Hirdetés

Hamarosan igényelhető az ingatlanadó-kedvezmény

HN-információ

Nem a megszokott formában, de megtartják a hét végén az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű rendezvényt a csíksomlyói Nyeregben – hangzott el a csíkszeredai városházán tegnap tartott sajtótájékoztatón.

A nyár beköszöntével újraindul a sportidény és a kulturális évad Csíkszeredában, igaz, némi átszervezéssel. Szeptemberben a májusra tervezett könyvvásár megszervezése esedékes, az Operahét előadásait októberben láthatja a nagyérdemű, s nem marad el a hét végére tervezett Ezer Székely Leány Napja sem – jelentette be Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
Ez utóbbi kapcsán megjegyezte: az immár hagyományos rendezvény szentmisével kezdődik, ezután tánc következik, majd elkészítik a közös fényképet, természetesen betartva a távolságtartásra vonatkozó előírásokat.
Elhangzott az is, hogy a Régizene Fesztivált augusztusban szervezik meg, akárcsak a négynaposra tervezett kerékpáros körversenyt. Tárgyalás alatt van a Bánk Bán című operának a csíksomlyói Nyeregben való bemutatása.
A sajtótájékoztatón az elöljáró bejelentette, határozattervezetet készítenek elő ingatlanadó-kedvezmény nyújtásáról vállalkozások számára. Mint mondta, azt tervezik, hogy két hónapra igényelhető az ötvenszázalékos kedvezmény. A kedvezményt a cégek kell igényeljék, amennyiben megfelelnek az önkormányzat által szabott kritériumrendszernek és bizonyítani tudják, hogy a járványhelyzet kedvezőtlenül hatott a cég működésére.
A járványtéma kapcsán a polgármester újságírói kérdésre válaszolva elmondta: felkészülnek egy esetleges második hullámra, s bejelentette, hogy az önkormányzat által megrendelt lélegeztetőgépek már úton vannak, remélhetőleg hamarosan megérkeznek rendeltetési helyükre.
A közúti infrastruktúra is terítékre került a tegnapi sajtótájékoztatón: mint elhangzott, szerdán megnyílt a forgalom előtt a terelőút, illetve, hogy jelenleg két forgalomátszervezési terven dolgoznak, szakcég fogja elkészíteni a Brassói út új forgalmi rendjét, illetve a Villanytelep utca egyirányúvá tételének tervét, célul tűzve ki az autósforgalom zavartalanabbá tételét.

Fülöp Orsolya
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!