Hirdetés

Hét tanulónk az országos szakaszon

HN-információ
Gyergyóalfaluban, a helyi Sövér Elek Szakközépiskolában rendezték a VII. Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi verseny megyei szakaszát, ahol 209 II–IV. osztályos tanuló mérte össze tudását nyelvhelyesség, nyelvi játékok, közmondások, szólások, illetve különböző nyelvi rejtvények terén. [caption id="attachment_65803" align="aligncenter" width="1000"] Heten mennek az országos versenyre. Szép eredmény Fotó: Hunyadi János[/caption] Hargita megyéből összesen 864 tanuló jelentkezett az Oktatási és Tudományos Minisztérium által támogatott Fürkész helyesírási és nyelvhelyességi tantárgyversenyre, a megyei szakaszra viszont huszonöt százalékuk jutott tovább, az alfalvi megmérettetést követően pedig hét diák képviseli megyénket a nagyváradi országos szakaszon. „A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer. Aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell” – ezzel a Lénárd Sándor-idézettel köszöntötte a gyermekeket és pedagógusokat a díjkiosztón Vargyas Hajnalka tanítónő, aki Hunyadi Irénkével közösen szervezte az alfalvi versenyt. Az idézethez visszatérve megjegyezte, minden gyermek csodálatosan játszott a törékeny, azonban mégis értékes hangszeren, a betűk és szavak játékából pedig nagyszerű dallamok születtek a verseny végére. Köllő Sándor iskolaigazgató arra biztatta a tanulókat, hogy – eredménytől függetlenül – továbbra is vegyenek részt a versenyen, és elmerülve az anyanyelv rejtelmei­ben, igyekezzenek minél jobban megismerni azt. Első alkalommal a verseny megálmodója és az országos szakasz főszervezője, Krasznai Tünde is jelen volt a megyei megmérettetésen, elmondása szerint mindig Hargita megyéből jelentkezik a legtöbb gyermek. Hozzátette, figyelemmel kísérte a szervezők munkáját, és örömmel tölti el, hogy részt vehetett az eseményen, ugyanakkor hangsúlyozta: köszönet illeti a felkészítő pedagógusokat, hisz a komoly hozzáállásuk és munkájuk nélkül nem jöhetett volna létre a verseny. A második osztályosok kategóriájában a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola tanulója, Tóth-Schmidt Orsolya, valamint a szintén udvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskolából Tamás Anna is első helyezést ért el, míg harmadik helyen a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolából Borbáth Eszter végzett. A harmadikosoknál a Nagy István Művészeti Középiskola tanulója, Nagy Anna Lilla bizonyult a legügyesebbnek, második pedig Lőrincz Barbara lett a szé­kely­ud­varhelyi Bethlen Gábor Általános Iskolából. A negyedik osztályosoknál Csík­szeredába mentek a legjobb eredmények, hisz első helyezést a Nagy István Művészeti Középiskola tanulója, László Kata ért el, míg második legügyesebbnek a József Attila Általános Iskolából Galaczi Fanni bizonyult. Az említett hét tanuló vehet majd részt a verseny országos szakaszán, amelyet Nagyváradon szerveznek. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!