee Gees Stayin’ Alive című slágerének feldolgozását, amely egyben egy üzenet is volt a közönség számára, hogy bírják ki a bezártságot.

– Milyen érzésekkel nézel a döntő elé? Izgalommal vagy nyugalommal, hiszen már az is óriási dolog, hogy eddig eljutottál?

– Nagyon izgatott vagyok. Elsősorban a táborban elvárom magamtól, hogy maradjak hű a saját stílusomhoz és a dalomhoz. Persze mindeközben szeretném, ha a dalom még ennél is jobbá formálódna. A döntő egy teljesen ismeretlen, ugyanakkor érdekes terep lesz. Jövő héten, október 3–6. között tartják a szakmai alkotótábort, ahol három mentorral fogunk együtt dolgozni. A mentorok Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője; Tarján Zsófia, a HoneyBeast énekesnője, illetve Vizi Imre lesznek. Kíváncsi vagyok, hogy a Népi kavalkádra és rám személyesen milyen hatással lesz az, amit a mentorok tanácsolnak a táborban. Igazság szerint mindegyik mentorral szívesen dolgoznék együtt, mert eddig csak klasszikus zenei közegben vettem részt versenyeken, s még nem volt lehetőségem könnyűzenei előadóktól tanulni. Egy zenész legnagyobb sikere, ha a dalait hallgatják. Az Erdély dalán való részvétel sokkal több emberhez eljuttatja a művészetemet, míg a klasszikus zenei versenyeken jórészt csak egy kisebb közösségnek játszhattam el a műveket. Már nagy dolgokat értem el azáltal, hogy a döntőbe jutottam, és biztos vagyok benne, hogy ezután is mindent úgy akarok csinálni, mint eddig.

– Bagossy Norbert nagyon szép szavakkal illette a szerzeményedet. Mit gondolsz, mi az, ami a leginkább megtetszett a Népi kavalkádból a zsűrinek?

– Nagyjából ugyanazt tudnám megismételni, amit Bagossy Norbert mondott. A Népi kavalkádban több zenei stílus és elem ütközik egymáshoz, viszont az ütközet nem ellentmondást szül, sőt éppen így passzolnak egymáshoz a legjobban a motívumok. Ilyen az én stílusom. Mindent egybegyúrok, ami csak eszembe jut, függetlenül attól, hogy az szabályszerű vagy sem. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a dal felépítésében legyenek érdekességek. Kezdődjön valahol, épüljön, és vezessen valahová. Legyen tele meglepetéssel, egyszóval, pluszértéket, üzenetet adjon a közönségnek.

– Mit üzensz a támogatóidnak, a barátaidnak, a rajongóidnak?

– Mindenkinek nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást. Most csak azt tudom üzenni, hogy ugyanúgy drukkoljanak, ahogy eddig tették. Akármi történjen a döntőn, a dal már megszületett, és teljes mértékben a közönségé, s főként azoké, akik szívesen hallgatják.