Hirdetés

Győzelemmel kezdte az évet az FK Csíkszereda

HN-információ
Fontos győzelmet aratott a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 17. fordulójában az FK Csíkszereda szombaton: a piros-feketék a Dési Unirea ellen arattak kétgólos sikert, így életben tartották a felsőházi rájátszásba jutásért a reményeiket. A találkozóra mintegy hatszáz hazai szurkoló látogatott ki, a vendégeket pedig harmincfős drukkersereg kísérte el Csíkszeredába. A találkozó elejétől látszott, hogy a csíkiak a győzelemért harcolnak, gyakorlatilag az első perctől a saját térfelükre szorították a désieket, a 4. percben pedig Jebari közel is állt a gólszerzéshez, ám szabadrúgását követően a keresztlécen csattant a labda. Az Unirea kapusának köszönhetően Schieb és Jelena is csak ziccerig jutott, ám a 20. percben egy letámadásból Jelena labdát szerzett, jól ugratta ki két védő között Kovácsot, aki Răileanu alatt lőtte a labdát a vendégek kapujába. Két perccel később Gyenge bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy megmaradjon a csíki előny, ám Manole lövését követően a hazaiak kapusa jól teljesített. A gól nem tett jót a játék képének, hiszen az FK focisai teret engedtek az Unirea játékosai támadásainak kibontakozására. A 28. percben újra Răilean mentette meg a vendégeket Jelena lövését követően az újabb találattól, az első félidő utolsó helyzetét viszont a vendégek érték el, de Cocian lövését követően Gyenge szögletre ütötte a labdát. A szünetet követő első percekben egy, a csíki kapu előtt történt eset okozott némi riadalmat, miután Gyenge és Burdeț ütközött, de szerencsére mindkét focis folytatni tudta a játékot. Az 55. percben kettős cserét hajtott végre a vendégcsapat, a frissen pályára lépő Rus az 59. percben jegyezte a második félidő első nagy helyzetét. Egy perccel később újra a vendégvédelem hibája kellett ahhoz, hogy ünnepeljen a hazai közönség, Kovács letámadása után Jebarihoz került a labda, átadása pontos volt Jelena irányába, aki a kapus fölött átemelve a játékszert megszerezte az FK Csíkszereda második gólját. A 66. percben a vendégek szögletet végezhettek el, Csürös és Rus összeütköztek a csíki büntetőterületen belül, mindkét játékos ápolásra szorult. Kereki viszont vitatkozni kezdett a játékvezetővel, amiért nem ítélt büntetőlövést, Avram Robert sípmester egy darabig tűrte a dési játékos szövegelését, de mivel a vendégek védője nem hagyta abba a reklamálást, a pitești-i bíró megsokallta és kiállította a szájalót. Az utolsó 24 perc sok izgalmat már nem hozott, az FK a biztos vezetés tudatában nem erőltette túl a támadójátékot, míg a vendégek emberhátrányban nem nagyon tudták veszélyeztetni Gyenge kapuját, ennek ellenére Rus kétszer, míg Bara egyszer lőtt kapura, de az eredmény már nem változott. Az FK Csíkszereda továbbra is a hetedik a 23. ligában, hátránya továbbra is két pont a Bukaresti Steaua és az FC Buzău-val szemben, így Valentuin Suciu tanítványai továbbra is harcban vannak a felsőházi rájátszást érő hatodik helyért.

Kopacz Gyula

 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!