borús égbolt
enyhe havazás
Helyesbítenék
Húsz-harminc évvel ezelőtt azt jósolták, hogy még fel kell nőnie pár generációnak ahhoz, hogy a kommunizmusbeli beidegződésektől megszabaduljanak az emberek. Még a rendszerváltozás utáni években, gyermekkoromban is megtörtént, hogy a kisvárosi pékség elárusítónője rám ripakodott, amikor vásárlóként meg mertem valamit kérdezni tőle. Egy következő alkalommal ugyanezt megtette a sorban előttem álló felnőttel is. A szóban forgó eladónak valószínűleg még nem jutott el a tudatáig, hogy a régi idők elmúltak, most már udvariasnak kell lenni, akkor is, ha az ügyfél esetleg butaságot kérdez. Ilyen pozícióban nem szabad teret engedni az indulatoknak.
Akkoriban még természetes volt a durva kommunikáció, főleg az állami, monopolhelyzetben lévő üzletekben vagy szolgáltatóknál. Hosszú idő kellett, amíg végre változott ez a hozzáállás, de ma már érződik. Tapasztalatom szerint például a hivatalokban mostanában kedvesebben állnak szóba az emberrel.
Mégis, talán az újabb generációkra is átöröklődött a fent leírt magatartás, legalábbis egyesekből még elő-előbukkan. A napokban egy turisztikai központ képviselője levélben kérte számon szerkesztőségünket, hogy miért és milyen forrásból merítve írtuk azt a településéről szóló rövid összefoglalóban, amit. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen mindannyian hibázhatunk, és fontosak nekünk a visszajelzések. Ám egy intézmény képviselője, ilyen minőségében, nem engedheti szabadon az indulatait, még akkor sem, ha netán igaza van, vagy ha esetleg ellenszenvesek is neki a firkászok. (Ennek kezelésére amúgy van megoldás, például egy otthon felszerelt bokszzsák.) Lehetséges, hogy az illető személy eltévesztette a helyet, és a kommentszekcióban képzelte magát, ahol jól beszólhat a szerkesztőknek, mert a levelében – hogy enyhén fogalmazzak – türelmetlenül írt. Annak ellenére, hogy mi nyitottan fogadtuk a felvetéseit.
Hősünk felrótta, hogy a népszerű internetes lexikonból idéztünk információkat a településéről, és helyesbítést követelt. Ekkor okozott nekem csalódást. Tudatában vagyok ugyanis annak, hogy óvatosan kell kezelni a szabad enciklopédiát, mivel az bárki által szabadon szerkeszthető. Ám pont az utóbbi lehetőség miatt abban bíztam, hogy a települések leírásánál az elkötelezett helytörténészek és idegenvezetők nem hagyják annyiban, és korrigálják az esetleges hibákat – hiszen ők is hozzáférnek, ha akarnak –, mert tudtam, hogy ezek az emberek roppant érzékenyek arra, mi jelenik meg helységükről a nyilvánosságban (amint azt történetünk is igazolja). Tévedtem – a szóban forgó személy, illetve kollégái ezt a munkát nem végezték el.
Mindenesetre, ha egy turisztikai információs központban főnök lennék, „helyesbíteném” az ott dolgozók munkaköri leírását: belefoglalnám azt, hogy ellenőrizzék és pontosítsák a szabad enciklopédiában az adott településről fellelhető valamennyi információt. A sajtóval való pökhendi, kioktató hangnemű kommunikációt viszont továbbra se írnám bele kötelességként.
Benedek-Székedy Sándor
.jpg)
