Hirdetés

Gázhálózatra pályáznak

HN-információ
Gázhálózatot építenek több felcsíki településen, az önkormányzatok közösen pályáztak. Az uniós alapokból finanszírozott pályázatot az Európai Alapok Minisztériuma hirdette meg, a közel tíz csíki települést érintő beruházás kivitelezése több évig tart. Az elkészített dokumentációt nemrég nyújtották be az érintett önkormányzatok vezetői, az előtanulmányokat már korábban elkészítették és beszerezték a szükséges szakhatósági engedélyeket is. Csíkszentsimon, Csíkszentimre, Madéfalva, Csík- csicsó és Csíkrákos közösen pályázott, ezenkívül még öt önkormányzat, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkszenttamás, Csíkkarcfalva és Csíkszentdomokos szövetkezett a gázhálózatok bővítésére. Böjte Csongor-Ernő, Csíkdánfalva polgármestere elmondta: a Total Proiect tervezőirodával, a Planificatio konzulens céggel, valamint a Topoland földmérő irodával dolgoztak együtt. – Segítségünkre volt emellett Hargita Megye Tanácsa, valamint Tánczos Barna szenátor segített az engedélyek megszerzésében. A pályázat összértéke 52 766 048 lej, ehhez jön még az általános forgalmi adó. A rendszer a Transgaz földgázelosztó cég távvezetékére fog csatlakozni – tette hozzá a községvezető. A projekt magába foglal 86 kilométer gázhálózatot, 5036 új fogyasztói rácsatlakozást, valamint két nyomáscsökkentő állomást is, az egyik Dánfalva, a másik Madaras közelében lesz. – Karcfalvát és Szenttamást a domokosi állomás fogja ellátni – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy a projekthez tízszázalékos önrésszel kell hozzájárulniuk. A pályázatot az elkövetkezőkben fogják elbírálni, de reménykednek benne, hogy nyertes lesz. A kiírás szerint a munkálatokat 3 év alatt kellene befejezni, a korábbi évek tapasztalatai alapján ez viszont nem látszik biztos határidőnek.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!