Hirdetés

Fölszállott a páva: Udvarhelyi lányok sikere

HN-információ
Bejutott a Fölszállott a páva legújabb évadának legjobb 12 énekes versenyzője közé a szé­kely­udvarhelyi Nyitnikék énekcsoport. November 22-én követhetik őket a tévé képernyői előtt és drukkolhatnak a három udvarhelyi diáklánynak. Kászoniné Fejős Gabriella és Tifán Csaba egyengeti a lányok pályafutását                           Fotó: Nagyálmos Ildikó Szigeti Marika az Udvar­hely­széki Együtt-tesz vezetőjeként közvetített és a híd szerepét vállalta Hargita Megye Tanácsa és az énekcsoport képviselői között, hogy levegyék az anyagi terhet a versenyzők válláról. Tifán Csaba, az együttes vezetője, aki szülőként is érintett, valamint Kászoniné Fejős Gabriella felkészítő tanár sajtótájékoztatón számoltak be az eddigi fejleményekről. Tifán Csabától megtudtuk, a Nyitnikék énekegyüttes a Palló Imre Művészeti Líceum V. A osztályos tanulóiból áll: Csíki Zsófia, Deák Boglárka és Tifán Anna már első osztályos koruktól énekelnek Nagy Enikő tanító néni irányításával és biztatásával, és nagyon szép eredményeket értek el az elmúlt években. – Két éve egyeztettem a tanító nénivel és javasoltam, hogy a három lány egy csapatban énekeljen, így született meg a Nyitnikék énekegyüttes, s attól a perctől tudatosan építettük szakmai fejlődésüket. Mivel népdaloktatás nincs a Pallóban, így tanárt kerestünk. Így találtunk rá Gabira, ő irányítja szakmailag a lányokat. Továbbképzőket szerveztünk a lányoknak, egy debreceni népdalvetélkedőről is elhozták az első díjat, egy miskolci tehetségkutatón pedig kiemelt arany díjat kaptak, tehát egy év alatt látványosan fejlődtek, és szintén Gabi ötlete volt, hogy megértünk arra, hogy jelentkezzünk a Pávába – mondta el az együttes vezetője. Kászoniné Fejős Gabriellának nem volt újdonság a vetélkedő, ugyanis 2016-ban már felkészített egy nyertes csapatot a Fölszállott a páva vetélkedőre. – Tavaly nyáron ismerkedtem meg a Nyitnikék énekegyüttessel, amikor egy többnapos népzenei továbbképzést szerveztek nekik, ekkor dolgoztam együtt a lányokkal. Attól tartottam, hogy túl „iskolások”, nehéz lesz velük dolgozni, a népdaléneklés ízét kell majd velük megismertetni, de óriási meglepetés volt, hogy mennyire el vannak mélyülve a népzenében, az éneklésben, mennyire természetesek… Aztán az idén megláttam a felhívást és értesítettem őket, hogy ideje benevezni. Annak idején a Cickom együttest is én fedeztem fel, és úgy tűnik, jó döntés volt: a döntőig vonultak és a legjobb énekesek díjával tértek haza. Erre a műsorra úgy kell tekintenünk nekünk, népzenében, néptáncban szakmabelieknek, mint egy lehetőségre: a tévénézők elé tolmácsolhatunk minőségi néptáncot és népzenét, a nézőkhöz minőségi képet juttatunk el arról, hogy milyen a népzene, néptánc, hiszen ennek a műfajnak elég sok zsákutcája van. A műsor komoly hatását igazolja, hogy a Nyitnikék úgy alakult énekegyüttessé, hogy rajongókként 2016-ban követték a Cickom útját a Pávában, és akkor döntötték el, hogy komolyan szeretnének foglalkozni ezzel – mondta Gabriella. Abban mindannyian egyetértettek, hogy a tizenkét legjobb közé kerülni már óriási eredmény. Az előválogatóra házi készítésű videofelvétellel több mint ezren neveztek be, ebből válogattak ki meghallgatásra az MTVA stúdiójában százat, az énekes kategóriában huszonkilenc csapatból tizenketten jutottak tovább. Minden versenyzőnek, produkciónak van egy mentora, amelyet a Hagyományok Háza nevez ki, az udvarhelyi lányok munkáját Kacsó Hanga Borbála népdalénekes segíti. A Fölszállott a páva előadás közvetítése élőben zajlik, november 8-án kezdődik és négy elődöntő van, a Nyitnikék november 22-én lép színpadra. A két középdöntő december elején, a döntő pedig december 20-án lesz megtekinthető. A lányok az elődöntőben Nemességgel fénylő címmel udvarhelyszéki népdalokat adnak elő. Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnökeként kötelességének és felelősségének érezte a jó kezdeményezés mellé állni, hiszen amint fogalmazott, a mai világban szükség van pozitív példaképekre, és igen, egy tanár, szülő, diák is lehet példakép. – Fontos, hogy a magyar-székely identitásunkat erősítsük, tudatosan foglalkozzunk ezzel. Számomra külön öröm, hogy Udvarhelyszék második csapata jut el a Pávába és ilyen szép eredményt ér el, amely a további életükre is pozitív hatással lesz – fogalmazott a megyei tanács alelnöke.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!