A szülők egy részét nagyon zavarja, másoknak már fel sem tűnik, hogy a gyerek egész nap kezében tartja mobiltelefonját, vagy gyakran megnézi, kitől milyen üzenetet, hány lájkot kapott. Valljuk be, hacsak nem elszigetelve élünk egy tanyán, ahol nincs térerő, mi is éppúgy függünk az internettől, a telefonunk lett a legjobb barátunk, amelyen keresztül tartjuk a kapcsolatot a külvilággal. Legalábbis azt hisszük, hogy kapcsolatban vagyunk sok ezer ismerőssel, pedig ez önámítás. Amikor végigpörgetjük a közösségi oldalakat, ettől még nem válunk láthatóvá, ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljünk bárkivel is, minimális kommunikációra lenne szükség. Hajlamosak vagyunk elhinni a magunk csendességében, hogy mindenről tudunk, láthatóak vagyunk, anélkül, hogy kimozdulnánk itthonról a való világba, és még azt is elhisszük, hogy értékes tagjai vagyunk a társadalomnak. Hogy sok minden tőlünk függ, rajtunk múlik… Gyakran azon kapom magam, hogy a kezemben van a telefon, és már feloldottam a képernyő zárját, pedig még azt sem tudom, mire szeretnék rákeresni. Vagy tudom, de amint rálépek a közösségi oldalakra, rögtön elfelejtem. Néha pedig csak kényszeresen kutatok valami újdonság után. Az okostelefonok többek, mint más „kütyük” és nem adják meg az esélyt arra, hogy tulajdonosaik egy pillanatra is elfeledkezzenek róluk és egyedül maradjanak saját gondolataikkal – vagy családjukkal, barátaikkal. 
Nincs is mit mondanunk a gyerekeinknek, ha ők is azt látják, hogy gyakran ülünk a gép előtt, vagy elfeledkezve mindenről nyomkodjuk telefonjainkat. A szakember szerint, ha a virtuális világban töltött tevékenység meghaladja a napi három órát, az már joggal adhat okot a szülők aggodalmára. Próbáljuk meg moderálni magunkat, tegyük félre tudatosan a telefont, amikor nem dolgozunk. Hátha el tudjuk különíteni azokat a helyzeteket attól, amikor valóban szükségünk van egy információra, vagy csak unalomból nyomogatjuk a gombokat.