Bokán felül érő hóban taposták az utat a búcsújáró zarándokok – az idén virágvasárnappal egybeeső – Gyümölcsoltó Boldogasszony előnapján, március 24-én a csinódi ökumenikus kápolna felé. Nehezen lehetett haladni, meg-megálltak, mint a keresztút egy-egy stációjánál. Vitte a keresztjét a villámcsapást túlélt kápolnaépítő, hurcolta stressz-keresztjét a városról zarándokoló férfi, bele-beleremegett a mindennapos fizikai munka keresztje súlyába a helyi csángó, és hordta minden kereszt legszebb terhét megannyi várandós anya, akit a vándorbölcső program vonzott Csinódba. Mert a mi feltámadásunk a gyermekeinkben való újjászületésünk, az újjászületésünk pedig a megmaradásunk. Fizikai létünk: vándorlás a bölcsőtől a koporsóig. Valós létünk: vándorlás elődeink irántunk táplált vágyakozásától az utódaink emlékezetéig. [caption id="attachment_68121" align="aligncenter" width="1000"] Játék a hóban. Újjászületések tettenérése[/caption] Húsvétkor a keresztény ember Jézus feltámadására gondol. Krisztusra, aki megváltásunkkal legyőzte a halált és öröklétet ígért nekünk. Mi magunk is feltámadunk. Majd egyszer. De addig is, érdemes újjászületnünk. Minden reggel. Minden évszakkal. És minden gyermekünkkel. Csinód számomra sajátos példája az újjászületésnek, a megmaradásnak. Történetek, tények igazolják ezt, és sejtelmesen még az oda települő gyimesi csángókkal újjászülető táj is erről mesél. Mégis, a legérthetőbben talán Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató meséli, akinek a Csinódba költözésével ismét újjászületett a falu, majd aki maga is újjászületett, miután 2014-ben villámcsapás érte és hosszú ideig magatehetetlen volt. A várandós szűz kápolnája Csinód az Úz-patak völgyének első faluja. 200 lelkes település, ahonnan van ugyan némi elvándorlás, lassú léptekben mégis évről évre gyarapodik a falu. Részben ez vonzotta Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutatót és családját Csinódba, ahová 1999 óta rendszeresen visszajártak, majd 2011-ben odaköltöztek. „Megértem még azokat az időket, amikor petróleumlámpa fényében báloztunk a falubeliekkel. Nagyon értékes néprajzi kincset őriztek és őriznek ma is a falu mesemondói, énekesei, és csodálatos tapasztalat, hogy mennyire szívélyesen fogadtak be bennünket, városi embereket” – mesélte Sepsiszéki Nagy Balázs egy korábbi találkozásunk alkalmával. A falut nem a gazdasági befektetések, hanem a közösségi összetartás, az egymásra figyelés fejlesztette. Amikor a néprajzkutatót villámcsapás érte, a falubeliek gondozták az állatait. Orvosi csodának tartják, hogy felépült, ezt a csodát pedig ökumenikus kápolna építésével hálálta meg a Fennvalónak: a Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolnát szintén a falubeliekkel, kalákában építette. A kis imahely 2015 óta fogadja a híveket. És immár nem először indul rönkfala mellől olyan program, amely a megmaradásunkat szolgálja. A falunak ez is egy újabb újjászületést jelentett. Csinódon – mint mondta – a várandós nő hálát ad az istennek, nem szalad az orvoshoz az embrió elvetetéséért. A sokszög alakú kis kápolna is ezt a szellemiséget üzeni, oltárán a Krisztussal várandós Máriával. [caption id="attachment_68122" align="aligncenter" width="1000"] A természet sem tud mindig újjászületni. Mégis megvan a szépsége[/caption] Gyarapodó falu, gyarapodó nemzet Csinód éppen a fentiek miatt tekinthető különösképpen hiteles helyszínnek gyermekvállalást, nemzeti megmaradást szolgáló programok bejelentéséhez. A kápolna oldalából hirdette meg Sepsiszéki Nagy Balázs a Gyarapodó magyarság programot. Ennek több ága-boga van: része tehetős keresztszülők kerítése a hátrányos sorban élő családok számára – hogy a kívánt gyermek vállalásának ne legyenek anyagi akadályai –, vagy éppen a Ketten jösztök, hárman mentek program, amely a „gyermekvállalási szándékkal” Csinódba érkező pároknak biztosít szálláshelyet. Legutóbb, a kápolna múlt szombati búcsújakor a vándorbölcső programot indították el a csinódi hegyoldalból. A hírről beszámoltunk, de ez csak az egésznek a teste. A lelke több mint egy hír, és mint a lélek lenni szokott: megfoghatatlan. Ott, a csinódi kápolnánál viszont nagyon is érzékelhető volt. Mert valljuk be, olykor már-már nevetségesen hangzik egy-egy érv, ami a gyermekvállalást sürgeti. Ezt a kérdést is sikerült a felszínen elmaszatolni, néha pedig túlpolitizálni. A nemzetet féltő, újabban Európát is féltő politikai megnyilvánulások helyenként elkeserítően demagógok, a nő társadalmi szerepét – mintha ez valami egzakt dolog lenne – felelőtlenül lebutítóak. [caption id="attachment_68123" align="aligncenter" width="1000"] Kismamák és gyermekek sokasága a búcsún. Egyfelől kevesebb, másfelől több, mint a megmaradás záloga[/caption] Az ökumenikus kápolnánál mindez azonban másképp hatott. A régóta gyermeket óhajtó és végre áldott állapotban maradt kismamák, a középkorú, de a gyermekvállalásról le nem mondó anyák, a gyermekük testvérét váró szülők szemének csillogása oldja az összes okoskodást és jól mutató kampányszlogent: itt csak az az elemi, tiszta, őszinte, minden cikornyától mentes vágy van, amely a gyermeket, vele együtt pedig az újjászületést óhajtja. Gyümölcsoltó Boldogasszony napjának általában nem sok köze van a télhez, de nem először tapasztaljuk, hogy fehér marad, esetleg ismét fehérbe borul a táj. Van az úgy, hogy még a hatalmas természet sem tud első próbálkozásra újjászületni. És van úgy, hogy ennek általunk nem ismert okát egyszeriben felismerjük, ha más szemüvegen át vizsgáljuk a világot. Csinódban is megjegyezték: szokatlan az ilyen nagy hó ebben az időszakban, de legalább nem sáros a tanyafalu, hanem tisztán fehér. [caption id="attachment_68124" align="aligncenter" width="1000"] Az ökumenikus kápolna búcsúja. Ima a jövőért, fohász magunkért Fotók: Bereczki Imre[/caption] A húsvéttal együtt végül a tavasz is feltámad, és a természet is újjászületik. Vele együtt pedig mi is. Csinód üzenetével, vagy magzatunk szívverésével, vagy gyermekünk totyogásával, unokáink motyogásával. És félhalkan visszavágyunk kicsit abba a nagyon régi télbe vagy éppen nyárba, amikor még ártatlan kisgyermekként éppen bennünk születtek újjá szüleink, nagyszüleink. Egy mély sóhajtással jelezzük nekik: most, a gondolatunkkal is újjászülettek, bármilyen régóta nincsenek már közöttünk. Újjászülettek, mert mi megmaradtunk. És ha majd egyszer már mi sem tudunk újjászületni, akkor egyszerűen: feltámadunk. Bereczki Imre A cikk a Hargita Népe március 29-i húsvéti mellékletében jelent meg.