Fotózás és videózás vezetés közben – egy felmérés szerint a középiskolások jó részénél bevett gyakorlat

Az E.D.I.T. Egyesület által végzett felmérés szerint tíz középiskolásból legalább három hozott már olyan döntést, amellyel veszélybe sodorta magát az utakon: a megkérdezett középiskolások 38%-a használta mobiltelefonját vezetés közben fényképek vagy videók készítésére. A felmérés a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű programban készült, amelyet a MOL Románia szervez közösen a Román Rendőrséggel és az E.D.I.T. Egyesülettel.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 4 perc
Fotózás és videózás vezetés közben – egy felmérés szerint a középiskolások jó részénél bevett gyakorlat
Balesethez vezet a szabályok be nem tartása. Képünk illusztráció Fotó: Roberto Nickson/pexels.com

2023-ban Romániában 1545 személy vesztette életét közúti balesetben, és további 3535-en szenvedtek súlyos sérüléseket.

A statisztikák alapján a súlyos balesetek több mint negyedét az egy évnél kevesebb tapasztalattal rendelkező járművezetők okozták.

Az E.D.I.T. Egyesület a Román Rendőrséggel és a MOL Romániával partnerségben szervezi meg a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű programot, amelynek fő célja, hogy elősegítse a felelősségteljes közlekedési magatartást a vezetői engedély megszerzése előtt álló fiatalok körében. 

Az E.D.I.T. Egyesület ezért felmérést végzett, hogy megtudja, hogyan viszonyulnak a középiskola utolsó éveiben lévő fiatalok a közúti magatartáshoz. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy bár a válaszadók többsége jogosítványt szeretne szerezni (a megkérdezettek mindössze 1,3%-a mondta azt, hogy nem akar hajtásit szerezni), mégsem minden fiatal indul útnak azzal a hozzáállással, hogy a szabályok betartása elengedhetetlen a biztonságához. 

„Az utazás életünk alapvető része, és mindannyian biztonságosan szeretnénk eljutni a célállomásunkra. Sajnos az utazás örömét beárnyékolhatják olyan súlyos balesetek, amelyek megelőzhetők az oktatás révén. Az E.D.I.T. Egyesülettel és a Román Rendőrséggel való partnerségünk célja, hogy közelebb kerüljünk a középiskolásokhoz, akik egyben a legfiatalabb járművezetők is. Ahogy a tanulmányból kiderül, ők néha nincsenek teljesen tisztában a veszélyekkel, amelyeknek ki vannak téve, ezért megfelelő képzésre van szükségük. Hiszünk abban, hogy az oktatás és ezáltal a kockázatok megértése megfelelő viselkedéshez vezet a közlekedésben, és a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban program a fiatalok számára tartalmas találkozást biztosít a közlekedésbiztonsági szakértőkkel, és eszközöket ad nekik ahhoz, hogy a jövő felelős járművezetőivé váljanak” – mondta Mozga Gábor, a MOL Románia vezérigazgatója.

Az adatokból az is kiderül, hogy a megkérdezettek 15,5%-a nem zárja ki, hogy alkoholtartalmú italok fogyasztása után is vezetni fog, és aszerint értékeli vezetési képességét, hogy mennyi alkoholt fogyasztott.

Emellett 10-ből közel 4 középiskolás vezető használta már telefonját fényképek vagy videók készítésére vezetés közben, vagy utazott olyan járműben, amelynek a vezetője ezt tette. A tizenévesek 74%-a azt is elismerte, hogy ő vagy annak a járműnek a vezetője, amelyben utazott, telefonált vezetés közben. Ez amiatt meglepő, mert a megkérdezettek 95,9%-a tisztában volt azzal, hogy a vezetés közbeni telefonhasználat életveszélybe sodorhatja őket. 

„Az egyértelmű, hogy a fiataloknak nehezebb tudatosítaniuk, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve, és a Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű program műhelymunkáival azt szeretnénk megmutatni nekik, hogy a szabályok nem azért léteznek, hogy korlátozzák a szabadságukat, hanem azért, hogy megvédjék őket a veszélyektől. A felmérés azt mutatja számunkra, hogy az iskolákban nagy szükség van a közlekedésbiztonsági oktatási kezdeményezésekre, azért, hogy a fiatalok közvetlenül hozzáférhessenek a szakemberek által közvetített tudáshoz, illetve azokhoz az eszközökhöz, amelyek által tudatosabb lesz a megfelelő viselkedés a közlekedésben. Ez az egyetlen módja annak, hogy biztonságban élvezhessék az utazást” – mondta Liviu Zorilă, az E.D.I.T. Egyesület elnöke.

10-ből 3 válaszadó úgy vélte, hogy a megengedett sebességhatár túl alacsony, és 10-ből 7 tinédzser azt is elismerte, hogy utasként vagy vezetőként már közlekedett a megengedettnél nagyobb sebességgel. Az ilyen kockázatos viselkedés ellenére a megkérdezettek 36%-a úgy vélte, hogy a túlzott sebesség a közúti balesetek fő oka, míg 27% szerint a legnagyobb probléma az alkoholfogyasztás.

„A Román Rendőrség a Közúti Igazgatóságon keresztül prioritásként kezeli a fiatalok oktatását, hogy megelőzze a közúti baleseteket ebben a korcsoportban. A Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban program révén mind országos, mind helyi szinten olyan oktatási és megelőzési tevékenységeket kívánunk szervezni, amelyek nagyszámú kedvezményezetthez érnek el, és amelyek célja, hogy javítsák a közlekedési szabályok ismeretét és betartását, valamint felhívják a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeknek ki vannak téve a közlekedési szabályokat megszegők. Ebben az összefüggésben partnerséget kell kialakítani a civil társadalommal és a sajtóval annak érdekében, hogy a megelőző-nevelési üzenet hatékonyabb legyen a célcsoportok számára. Közlekedésbiztonsági szakemberek és oktatási anyagok révén kívánunk hozzájárulni a következő generáció neveléséhez. Az a célunk, hogy a fiatalok, mint a közlekedés résztvevői, tudatos és felelős döntéseket tudjanak hozni” – mondta Mădălina Moșoiu, a Román Rendőrség közlekedésrendészeti osztályának vezetője.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A MOL Románia által támogatott és a Román Rendőrség segítségével megvalósuló Közlekedésbiztonsági óra a középiskolákban nevű program az E.D.I.T. Egyesület által kidolgozott Biztonságos Románia elnevezésű országos program része. Annak érdekében, hogy a fiatalok jobban megértsék a közlekedés veszélyeit és azt, hogy mit kell tenniük a biztonságuk érdekében, illetve hogy mi az eljárás vészhelyzet esetén, az ország 15 középiskolájának 3000 diákja vesz részt a program 2024. március 15-ig tartó műhelymunkáin, amelyeken közlekedésbiztonsági, elsősegélynyújtási és defenzív vezetéssel kapcsolatos ismereteket sajátítanak el. A közlekedésbiztonsági oktatási programmal párhuzamosan a MOL Románia a „Család az első” üzenetre épülő tájékoztató médiakampányt is folytat, hogy felhívja a figyelmet a nem megfelelő közlekedési magatartással járó kockázatokra. A MOL Románia ezekkel az intézkedésekkel szeretne hozzájárulni a családokat érintő halálos balesetek számának csökkentéséhez azáltal, hogy oktatási programokat és figyelemfelkeltő kampányokat indít a médián és a töltőállomásokon keresztül.

A felmérést 582 diákból álló mintán végezték a 2023–2024-es tanév 11. és 12. osztályában – tájékoztat közleményében a MOL Románia.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!