Hirdetés

Hargita Népe - Hargita megye közéleti napilapja

HN-információ

 

 

Harmadik és egyben utolsó alkalommal lehet indulni idén a Start-up Nation pályázatokon. Fancsali Kálmán, az Eurotop Consulting Kft. vezetője szerint a pályázati kiírás, illetve a pontozási rendszer közzététele kora ősszel várható.

Idén is lehetőségük van pályázni a Start-up Nation programon belül azon vállalkozóknak, akik 2017. február elseje után alapították cégüket. Azt már tudni, hogy a 200 ezer lejes támogatás mellett 100 százalékos támogatási mértékkel lehet pályázni, viszont a végleges kiírás még nem érhető el, így a pontozási rendszer sem ismert egyelőre. Ennek ellenére a kft. vezetője biztos abban, hogy az új alkalmazottak létszáma is emel majd az elérhető pontszámon. Ahogyan az eddigi években is, idén gépekre, eszközökre, különböző költségek, bérleti díjak kifizetésére is lehet pályázni. 
− Én azt tanácsolom, hogy a pályázni készülő vállalkozások már most kezdjék el kidolgozni terveiket, mert amikor már megjelenik a kiírás, akkor ezeken a kérdéseken nagyon gyorsan túl kell esni. Tehát mindenképp jó, ha addig már a vállalatvezető tisztában van azzal, hogy mire és mennyi pénzre szeretne pályázni – mondta lapunknak Fancsali Kálmán. 
A cégvezető hozzátette, nagy érdeklődés volt Hargita megyéből az eddigi Start-up Nation pályázatok iránt, és eddig csak pozitív visszajelzéseket kapott, ám számítani kell arra, hogy több új alkalmazottat is alkalmazni kell a pályázat ideje alatt, illetve az is kihívás, hogy egy üzleti tervből működő vállalkozást kell létrehozni.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!