tiszta égbolt
Hálatelt szívvel
Múlt vasárnap, augusztus 15-én a Bihar megyei Szentjobbon nem mindennapi eseményen vehettem részt: búzaösszeöntési ünnepségre kaptam meghívást. Hasonló rendezvényre kerül sor picit később, az aratás befejeztével Székelyföldön is, aminek alkalmával ünnepélyesen és szimbolikusan összetöltik azokat a búzaszemeket, amelyeket a különböző tájegységek különböző településein elő gazdák az anyaországból indult Magyarok kenyere program helyi kezdeményezéseihez csatlakozva különböző szociális és oktatási tevékenységet végző civil szervezetek, egyesületek, alapítványok támogatására, megsegítésére ajánlanak fel. A felajánlott adománybúzából lisztet őrölnek, nem egy esetben a pékségek kenyeret is sütnek, amiből Erdély-szerte árvaházak, gyermek- és idősotthonok, iskolák, óvodák konyhái részesülnek. Illetve olyan karitatív szervezetek, amelyek jól ismerik, hol a legnagyobb a szükség: így a kenyérnekvalót valóban a legszegényebb, legrászorultabb családok asztalára, kamrájába juttatják. A szentjobbi ünnepségen például a történelmi Partium – ma négy megye: Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros – tizenhét kistérségéből érkezett búzaadományokat öntötték egybe a térségekért felelős falugazdászok. Az üzenet egyértelmű és világos: ahogyan a Partiumban vagy az Erdélyben, Székelyföldön termett búzaszemek együvé tartoznak és a mindennapi betevő falaton keresztül táplálnak, megtartanak, életet adnak, úgy partiumi, erdélyi, székelyföldi magyarokként mi is összetartozunk, együtt megtartatunk. Ehhez az is kell, hogy kinek-kinek ereje, tehetsége és lehetősége szerint egymásért gondoskodással, felelősséggel is tartozzunk. E szolidaritásra, felelősségvállalásra, morzsányi segítségre és tenni akarásra szolgáltat jó alkalmat az adakozás. Legyen szó akár most, aratás ünnepén a kenyérnekvalóról, vagy máskor egy csomagnyi cipőről, ruháról, tanszerről vagy tisztálkodási szerekről, tűzifáról, tartós élelmiszerekről, vagy éppen néhány érdeklődő kérdésről, egy őszinte jó szóról, kézsimogatásról, mosolyról. Tízpercnyi megállást, félórányi társalgást, beszélgetést „adományozni” az időnkből, a szüntelennek tűnő rohanásból. Higgyük el, magányos, egyedül vagy szeretteiktől távol élő időseinknek sokszor nem is hiányzik egyéb, nem is vágynak többre.
Vasárnap Szentjobbon hallottam a példázatot: megszívlelendőnek tartom, én is továbbadom. Az Úristen a bibliai választott népének egykoron olyan földet ígért, ami megtermi a búzát, az árpát, a szőlőt és a mézet. Vegyük észre, hogy az Úristen minket, magyarokat is megáldott és szeret, mert a földek szülőtelepüléseinken, a Partiumban, Erdélyben és a Székelyföldön is megtermik a búzát, az árpát, a szőlőt és a mézet. Jó lenne, ha ez a tény gyakrabban eszünkbe jutna. Még mielőtt elégedetlen panaszkodásra vagy – ami még rosszabb – átkozódásra nyitnánk a szánkat.
Ma az államalapítás ünnepe mellett az új búza, az új kenyér ünnepét is üljük. Kulcsoljuk össze a kezünket és szívből köszönjük meg, amit kaptunk a teremtés, a gondviselés istenének. Akár kevés, akár sok, legyünk érte hálásak.
Domján Levente
