Hirdetés

Fenntartásai vannak a Tanulók Háza vezetőjének

HN-információ
Inkubátorház létrehozásával karolná fel fiatal vállalkozóit Balánbánya Polgármesteri Hivatala. A korábbi óvodaépületbe 5 vállalkozás máris bejelentkezett, a megviselt, de éppen felújítás alatt álló ingatlan egyik szárnyában működő Tanulók Háza néptáncoktatójának, Sándor Csaba Lajosnak azonban fenntartásai vannak. [caption id="attachment_91374" align="aligncenter" width="1000"] Az ötlet jó, de néhány kérdés tisztázatlan Fotók: Kovács Hont Imre[/caption] A tágas udvarral rendelkező, kissé leharcolt állapotban levő épület egyik szárnyában néhány évvel ezelőtt még óvoda működött, a ba­lán­bá­nyai óvodák összevonását követően azonban megüresedtek a helyiségek, és azóta nem használják ezt a szárnyat. Az épület másik fele a balánbányai Tanulók Háza otthona, amely elsősorban a balánbányai magyar néptáncoktatás „főhadiszállása”. Itt fejti ki tevékenységét a Sándor Csaba Lajos néptáncoktató, koreográfus által vezetett Ördögborda Néptáncegyüttes is. Az épület jelenleg felújítás alatt áll, az elképzelés pedig ambiciózus: inkubátorházzá alakítják. – Balánbányán közel tucatnyi fiatal vállalkozó van, amelyik támogatást nyert a Start-up Nation vagy a Start-up Plus programból. Közülük öten jelezték, hogy igényt tartanának helyiségre, amennyiben létrejönne az inkubátorház. A folyamat elindult, a székelyudvarhelyi vállalkozáskeltető mintájára szeretnénk működtetni – közölte lapunkkal Gheorghe Iojiban polgármester. Balánbánya tanácshatározattal már szentesítette a „frigyet”, amely közösségi fejlesztési társulás (ADI) létrehozását hagyja jóvá, így a megvalósítás érdekében uniós pályázati forrásokat hívhatnának le. A társulásnak tagja lesz Hargita Megye Tanácsa, a székelyudvarhelyi Hargita Business Center (HBC), valamint Oroszhegy község. Balánbánya arra vár, hogy a többi fél is meghozza a saját határozatát és megalakuljon a társulás. Az épület felújítására amúgy a megyei tanács tavaly 50 ezer lejt, a város pedig további 20 ezer lejt elkülönített, és a belső felújítás már folyamatban van. Bizonyos helyiségeket éppen azok a vállalkozók renoválnak, akik majd dolgozni fognak benne. Mint a polgármestertől és Kovács Róbert városmendzsertől megtudtuk: EU-s összegből csakis a teljes épület inkubátorházzá alakítása támogatható, tehát a felújításnak magában kell foglalnia azt az épületszárnyat is, amelyben a Tanulók Háza működik. Kérdésünkre a városvezetők elmondták: a magyar néptáncoktatást ez a változás nem fogja negatívan érinteni, de a működési formára még megoldást kell találniuk. – Alapvetően jó elgondolás egy inkubátorház létrehozása, de fenntartásaim vannak. Bizonyos helyiségekben ipari tevékenység zajlik majd, hozzánk pedig gyermekek járnak. Zavar, hogy nincs letisztázva: ki hol jár majd be, melyek a felelősségek, és ki miért fizet majd. Ők már fészket raknak, de a jogi vetület még nincs meghatározva – nyilatkozta megkeresésünkre Sándor Csaba Lajos. Mint például megtudtuk: bár minden majdani vállalkozónak saját villanyórája lesz, jelenleg a Tanulók Háza kénytelen fizetni a felújításnál használt elektromos energiát. A néptáncoktató szerint a városvezetés eddig nem kereste meg őt semmiféle elképzeléssel, hogy ugyanazon épületben hogy működhet majd inkubátorház és egy, a tanfelügyelőségnek alárendelt állami intézmény. A majdani inkubátorházba egyébként mindeddig egy nyomdaipari vállalkozás, egy reklámcég, két asztalosműhely, valamint egy kutyafodrászat jelentkezett be. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!