kevés felhő
szórványos felhőzet
erős felhőzet
tiszta égbolt
Gyermekverés, előre megfontolt szándékkal?!
Magyarországon is kiadták egy amerikai szerző könyvét, amelyből a kedves és érdeklődő szülők megtanulhatják előre megfontolt szándékkal, megtervezetten megverni a gyereküket. Az esettel több anyaországi sajtóorgánum is foglalkozott a napokban, és majdnem mindenütt kiemelték Kay Kuzma Az első hét év című kötetéből a következő mondatot: „Miután imádsággal átgondoltunk minden más lehetőséget, ha úgy érezzük, csak a verés lenne célravezető, imádkozzunk gyermekünkkel együtt! Beszéljük meg a probléma súlyosságát, és hogy mit szeretnénk, mit tanuljon meg a verés által. Csak ezután verjük meg.”
A magyarországi Advent Kiadónál megjelent kötet még rengeteg praktikus tanáccsal is szolgál a gyermekfenyítést illetően, például: közöljük az ütések mennyiségét előre, ne használjunk kemény tárgyat (a fakanál tehát már nem ajánlatos), túl kicsi gyereket nem érdemes verni, mert úgysem emlékszik rá stb.
Amikor ez az egész szembejött velem a világhálón, először nem találtam szavakat. Majd feltettem a kérdést: ha már a tengerentúl meg is írták ezt a förmedvényt, kell ez nekünk a magyar nyelvterületen?
Pont ott, ahol a poroszos nevelési elvek még egyáltalán nem vesztek ki? Ahol még sokan vallják a makarenkói pofon létjogosultságát? És itt magunkról, a mi társadalmunkról is beszélek, mert még mindig széles körben elfogadott és alkalmazott módszer a gyermekek testi fenyítése. Mi az, hogy elfogadott? Nem is gondolkodnak el sokan rajta! Egyszerűen odacsapnak, ha kell. Vagy nem is kell, csak anyu épp ideges, mert felbosszantotta a főnöke, apu enyhén ittas vagy csak rossz a kedve, mert kikapott a kedvenc focicsapata, vagy mert úgy gondolják, hogy az agressziónak nevelő hatása van.
Sőt, én már jártam úgy is, amikor egy szülőt próbáltam felvilágosítani arról, hogy a gyakori otthoni agresszió összefüggésben lehet a gyereke iskolai, társai ellen megnyilvánuló agressziója között, nekem szegezte a kérdést: milyen agresszióról beszélek? A szülő igenis rácsaphat a gyerekére, ha rossz fát tett a tűzre, és az egyáltalán nem agresszió. Punktum.
Még elszomorítóbb, ha általános iskolás gyerekeknek tesszük fel a kérdést: van-e joga megverni a szülőnek a gyerekét? A többség – legalábbis az én tapasztalom szerint – azt mondja, hogy van. Bár kevesen már kezdik kapisgálni, hogy változott a világ, s hallottak már valamit a gyermekek jogairól is, a kisebbek zöménél teljesen természetes a nyakleves.
Számtalan vetületén el lehetne menni ennek a témának, de ami a leginkább kiverte nálam a biztosítékot, az az előre megfontolt szándék. Valahogy azt még bocsánatos bűnnek vélem, ha egy szülőnek (persze nem túl gyakran) indulatból vagy ijedtében, mert hülyeséget csinált a csemetéje, elszalad a keze. Még bocsánatosabb, ha utána elnézést tud kérni a gyerekétől. De arra, hogy hideg fejjel, előre megtervezetten megverni egy gyereket egy vélt bűnért, már tényleg nincsenek szavak.
Romániában is, Magyarországon is tilos a gyermekek testi fenyítése. Törvény tiltja. Egy hazai felmérés szerint mégis a gyerekek 84 százaléka számolt be arról, hogy megverik a szülei, illetve a megkérdezett szülők mintegy fele ismerte be, hogy gyerekük fegyelmezésére testi fenyítést is alkalmaznak. Nos, a tapasztalat és a számok tükrében még égbekiáltóbb egy ilyen könyv megjelenése a könyvesboltokban! Miközben minél több csatornán inkább azt az üzenetet kéne eljuttatni (még a nem olvasó réteghez is!), hogy milyen más módszerek léteznek a konfliktusos (vagy annak vélt) helyzetekre. És azt, hogy az agresszió semmire nem megoldás, a verés soha nem célravezető! Mert rombol, rövid és hosszú távon egyaránt. Imádsággal vagy anélkül, egyszerűen nincs jogunk hozzá!
Halkan jegyzem meg: bár nem úgy tűnik, mégis a felnőtt gyengeségéről szól, ha odaüt, de a gyermeket is gyengíti vele, amikor odaüt. Ott belül, ahol a bizalomnak és az önbecsülésnek kéne növekednie.
Asztalos Ágnes
