Több mint száz résztvevő
Rövid idő alatt koncentrált, azonnal hasznosítható tudást kívánt átadni a pénteken Csíkszeredában tartott Add el magad! című konferencia. A helyi és térségi vállalkozókat megszólító szakmai konferenciára 108-an regisztráltak.
Szakmai délután keretében marketinggel, illetve személy- és vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos előadásokat tartottak pénteken Csíkszeredában, a Fenyő hotelben. Az Add el magad! című szakmai konferenciát a Romániai Magyar Közgazdász Társaság csíkszeredai szervezete, a Csíkszentkirályi Vállalkozók Szövetsége és a Csíki Vállalkozók Egyesülete közösen szervezte, amely elsősorban helyi és térségi vállalkozókat igyekezett megszólítani. György László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság csíkszeredai szervezetének elnöke és a konferencia szervezőcsapatának tagja kifejtette: a konferencia célja az volt, hogy rövid idő alatt koncentrált, gyakorlati tudást adjon át a résztvevőknek, legyenek akár kezdő kisvállalkozók, kézművesek, marketingesek vagy nagyobb cégek képviselői. Az eseményre összesen 108-an regisztráltak, körülbelül fele arányban szervezeti tagok és külsős érdeklődők.
– A résztvevők nemcsak helyből érkeztek, hanem a környező településekről és a tágabb régióból is, ami jól mutatja a témák iránti érdeklődést. A konferencián hét előadó tartott bemutatót: helyi kisvállalkozóktól egészen a nagyvállalati tapasztalattal rendelkező előadókig
– mondta György László. Hozzáfűzte: a program keretét egy kisvállalkozói szemléletű márkaépítési előadás nyitotta, majd a legvégén Balogh Levente nagyvállalkozó beszélt a vállalkozói sikerről, a márkaépítés fontosságáról és arról, miért érdemes vállalkozóként gondolkodni.
– A két előadás között is széles skálájú témákat érintő előadásokat állítottunk össze. Az esemény célja összességében az volt, hogy a résztvevők valós példákon és gyakorlati tanácsokon keresztül lássák: a tudatos márkaépítés és a következetes kommunikáció – akár kisvállalkozói szinten is – komoly eredményeket hozhat, és hosszú távon versenyelőnyt jelenthet a piacon
– részletezte a szervezőcsapat tagja.


