Hirdetés

„Gyergyóikum” születik a színház és a zene találkozásából

Több mint száz tanuló zenél, énekel, táncol A dzsungel könyve musicalben. Ráadásul a háttérmunkát is ők végzik, jelmezt, díszletet varrnak, sminkelnek, frizurákat készítenek. A Szín-kron csoport, a Salamon Ernő Gimnázium zenekara és a Figura Stúdió Színház koprodukciójához gyergyói díszlet- és jelmeztervező csatlakozott, és nagyon sok a helyi támogatója is a nagyszabású produkciónak. Igazi „gyergyóikum” van születőben.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 4 perc
„Gyergyóikum” születik a színház és a zene találkozásából
Diákok közreműködésével mutatják be A dzsungel könyve című musicalt. Elmondták, hogyan készült Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

Sok diák szerepel az előadásban, ezért a próbákat tanítás után tartják. A Szín-kron csoport és a Salamon Ernő Gimnázium zenekara nagy fába vágta a fejszéjét: A dzsungel könyve című musicalen dolgoznak már hónapok óta. Amint azt csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, a Figura Stúdió Színház épületében, a gimnázium zenetermében és a Body House-ban is dolgoznak, egy hete már közös próbák is zajlanak.

Mincsor Tamás
Sok diák szerepel az előadásban, ezért a próbákat tanítás után tartják

A próbafolyamatot Kolozsi Borsos Gábor színész, a Szín-kron csoport megálmodója és vezetője tartja kézben rendezőként. Úgy fogalmazott: az oktatás nemcsak pénz kérdése kell legyen, a színházzal, zenével ugyanis hatékonyan lehet tanítani. Kifejtette: azért esett a választásuk A dzsungel könyve című musical színpadra vitelére, mert ez időtálló, fiataloknak szóló darab, amely a felnőtté válásról szól, ahogy a gyerek találkozik a szeretettel, gonoszsággal, halállal.

– Én „gyergyóikumnak” hívnám ezt a darabot, hiszen ez egy zenés produkció, Gyergyószentmiklós pedig egy nagyon zenei város. Tudomásom szerint ilyennel még senki nem próbálkozott, hogy élő zenével, száznál több diákkal, a helyi színház közreműködésével, nagy stábbal, ezt a darabot – félig amatőr, félig profi produkcióban – színpadra vigye – mondta a rendező.

A Dés–Geszti–Békés-trió által írt musical élő zenés kísérete a gimnázium kibővült zenekarának nagy kihívás, de jól haladnak a zenészek. Korpos Szabolcs zenetanár, a musical zenei vezetője rámutatott, egyedi próbálkozás az élő zenés kíséret ehhez a darabhoz. Mint részletezte: nehéz dolgozni az eredeti zenei anyaggal, mivel nem élő zenés előadásra írták. A szerzők nagyon sok elektronikus zenei eszközt vetettek be, nagyon sok hangmintát használnak, sok aprósággal tették finomabbá a zenét. 

Mincsor Tamás
Tánc. A koreográfia elsajátítására összpontosítanak


– Ügyesek a fiatalok, tele vannak energiával és bizonyításvággyal, megküzdünk az akadályokkal. A zenekar fúvósokkal, vonósokkal bővül, marimbásunk is van, a ritmusszekciónk három tagból áll. Egész népes zenekar fogja biztosítani a zenét a musicalhez – részletezte Korpos Szabolcs.

A Figura Stúdió Színház igazgatója, Albu István ugyanakkor megjegyezte: igen fontosnak tartja, hogy intézménye ne csak előadásokat gyártson, hanem a közösség életének szerves része legyen. Ez most a fiatalok közvetítésével valósul meg, a színház és a zene találkozásával – tette hozzá.

A musical bemutatóját február 24-én tartják, majd egy nappal később is játsszák ugyanazon a helyszínen. Úgy tervezik, havonta két-három alkalommal lesz látható a produkció, és több évig műsoron tartanák.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!