A Kalot olvasóklub havonta egy-egy kötetet ajánl olvasásra. Hanne Ørstavik Vágy című regényét Codău Annamária ismerteti. Különféle olvasói véleményeket, blogokat böngészve ütköztem jó néhány olyan reakcióba, amelyek e minimalistán, feszesen, ám csendes poétikussággal elbeszélt regénynek az anyasággal és a jóléti társadalmakkal kapcsolatos előítéleteinknek való kitettségéről tanúskodnak. S talán vállaltan kínálja fel magát a különféle szerepelvárások ütközésének terepeként Hanne Ørstavik műve, az olyan olvasatok azonban, amelyek a rossz anyáról szóló példázatra vagy a „lám-lám, a magas életszínvonal ellenére...”-féle fejcsóválásokra redukálódnak, valahol félreolvassák a kisregény látszólagos egyszerűségét. Az egyes szám harmadik személyű narráció, amely akár egy bekezdésen belül is váltja fókuszát az anya, Vibeke és kilencéves kisfia, Jon között, teljesen kivonja magát bármiféle véleményalkotás, kommentálás alól, ezért lesz igen könnyű saját elképzeléseink, előítéleteink felől olvasni. Látszólag beleférnek tehát a fent körvonalazott értelmezések, azonban több jelzés is ki kellene billentsen a gyors ítélkezés bizonyosságából. Valóban, az anya megnyilvánulásai többször is nárcisztikus egyéniségre vallanak, és a történet előrehaladtával egyre kevesebbet gondol Jonra. Viszont nem tudunk meg sokat az előzményekből, életvite­lükről, csak néhány szűkszavú utalás szól költözésről, de például arról is, hogy Vibeke nagyon rég nem szórakozott, táncolt, tehát nem gondolhatjuk olyan személynek, aki rendszeresen kirúgna a hámból és saját élvezeteit hajszolná. A regény tulajdonképpen egy este és éjszaka eseményeit rögzíti, amikor anya és fia külön-külön elindulnak otthonról. A kisfiú tombolajegyeket árulni, az anya a könyvtárba, de végül egy ideiglenes vidámparkban köt ki, ahol megismeri Tomot, akivel együtt elindul majd valamilyen szórakozóhelyet keresni. Jon időközben hazamenne, de rájön, hogy kizárta magát a házból, és mivel másnap lesz a szülinapja, úgy véli, hogy Vibeke azért ment el otthonról, hogy a torta hozzávalóit beszerezze. Ez a „véleménye” igazából egy vágyból bontakozik ki és válik Jon számára ténnyé: vágyik az anyjára, az anyja közelségére, törődésére, egy szülinapi tortára és játékvonatra. Ugyanakkor folyamatosan arra törekedik, hogy anyját minél kevésbé zavarja, hogy minél harmonikusabban létezhessenek együtt. Ezzel párhuzamosan Vibekét is vágyai vezérlik ezen az estén: a vágy, hogy tetsszen, hogy gondoskodjanak róla, hogy kilépjen a zártságból, s így teljesen önmagára összpontosít. Ugyanakkor mindketten úgy amúgy is elvágyódnak a jelenlegi helyzetükből – Jon messze elvonatozna kettesben, Vibeke pedig rengeteget olvas, ami lehet akár a menekülésnek is egy stratégiája. Ez a kettejük közötti párhuzam viszont nem közeledésüket szolgálja. Jon nyilvánvalóan szorong emiatt, ráadásul már-már paranoiásan aggódik anyjáért, mikor nem találja otthon, állandó pislogása pedig egy általánosabb és állandóbb feszültségre utal – foghatjuk ezt is az anyára, de gondolhatunk a friss költözés, környezetváltás okozta stresszre a gyerek esetében. De szoronghat az olvasó is, akkor is, ha nem tévesztette meg a 2001-es magyar kiadás fülszövegének a „Mintha krimit olvastam volna.” mondatában szereplő műfaj, hisz Jon éjszakai útja során nemcsak hogy fura idegenekkel lép interakcióba, de bemegy a házukba, lemegy a pincéjükbe, beül a kocsijukba. Mindez a sötétségben, egy norvégiai kisvárosban. S a veszély mégis ennél is közelebbről fenyeget. A szülői szerepek, az anyaság, az emancipált nő, a gyerekét egyedül nevelő anya szerepeinek és mintáinak összetettsége és átalakulása mutatkozhat meg egyfelől, és ezzel együtt a gyerek sebezhetősége a szülő viszonylatában, másfelől Hanne Ørstavik műve úgy kérdez rá a leginkább magától értetődőnek gondolt (azaz az anya-gyermek közötti) szeretettel kapcsolatos elvárásainkra, hogy a felelőtlen Vibeke és a kicsifelnőtt Jon alakján keresztül megmutatja képzeteink merevségét is. Ami nem jelenti azt, hogy megkerülhetővé válik a másik iránti felelősség kérdése. Jó választásnak vélem a cím magyar változatát, szemben például az angol kiadás Love vagy a román kiadás Iubire megoldásával, amelyek bár pontosabb megfelelői lehetnek a norvég eredetinek, de talán kevésbé vonják be az értelmezésbe a vágy és a szeretet/szerelem érzései közötti konfliktust. Ugyanis a regényben szereplő távolságok – térben és gondolatban – és időnkénti közeledések (amikor elhajt egymással szemben a két kocsi, egyikben Vibeke, másikban Jon, de nem látják egymást, illetve a nézőpontjukat követő szólamok szoros egymás mellettisége is egy elvontabb közelség lehetőségét jelképezi) általánosabb értelmezésben a szeretet határai és a szeretetlenségtől való félelem okozta széttartó irányokat sugallják, valamint azt a távolságot és különbözőséget, amely a másiktól mindig is elhatárol.