erős felhőzet
szórványos felhőzet
Félelmek és megnyugvások
A hétvégén Torockó is beírta magát az erdélyi fesztiválok történelmébe, s egyúttal valamennyi napfelkelő szívébe. Ideje is volt már, hogy egy újabb magyar fesztivál „üsse fel a fejét”, hiszen a Félsziget Kolozsvárra költöztetése, majd bukása után betöltetlen űr maradt az erdélyi magyar fiatalok nyári programjában. De természetesen a Double Rise nem utánozni vagy pótolni szerette volna a már létező fesztiválokat, hanem egy egyedit létrehozni – s ehhez a helyszín és a választott fellépők szinte garanciát is jelentettek.
Pedig mint minden új kezdeményezéskor, féltem kicsit. Féltettem egyrészt magát a helyszínt, a természeti szépségeket és az épített környezetet egyaránt – akárcsak tavaly, amikor Kolozsvár szívében szerveztek fesztivált, vagy ezelőtt két évvel, Bonchidát az Electric Castle első kiadásakor. Aztán féltem a helyiek viszonyulásától, hiszen a kolozsvári példánál maradva nem ritka, hogy egy tömegeket megmozgató rendezvény rosszallást szülhet a lakosságban, és nem szerettem volna, ha a napfelkelők – ahogy a Double Rise résztvevőit nevezik – szúrós tekintetek között töltenék a hétvégét. Végül tartottam attól, hogy szervezési problémák lehetetlenítik el a jó hangulatot – hiszen mindenki elvárja, hogy a pénzéért cserébe ne kelljen órákat állnia sorba a beléptetésnél, s ha civilizált mellékhelyiségeket nem is, de legalább elegendő számú mobil WC-t és üzemelő zuhanyzókat biztosítsanak számukra, ahogy azt is, hogy a beharangozott előadók valóban fellépjenek, a programok pedig megvalósuljanak– amennyire lehet, csúszás nélkül. Végül pedig az eseménydömpingtől is tartottam, hiszen a nagyszebeni Hungarikum Napok, a kolozsvári Jazz in the park, a szatmári Utcazene fesztivál és a csíkszeredai Ezer székely leány napja – s még ki tudja hány kisebb-nagyobb rendezvény –, illetve az érettségi egyaránt „versenytársai” voltak a közönség szempontjából most kibontakozó összművészeti kezdeményezésnek.
A hétvégén vizsgázott a Double Rise, és ha voltak is bakik a szervezésben, összességében mindenki elégedetten térhetett haza. Bár a fesztivál valóban belakta az egész települést, a helyiek nem panaszkodtak, sőt a többség örült annak, hogy a szokásosnál egy kicsit többen járkálnak a fő- és mellékutcákban. Hiszen ez számukra is jó alkalom volt a szálláshelyek és a különböző portékák, enni- és innivalók értékesítésére, másrészt pedig karszalagot is kaptak, így részt vehettek a programokon. Kiderült, őket elsősorban a Folkudvar vonzotta, de a nagyszínpad előtt is feltűntek kíváncsiskodók. A szemetet pedig összeszedték az önkéntesek…
Az apró kellemetlenségek és hibák ellenére, mint a koncertek csúszása, a nem működő zuhanyzók vagy a térerő hiánya minden olajozottan működött – talán azért, mert mindenki egy nyelvet beszélt. És meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb visszhangja lett volna a fesztiválnak a közösségi oldalakon, ha a térerő hiánya nem akadályozta volt a posztolást. Így nagyrészt a hivatalos oldal frissítéseiből lehetett követni az eseményeket – például hogy vasárnap még az esőfelhőket is sikerült nagyrészt elűznie annak a több mint húsz népzenésznek, akik végigvonultak a falun. Viszont ami egyik oldalon hátrány, másik oldalon előnyt is jelentett, hiszen ha akadozott is a kommunikáció, legalább lehetőség teremtődött a teljes kikapcsolódásra, hiszen az Aranyos-völgyébe kicsit nehezebben jutottak el a hírek.
S bár, gondolom, a hivatalos összesítés még nem készült el, a szervezők már bejelentették: jövőre folytatni szeretnék. Ahogy a fesztiválozók is – ők egy kicsit korábban – akár már két hét múlva Tusványoson.
Háromszéki Eszter
_cm.JPG)
