Hirdetés

Hiánypótló tudományos fórum Gyergyóremetén

HN-információ
Második alkalommal szervezik meg az Erdélyi Történész Tábort augusztus 22–25. között Gyergyóremetén. A magánszemélyek, valamint a Gyer­­gyói Szemle Egyesület, az MTA TK Kisebbségkutató Intézet és a Romániai Magyar Dok­to­ran­duszok és Fiatal Kutatók Szövetsége által szervezett táborban kutatási beszámolók, könyvbemutatók és kéziratviták hangzanak el, emellett a nagyközönséget is megszólítják néhány programmal. A tábor ötlete 2015-ben a Fiatal erdélyi történészek találkozóján fogalmazódott meg, az első tábort 2017-ben szervezték, hogy az Erdélyben élő és az erdélyi témákat kutató történészek szakmai fórumok keretében találkozhassanak. Idén második alkalommal, augusztus 22-én, csütörtökön délután kezdődik a tábor a 2017–2019 közötti erdélyi magyar történeti kutatási programok, folyamatok bemutatásával a Csutakfalvi Közösségi Házban, Gyergyóremetén. – Alig van tudományos fórum, nincs történelemtudományi intézet, amely összefogná az erdélyi tudományos elitet és szakmai értekezéseknek adna helyet. Célunk, hogy a székelyföldi helytörténészek olyan szaktörténészekkel találkozzanak, akiktől kutatásmódszertani tanácsokat is kaphatnak. A tábor célja ugyanakkor, hogy a részt vevő egyetemi hallgatók, doktoranduszok, tanárok és kutatók bemutassák az utóbbi időszak kutatási eredményeit – hangsúlyozta a rendezvény fontosságát Nagy József gyergyóremetei történész, szervező. A négynapos programban változatos témákkal találkozhatunk: lesznek egyháztörténeti kutatások és könyvbemutatók, székelyföldi régiók gazdálkodási mintáit mutatják be, szó lesz a Székely Határvédelmi Erők történetéről, emellett az erdélyi történetírás helyzetéről, valamint kastélykálváriákról is hallhatnak az érdeklődők az erdélyi kastélytulajdonosokkal való beszélgetések során. A tábor nemcsak szakmabeliek számára, hanem a nagyközönségnek is ajánl programokat: csütörtökön este nyolc órától Víg Emese: Az autonómia illúziója 1925–1965 című filmjét láthatják, pénteken pedig a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámáját tekintetik meg Sebestyén Aba színész előadásában nyolc órától a Balás Gábor Művelődési Házban. A rendezvény részletes programja a Gyergyói Szemle Egyesület Facebook-oldalán található meg. Boncina-Székely Szidónia


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!