A kormány nem enged, fizetésük 70%-át kaphatják

A kormánykoalíció ragaszkodik ahhoz, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja ne haladja meg a nettó fizetésük hetven százalékát, a törvénytervezetet még ezen a héten elküldik a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM) – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

HN-információ
A kormány nem enged, fizetésük 70%-át kaphatják
Fotó: Kelemen Hunor/Fb

A kormánykoalíció ragaszkodik ahhoz, hogy a bírák és ügyészek nyugdíja legfeljebb az utolsó nettó fizetésük 70 százaléka legyen – közölte Kelemen Hunor az RFI-nek nyilatkozva. Elmondta: a különnyugdíjreformról szóló tervezetet még ezen a héten elküldik véleményezésre a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácshoz (CSM), miután a múlt heti egyeztetések alapján a koalíció egységesen támogatja a korábbi javaslatot. Az Agerpres beszámolója szerint a nyugdíjkorhatár emeléséről Kelemen jelezte: elfogadhatónak tartaná az átmeneti időszak meghosszabbítását tízről tizenöt évre, ha ebben a koalíciós partnerek is egyetértenek. Hozzátette, elfogadhatatlannak tartja, hogy egyesek már 48 évesen nyugdíjba vonulhatnak. A politikus szerint a bírák és ügyészek reformja után a katonai és belügyi különnyugdíjak átalakítása következik, mivel ezek esetében is alacsony a korhatár és magasak a szolgálati nyugdíjak. Rámutatott: a bírói és ügyészi nyugdíjak az összes különnyugdíj mindössze 9 százalékát teszik ki, a legnagyobb részt a katonák és rendvédelmi dolgozók kapják. Arra a kérdésre, mikor kerülhet sor a következő reformokra, Kelemen azt mondta: egyelőre nem tárgyalt róla a koalíció, de „szerepel a kormányprogramban”.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!