Folyamatosan cserélődik a „felhúzatal”
eu/wp-content/uploads/2017/01/melegfogas_lfcs_sz.jpg" alt="" width="1000" height="667" /> A zord időjárás enyhüléséig elérhető. Nagy a forgalom Fotó: László F. Csaba[/caption] Ha fázol, vegyél el egy kabátot. Ha segíteni akarsz, tegyél ide egyet! – ezzel a jelmondattal indult Magyarországról mintegy másfél hete a Szabadfogas nevű civil kezdeményezés. Az ötlet mozgalommá nőtte ki magát, ma már Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, sőt Ausztriában és Lengyelországban is hódít a kezdeményezés. Célja, hogy a lakosság a már nem használt téli ruhadarabjait nyilvános helyszínen egy-egy fogasra vagy kötélre akassza, ahonnan majd magukra vehetik azok, akik fáznak. Csíkszeredában a múlt héten a központi parkban kifeszített két kötélre, valamint a Brassói úton, a buszállomással szembeni kerítésre akaszthatják a kabátokat, sálakat, pulóvereket, sapkákat, nadrágokat azok, akik segítenék a nehéz helyzetben levőket. A kínálat folyamatos cserélődése igazolja: segítséget jelent a kezdeményezés. A Facebookon terjedő felhívás szerint a szabadfogas elérhető a zord időjárás enyhüléséig. Kovács Hont Imre