Hirdetés

Felújítják a régi plébániaépületet

HN-információ
Tizenkettedik éve szolgál Gyer­gyó­szentmiklóson, azóta pedig szinte folyamatosan építkezési, illetve javítási munkálatok zajlottak – mutatott rá Portik-Hegyi Kelemen főesperes, plébános. A tervek szerint ez az elkövetkező időszakban sem változik, mivel a régi plébániaépületet is tatarozni kívánják. Mint részletezte: a Szent Miklós-plébánia a több mint 260 éves műemlék épület tavaly elkezdett felújításának folytatására kért támogatást a helyi önkormányzattól. [caption id="attachment_72701" align="aligncenter" width="1000"] A város egyik legrégebbi épülete. Lassan halad a felújítás Fotó: Kertész László[/caption] Amikor hozzáláttak a felújításhoz, kiderült, hogy sokkal nagyobb a gond, mint arra számítottak: a több mint 260 év igencsak megviselte az épület egyes részeit – fejtette ki Portik-Hegyi Kelemen, mondván, közben komplikációk adódtak, amelyek újabb engedélyeztetési folyamatokat igényeltek, ez pedig lelassította a munkálatokat. A gazdag múlttal rendelkező műemlék felújítási munkálatainak folytatására pályáztak a gyergyószentmiklósi önkormányzatnál, és 55 ezer lej támogatást kapnak. A főesperes megjegyezte: a ge­ren­dázatban gombát fedeztek fel, ami újabb munkafolyamatokat von maga után, így idén nagy valószínűséggel nem tudják befejezni a munkálatokat. Hozzátette, ennek ellenére reméli, hogy az öt nagyobb teremből néhányat az év végéig már sikerül átadni. Többek között az ifjúság számára kívánnak kialakítani multifunkcionális termet, emellett előadóterem, csoportos foglalkozásokra alkalmas terem és turisztikai iroda létrehozása is a célok között van. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!