Hirdetés

Hét tételre a héten aláírják a szerződést

HN-információ
A közbeszerzésre jelentkező egyik cég előzetes fellebbezése miatt tizennégy szerződés aláírása még két hetet várathat magára, hetet azonban – három-három csíkszéki és udvarhelyszéki, valamint egy gyergyóvidéki tételre – már a héten aláírnak. [caption id="attachment_58057" align="aligncenter" width="1400"] Idén remélhetőleg idejében indulhatnak a gépek. Folyamatban a szerződéskötések Fotó: archív[/caption] Hargita Megye Tanácsa 21 kistérségre osztotta fel a megyei utakat, mindegyiküket egy-egy tételben (lot) hirdette meg a közbeszerzésen. Az óvási időszak vasárnap éjfélkor zárult, Borboly Csaba megyeelnöktől pedig tegnap megtudtuk: egyetlen cég jelezte fellebbezési szándékát, az viszont 14 tétel esetében. – Mindegyik tételre külön kellett jelentkezzenek az érdeklődők, és mindegyik térségre külön köt szerződést a megyei tanács. 14 nap múlva derül ki, hogy az említett cég visszavonja a fellebbezést és szerződést lehet kötni a nyertessel, vagy megerősíti fellebbezését. A fennmaradt hét tételre a megyei tanács munkatársai a hét folyamán kötik meg a szerződést – közölte lapunkkal Borboly Csaba. A megyei utak téli karbantartására kiírt közbeszerzésre egyébként 12 cég jelentkezett, 11 Hargita és 1 Kovászna megyei. Mint megtudtuk: a szerződést aláírják a Hargitafürdőre és a Szent Anna-tóhoz vezető út, a Ká­szonokon végighaladó me­gyei út, a Bélbor és Hollósar­ka tér­ségében levő 174A és 174B jelzésű út, valamint három ud­var­helyszéki kistérség több útja esetében (133 – Maros megye határa–Székelymuzsna, illetve Szé­kely­muzsna–Kányád–Szé­kely­dálya–Városfalva; 137A – Ká­nyád–Petek–Brassó megye határa; 134C – Oroszhegy–Szé­kely­ud­var­hely; 134B – 13A or­szágút–Ül­ke–Tibód; 131 – Ho­mo­ród­szent­már­ton–Fel­ső­bol­dog­fal­va; 131A – Ho­mo­ród­ke­mény­fal­va–Ho­mo­ród­szent­már­ton; 132A – Ho­mo­ród­szent­már­ton–Ho­mo­ród­almás; 132B – Bras­só megye határa–Vá­ros­fal­va; 133 – Vá­ros­fal­va–Ho­mo­ród­szent­pál). A megyei tanács sajtószolgálata tegnapi közleményében tudatta: a nyári karbantartás jól halad, Csíkszéken több munkaponton már végeztek. Mint arról beszámoltunk, Udvarhelyszéken ugyanez alaposan megcsúszott. – Az udvarhelyszéki megyei utak nyári karbantartása folyamatban van, jelenleg köveznek a 131A jelzésű megyei úton az Ilona-völgyében, Homoródfürdő és Homoródszentmárton között, valamint kátyúznak a 137-es és a 138B jelzésű megyei utakon Udvarhely és Keresztúr között, illetve Varságon. Ezenkívül 138-as úton és a 138B jelzésű megyei úton Zetelaka és a Libán-tető között, és Varságon folyamatban van az út menti kaszálás. Bár a közbeszerzésre jelentkező cégek óvása miatt a munkálatok kezdése késett, a kivitelező határidőn belül be tudja fejezni a szerződésbe foglaltakat – válaszolta kérdésünkre a megyei tanács elnöke. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!