Hirdetés

Géposztálygyőzelem Nagyszebenben

HN-információ
Összetettben a harmadik, géposztályukban pedig az elso helyen zárta a Nagyszeben Ralit a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros. A Csató Roland és Csikós Sándor kettos számára nem sikerült túl jól a viadal, hiszen már elso nap technikai problémájuk volt, az utolsó szakasz elott pedig feladták a versenyt. A Razvan Nechifor és Mag Levente duó az N11-es géposztályban zárt a második helyen. A versenyt a bajnoki címvédo Simone Tempestini nyerte. Sikerek és kudarcok – így lehetne jellemezni a Hargita megyei versenyzők teljesítményét a Nagyszeben Ralin. Akárcsak az elmúlt években, idén is az indulók egyharmadának nem sikerült elérnie a célt. A két csíki páros közül egynek sikerült befejeznie a versenyt, míg a iași-i pilótából és Hargita megyei másodpilótából álló kettős is célba ért. A versenyt a bajnoki címvédő Simone Tempestini nyerte Sebastian Barbu előtt, míg a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre csíki páros a harmadik helyen zárt. [caption id="attachment_127146" align="aligncenter" width="1800"] Fotók: rallyphotohunters / Balázs Attila.[/caption] Kétszer a dobogón A Nagyszeben Rali mindig híres volt a túl köves murvás pályáiról, ezen idén sem sokat tudtak változtatni a szervezők. A hétvégi hőség, a por, no meg a nem túl jó pálya megerőltető volt mind embernek, mind gépnek, legalábbis ezen a véleményen voltak a csíki ralisok. – A szezon legnehezebb versenyén vagyunk túl, nemcsak az ellenfelekkel, hanem a hőséggel, a porral és a rossz úttal is meg kellett küzdjünk. De a végén minden olyan jól összejött nekünk, mint egy jól kirakott puzzle – nyilatkozta lapunknak Teslovan Adrian. A csíki pilóta hozzátette, „csak” egy defekttel megúszták a versenyt, míg mások folyamatosan technikai problémákkal küzdöttek. – A tempónk nagyon jó volt végig. Az éjszakai szelektíven viszont végig porfelhőben autóztunk, a refl ektoraink sem voltak jól beállítva, alig láttunk valamit. A gumidefektet is olcsón megúsztuk: az egyik szakaszt követő beíróban, a cél után a sportbírók szóltak, hogy túl lapos az abroncs. Szerencsére lassú defektünk volt, így nem mondhatom, hogy sok időt vesztettünk volna – mondta Cseh Vajk Imre. A csíki navigátor viszont az út minőségére panaszkodott. – Nagyon köves volt minden szelektív, a második átmenetelekre pedig kisáncolták az autók a nyomvonalat, így helyenként húztuk az autó hasát az úton – tette hozzá. Az utolsó szelektív után úgy tudták, ötödikek lettek. Ám Dan Gârtofant megbüntették, Adrian Răspopát meg kizárták, s mivel mindkét pilóta a csíkiak előtt állt, így végül összetettben a harmadik helyen végeztek. – Minden összeállt a végére, mint egy legó. Jókor voltunk jó helyen, a szerencse is velünk volt, gyorsak is voltunk, géposztályunkban pedig több mint száz másodpercet vertünk ellenfeleinkre, összetettben is dobogón zártunk – összegezte a páros teljesítményét a másodpilóta. Fék nélkül nehéz A Csató Roland és Csikós Sándor alkotta csíki páros számára rémálom volt a Nagyszeben Rali. – Amikor ment az autó, akkor nagyon jó időket autóztunk a Dacia-kupában. Amikor ment, mert nem sok ilyen szakasz adódott számunkra a hétvégén – mesélte nagyszebeni versenyélményeit Csató Roland. Az első szelektív felénél valószínűleg egy éles kő a jobb hátsó keréknél elvágta a fékcsövet és elfolyt a fékfolyadék. – Nem volt kellemes érzés a fék nélküli száguldás, ráadásul a második szelektív után volt csak szervizpark. Így másfél szelektívet mentünk úgy, hogy a motorral és a kézifékkel fogtam meg kanyarok előtt az autót – nyilatkozta lapunknak a csíki pilóta. A szombat sem volt túl szerencsés a páros számára, hiszen a Dacia Sandero benzinpumpája elromlott, így nem pörgött a motor, elment az erőforrás ereje. – Sajnos, az utolsó szelektív előtt fel kellett adjuk a viadalt, így számunkra a Nagyszeben Rali időnap előtt ért véget – mondta Csató Roland. A Răzvan Nechifor és Mag Levente alkotta páros az N11-es géposztályban a második helyen zárt, a iași-i pilóta és a székely másodpilóta kategóriájában tetemes előnynyel vezeti az országos bajnokságot. Eredmények Összetett: 1. Simone Tempestini (Skoda Fabia R5), 2. Sebastian Barbu (Skoda Fabia Rally2), 3. Teslovan Adrian / Cseh Vajk-Imre (Mitsubishi Lancer EVO 10), 4. Maior Norbert (Citroen DS3 R3T Max), 5. Bogdan Cuzma (Skoda Fabia R5), 6. Andrei Gârtofan (Subaru Impreza N15), 7. Cătălin Grigoriu (Ford Fiesta SRT), 8. Răzvan Trisnevschi (Mitsubishi Lancer Evo 9), 9. Marius Ioan Sincrăianu (Peugeot 208 R2), 10. Dan Gârtofan (Skoda Fabia Rally2). Kategória- és géposztálygyoztesek RC2: Simone Tempestini. RC2N: Teslovan Adrian / Cseh Vajk Imre RC4: Maior Norbert. RC5: Radu Necula (Suzuki Swift Sport). N11: Jean Tatu (Subaru Impreza STI). N12: Mircea Samuil (Audi A3 TDI). Elsőkerék-meghajtású autók: Maior Norbert. Kezdők: Andrei Gheorghiu (Suzuki Swift Sport). Juniorok: David Tarta (Suzuki Swift Sport). Dacia-kupa: Victor Supuran (Dacia Sandero). Suzuki-kupa: Radu Necula.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!